Agria 19. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1982-1983)

Korompai János: A levélíró Gárdonyiról

Jegyzetek a) Az előző levél keltétől öt és fél év telt el. Közben Fabó Bertalan könyve megjelent: Budapesten, 1908-as évszámmal adta ki az Akadémia. A szerző bizonyára az elsők között küldte meg könyvét nagyra becsült segítőjének Egerbe. Ezt köszöni meg Gárdonyi a most bemutatott nyolcadik levelé­ben. Más már ez a levél, mint amikor a közös munka előbbre vitele fűtötte a partnereket. Itt a fő jellegzetesség a nyugodt udvariasság. A harminc sornyi, nagy betűkkel írott szöveg a levélpapír négy oldalából kettőre terjed ki. A „Kedves és tisztelt Uram" megszólítás és a „Tisztelő híve" záradék fogja keretbe a sok szépet mondó szavakat. b) Gárdonyi Géza elégedetlen volt a Magyar Tudományos Akadémia működésével. Sok karcolatban és cikkben ki is fejezte ezt a véleményét. 2 9 c) Az egész levél Gárdonyi együttérzését, biztatását, a további munka értelmébe vetett hitét fejezi ki. Igazi megvalósítása annak az elvi levélírási követelménynek, hogy mindig a címzett kedve, tetszése, várakozása szerint kell írnunk. A kilencedik levél à „Kedves és tisztelt Uram! Épp e napokban szerettem volna önnel beszélni. A Szép Lenka dallamáért forgat­tam fel pincétől padlásig a házat. b Egy novellámba kellett volna. Hogy a manóba hagyta ki a könyvéből? Kellett volna egy fejezet, s párhuzamba kellett volna állítani a Kazinczy­korabeli irodalmi korral. Hiszen van is efféle, de nem lehet belőle megtudni, hogy mi nótákat danoltak akkor? Jó lenne pótolni a könyv második kiadásában: a 157. laphoz. c Azt a levelemet, amelyben a könyvét megköszöntem, úgy látom nem kapta meg, aminek bizonyára az az oka, hogy a Mária-Valéria utcába címeztem, bár ráírtam „vagy az Akadémia főtitkári hivatalában". Tán most is ott hever. d De így is örömmel látom, hogy amire abban a levelemben buzdítottam, nem hagyta abba a dolgozást. Sajnos, hogy én abba az Erkel-könyvbe e nem írhatok. Amit tudok Erkelről, minden benne van abban az egynéhány anekdotában. Nem tehetem, hogy újra átírjam. A Haydn-tanulmányt f nem láttam. A Vasárnapi újság ugyanis nem jár nekem, és így ami abban megjelenik, nem tudok róla. Dehát majd elolvasom könyvben. Hiszen ha Haydnról írt, fog írni Csermákról is, Lavottáról is, Rózsavölgyiről, Bankóról, Biharyról és más zenei csillagainkról is. Csak az a fő, hogy ne füzeteket adjon ki, hanem könyvet. Az apró tanulmányokat csoportosítani kell egy összefoglaló cím alá. A búzaszál is csak úgy érték, ha kévébe van kötve. Tisztelő híve > Gárdonyi Eger, 1910. 1. 1." 29. A kérdés teljesebb megvilágítása érdekében meg kell jegyeznünk, hogy Gárdonyi 1910. április 26-án az Akadémia levelező tagja, később pedig tiszteleti tagja lett. 295

Next

/
Thumbnails
Contents