Agria 18. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1980-1981)

Berze Nagy János–Banó István: A századforduló táján feljegyzett hiedelmek, szokások és babonás történetek a Heves megyei Besenyőtelekről

LV Ádventi időben a betlehemjárások mellett a felnőtt legénységnek sajátszerű mulatsága van még. Egyet felöltöztetnek ördögnek. Abrakos tarisznyába két görbe gereblyefogat szúrnak, a tarisznyát kitömik szalmával s az „ördög" fejére húzzák. Aztán a kezébe adnak egy vedret, mely bűzös dolgokkal van tele, továbbá egy-két darab fából összeütött keresztet meg egy rossz meszelőt. Rendesen hárman-négyen járnak, de az érdeklődő és vállalkozó fiatalsággal együtt néha többen is. Az illúzió kedvéért arcukat korommal festik be. Első útjuk a fonóba vezet, mert ott tudják, lány is, legény is lesz bőven. Mikor az ajtón benyitnak, az „ördög" a vederbe mártja a meszelőjét s „megszenteli" a házat. Akkor bekeni a keresztet s viszi sorba, hogy csókolják meg. A ki vonakodik, kegyetlenül beszentelik s a magukkal vitt lánccal jól helybenhagyják. A közigazgatással sokszor meggyűlt már a bajuk, de azért még minden évben van egy-két ilyen „házfelszentelés". LVI Karácsony után van aprószentek. Ezen a napon, kicsi-nagy, mindenki kikap. A ház feje belép egy nyirfavesszővel s végignáspágol mindenkit ezzel a kérdéssel: hányan vannak az aprószentek? S mindaddig szól az ütleg, míg azt nem felelik: minden szögletben egy szakajtóval. Ez a verés arról jó, a miről az ivántüze, t.i. hogy fekélyesek ne legyenek. 2. A családi élet szokásai. A keresztelési és lakodalmi szokások már semmi sajátszerű jelleget nem mutatnak. Evéssel-ivással jár mindkettő, utána pedig azzal a prózai gonddal, mely a modern magyar paraszt fejét megüti, ha fia születik vagy ha megházasodik. A vőfélyek rigmusai elnémultak, olykor már a muzsika is: — megtartják a lakodalmat szép csendességben. Mint a régi idők egyik lakodalmi LVII szokását hallottam említeni azt, hogy mikor a leányt más faluba vitték férjhez, kint a határban egy szalma-bábut elégettek. A temetési szokások szomorú sorsra jutottak, meghaltak ők is. Alig akad valami lejegyeznivaló. A besenyi

1 ember — ha csak teheti — halottját a ház népétől, atyafiaitól s szomszédjaitól elbúcsúztatja. A szertartásnak mindig ez a legérzékenyebb része, ennél köteles sírvafakadni minden jelenlevőnek. Ám Shakespeare szerint is „minden jó, hajó a vége": a búcsúztatónál s az elföldelésnél támadt szomorúságot rendesen a búmulasztó bor teszi jóvá, eltartván olykor kivilágos virradatig. Azon szokások, melyekről a Népr. Értesítő 1906. évf. 43.1. Nyáry Albert br. értesít, Besenyőteleken nyomtalanul eltűntek. 3. Egyéb babonás szokások. Ha valakinek valamije elvész, a lopásnak úgy akarnak nyomára jönni, hogy rostát LVIII fordítanak. Ez abból áll: a rosta kávájába beütik az olló két hegyét. Azután két gyanúsított mutató ujjára veszi az ollót s a rostát felemeli. Akkor a vádló azt mondja: Szent Péter! Szent Pál! mondd meg a szent igazat: ki vitte el (pl.) a tyúkomat? A melyik felé a rosta fordul, az volt a tettes. 327