Agria 19. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1982-1983)

Korompai János: A levélíró Gárdonyiról

ránkoztam benne. Lássa: Petőfi nem írta azt Gvadányiról, hogy vén szamár, hanem írt egy verset a jó öreg Gvadányiról, amelyben benne van az, hogy az öreg tökéletlen volt, de ezt annyi szeretettel mondta meg, hogy Gvadányi nem kisebbedik általa. Ma már általános szokás, hogy az oszlop leszólja a fundamentumot: Mily alacsonyra van hozzám képest! „És a kapitel leszólja az oszlopot: „Én fölötted díszlek!" És a tető leszólja valamennyit. Ez igazságtalanság és nem müveit embereknek való.

d Elvégre mi is odajutunk, hogy egyszer ócska emberek leszünk, s a jövendő ítéletet mond reánk. Mi megtesszük, amit tehetünk, s bizony fájni fog a másvilágon, ha azt mondják reánk: Micsoda buták voltak ezek a bécsi nagyságokhoz képest! önnek ez a hasonlítása úgy hatott rám, mintha orrba vágtak volna. Mi közünk nekünk Béccsel!? Bánja a kutya, hogy ott micsoda nagyságok voltak! Nekem nem nagyságok! Nekem nagyságok a magunk nagyságai! Sohase jutott eszembe, hogy azt mondjam: a magyar tizenhárom generális

e tökfilkó volt Napóleon generálisaihoz képest. Megutálnám, aki ilyeneket mondana. Mert ki nekem Napoleon, ha még olyan Napoleon is, és kik nekem az ő generálisai! Ezt a részt át kell írni szeretettel és kegyelettel, és hasonlítások nélkül. Meg kell mondani, hogy Lavottáékban több volt a született zsenialitás, mint a tanultság, és lehet sajnálkozni azon, hogy a magyar klasszikus zenének csak szántói voltak, de nem termelői. És lehet elmélkedni azon, hogy a mi társadalmi életünk nem is alkalmas arra, hogy benne klasszikus zenészek kifejlődjenek; legalább abban az időben, amikor a pohár mindig forgott az asztalon, nem lehetett hónapokig tartó munkát végezniök a bolygó zenészeknek. A 9. lapon a Mégegyszer bekezdésű mondat átírandó. A mindent megőrlő széplélek helyett más hasonlat kell. Mert a megőrlés rombolás, holott ön befogadást akar mondani. Ez a mondat különben is bonyolult, nehézkes. A 16—17. lapon Schreiberről

f beszél ön érdekesen. Közölni kellene azt a dallamot. Nagy óvatosságot ajánlok a magyar dal földrajza^ című fejezetre. Gondolja meg, hogy nyomtatványok után nem szabad határozottan ítélni. Nem tudom ismeri-e Kálmány

27 népköltési gyűjteményeit. Azokból látná, hogy Szeged vidékének régi és nagy dalköltészete van. Ha Kriza véletlenül ott születik, akkor azt a tájat tartanánk a népdal legerősebb termőföldjének. Épp így lehetünk a Dunántúllal is. Nem vagyunk gyűjtők. Hiszen Mosonyban, Sopronban avar származású parasztság van, s azokat nem zavarta el a török. Azért, hogy a gyűjtők arra nem jártak, nem szabad határozottan kimondani, hogy az a vidék terméketlen a népdalban. Kérem továbbá: gondolja át mégegyszer azokat a passusokat, amelyek arról szólnak, hogy az egyházi zene

h nagy hatással volt a népdalokra. Hátha fordítva? Ismernünk kellene a katolikus dallamokat a külföldi énektárakból, akkor meghatározhatnánk, hogy a magyar földön az egyházi dallamok mely része egyházi és mely része világi? A kereszténység sokat átvett a pogányságból, zsidóságból, miért ne vett volna át nálunk a magyar népietekből? Elvégre a templomi dallamok nagyobbrészét kántorok csinálják, s ezek ízlése bizonyára jobban húzott a nép zenei ízléséhez mint a gregoriánusokéhoz. Bánk-bánnak sok melódiáját énekelik r. k. templomokban szent szöveggel. Én magam is ismerek egy Mária éneket, amely onnan való. Tehát szemtanúja vagyok egy esetnek, amikor magyar világi dal változott át egyházi énekké. ll.Kálmány (Kálmán) Lajos (Szeged, 1852-1919. dec. Szeged): néprajzi és népnyelvi gyűjtő. Pap volt, de fő hivatásának a népköltészet és a néphit gyűjtését tekintette. Saját költségén kiadott kötetei: Koszorúk az Alföld vad virágaiból. (Arad 1977-78.); Szeged népe. (Arad 1881-82. Szeged 1891); Hagyományok (I. Vác 1914, II. Szeged 1914). 19* 291