Agria 19. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1982-1983)

Lengyel László: Két XVIII. századi apácamunka sorozat a Dobó István Vármúzeum gyűjteményéből

körmenetek és zarándoklatok felé.

6 A feudális Magyarországon a barokk fokozatosan terjedt, a legfelső társadalmi szintektől a legalsókig. A XVII. század közepén a főnemességet, a XVII. század végétől már a köznemességet és a városi kézműves polgárságot, a XVIII. század első felében pedig a parasztságot vonta hatása alá. A jezsuiták a társadalmi tagozódás szintjei szerint választották meg a közvetítő műfajok színvonalát is. Az irodalomban pl. a latin nyelvű filozófiai iratoktól, a parasztság körében népszerű ponyvairodalomig terjedt a skála. A képzőművészetben pedig a nagy egyházi murális festményektől, a falvakban elért kézművesség szintjéig.

7 „A késő barokk kultúra, primitívebb vallási jelenségeivel a XVIII. század első felében valóban elterjedt a nép széles rétegeiben is, melynek többsége ekkor vált tulajdonképpen újra vallásos katolikussá."

8 A társadalmi tagozódás specifikus szintjéhez tartoztak a XVIII. századi művelődés szempontjából a különböző rendek női kolostorai, ahol az apácamunka típusú tárgyak készültek. E specifikus szint fő jellemzője, hogy bár minden társadalmi rétegből — tehát kulturálisan is erősen eltérő régiókból — kerültek ki rendtagok, és az egyházi hierarchiában elfoglalt helyre hatott a származás, mégis, művelődési szempontból meglehetősen homogén alakulatként kell kezelnünk.

9 A nők nevelése, oktatása még nagyon alacsony szinten állt. A női kolostorok, rendházak végezték az előkelő családok leányainak nevelését, melyek fő céljai a hitéleti tisztaság és a morális értékrendek kialakítása mellett, a női tevékenységek egyik legfontosabbikának tartott kézimunkakészítés, hímzés, varrás volt. Közismert, hogy általában a női rendházakban készítették a miseruhákat és más egyházi öltözeteket, így a textilanyagok megmunkálásának már több évszázados tapasztalataival rendelkeztek a XVIII. században. A katolikus expanzió idején, a női rendeknek is részt kellett vállalni a vallási propaganda terjesztésében, a lelki gondozásban, a búcsújáró és csodatévő helyek szentképekkel, kegytárgyakkal történő ellátásában. Ez jelentette a zárda- és kolostormunkák szélesebb néprétegek felé terjedésének lehetőségét, s egyben serkentőleg hatott készítésükre. így a női zárdákban az egyházi ruhák készítése, textilanyagok megmunkálása, — főleg hímzése mellett, hajszálakból font, hímzett képek készítésével, viaszöntéssel, üvegkép festéssel, metszetek és különféle kegytárgyak előállításával is foglalkoztak. Az apácamunkák csak egy válfaját képezik azoknak a szentképeknek, kegytárgyaknak amelyeket a XVIII. század mindennapi életének szakrális kellékeiként tisztelhetünk. A török ötvösöktől átvett, skófiumos technika továbbfejlesztett változatával, a polion kézimunkával készült apácamunkák mellett, egyre elterjedtebbek az öntött, színes viaszszobrok, faragott zsírkőfigurák, a csiszolt üveg- és fémlapra festett képek és a kézzel színezett rézmetszetek. Ezek a tárgyak részben egyházi, részben világi műhelyekből kerül6. HERMANN Egyed 1941. 419-452. 7. Kosáry Domokos 1981. 49. 8. KOSÄRY Domokos 1981. 50. 9. A női rendházakat általában főnemesi, sőt hercegi családokból kikerülő főnöknők vezették, pl. Eszterházy Pál herceg lánya Krisztina, a kismartoni ágostonrendi apácák főnöknője volt (1768). A XVIII. században már polgári származású alapítók és főnöknők is ismertek. Ilyen volt Neupauer Anna polgárözvegy, aki alapítója (1726) és főnöke is volt egyszemélyben a győri orsolyák Sz. Anna zárdájának. A zárdákon belüli hierarchia felépítését jól megfigyelhetjük a pozsonyi „Miasszonyunkról" (Notre Dame) elnevezett apácák zárdájának példáján: - főnöknő (főnemesi családból) 1 fő - karszüzek (nemesi családból) 26 fő - újoncszüzek (nemesi családból) 2 fő - szolgálószüzek (alsóbb néposzt.) 14 fő RUPP Jakab 1876. 303