Agria 19. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1982-1983)

Korompai János: A levélíró Gárdonyiról

Amiket Ön Simonffyról, Szentirmairól, a cigányzenekarokról, cimbalomról, hegedűről ír, azok oly kitűnő részek, hogy nem tudtam hova lenni a bámulattól. A magyar dalok hangjegyírásáról is kellene egy pótlás. Nézetem szerint úgy kellene kótázni a magyar dalokat, hogy semmiféle karmester el ne ronthassa. Mert a magyar születésű karmester megérti a <?v7vr>-kat, de a külföldi az agyon taktusozza. Itt valami újat kell kitalálni, a rubato nem elég. Érdemes lenne a Liszt rapszódiáiról

1 egy külön fejezetet írni. Megírni, hogy miféle dallamokat dolgozott fel és hogy az öreg mennyivel jobban ismerte a lassú magyar dal kótaírását, mint mások. P. a Sobri-nótát. - gondolom az I. rapszódia bevezetése: Kocsmárosné adjon bort a kupába, — hadd igyék a szegény legény ej, haj, bujába, — és más efféle nótákat. — Egy bécsi leánytól hallottam egyszer még Liszt életében azt a rapszódiát, amelyiknek az eleje a Jaj de hunczut. Kérdeztem, hogy hol tanulta? Azt felelte, hogy Bécsben hallotta egy olyan hangversenyen, ahol az uralkodó család is jelen volt. De nem Liszttől hallotta. Nem tudom, ajánlottam-e már, hogy a nevét magyarosítsa megj mielőtt a munkáját kiadná. Apáinkat bármennyire tiszteljük is, a kalapjukat nem tesszük fel. A név is csak kalap. Az ilyen pompás magyar könyvet csak nem jelentetjük meg német kalappal! Tisztelője és kész szolgája Gárdonyi Géza Ha egyszer ráérne, jó lenne átrándulnia Győrbe Limbay

k Elemér (Limbeck Ferenczhez). Az öreg nem szeret levelezni, ön tudja, hogy 1200 nótát adott ki. De azt nem tudhatja, hogy kéziratban még kétezer nótája van, és tömérdek feljegyzése dalok eredetéről és gyűjtéséről. A vasúti állomás közelében lakik. Akármelyik rendőr megmutatja. Magányosan élő agglegény, volt kávéház-tulajdonos. Nem lenne haszontalan a műre a meglátogatása." Jegyzetek a) Ez a hatodik levél öt hónappal követte az előzőt. A könyv írója közben igen szorgalmasan dolgozott. A levélből arra következtethetünk, hogy Gárdonyi ekkor már a könyv kéziratának jelentős részét megismerhette. Innen ered a levél szokatlan terjedelme és a benne felvetett sok fontos megjegyzés. A most vizsgált levél a birtokunkban lévő tizennégy darab közül a legérdekesebb. Gárdonyi a 455 X 290 mm-es fehér papírlapot kettéhajtva kapott négy oldalt 106 apróbetűs sorral teleírta, sőt a levél végéhez fontos utóiratot is illesztett. A levél hossza annyira szokatlan Gárdonyinál, olyan éles ellentmondást mutat a „rövidség" követelményével, hogy az csakis a benne foglaltak fontosságával indokolható. b) A megszólítás: „Tisztelt Tudós uram ..." szokatlanul hangzik, de biztosan alapos meggondolás eredménye. Emlékezzünk írónk levelezésfilozófiai előírására: „Újat a megszólítástól a záradékig ..." Hát ez új! Ugyanakkor szinte már hízelgő udvariasság a címzettel szemben, akinek valóban legfőbb törekvése lehetett, hogy munkája árán ,,tudós"-nak tekintsék. Vagy talán 'ismét a hiúság pávatollával találkozunk? c) A levél első két bekezdése, méltó folytatása a különleges megszólításnak: válogatott dicséret. A folytatás teljes mértékben igazolja ezt a tudatos udvariasságú bevezetést, hiszen azután tényleg „zsákkal" jön a bírálat. A kritikát pedig Gárdonyi szerint úgy kell előadni, hogy akit a feddő szó ér, meg ne sértődjék, sőt még hálás is legyen. d) Gárdonyi ezen a helyen tulajdonképpen igazságtalannak és műveletlennek mondja Fabó ítéletalkotását a régiekről és a magyarokról. Gorombaság ez? Igen, annak is tekinthetjük. Idézzük itt a levélírás receptjének egyik tételét: „Gorombáskodni... tessék úgy, hogy még meg is köszönjék". Az egész levélváltás azt bizonyítja, hogy Fabó Bertalan Gárdonyi minden megjegyzését mérlegelt és valójában élete végéig hálás volt az Egerből kapott segítségért. 292