Agria 18. (Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 1980-1981)
Berze Nagy János–Banó István: A századforduló táján feljegyzett hiedelmek, szokások és babonás történetek a Heves megyei Besenyőtelekről
A „Népköltési gyűjtemény a Palócságból és a Tiszamentről" с kiadvány bevezetőjében (8-9.), ill. az Ethnographia 1979. évfolyam 4. számában (577-583.) megjelent ,,Száz éve született Berze Nagy János (1879—1946.)" с tanulmányomban már mind a két közlemény vonatkozásában utalok arra, hogy Berze Nagy János szemlélete nemcsak a népköltési emlékek eredetisége, hanem a háttere, a közösségi élethez való viszonya szempontjából is korát, kora általános szemléletét messze meghaladóan volt korszerű, modern - gyűjtőtevékenységének a kezdeteitől fogva. Ez azonban a maga teljességében nem derülhetett ki addig, amíg ezeket a gyűjteményeket csak nyomtatásban megjelent formájukban lehetett olvasni. A „Balladákénak a fent említett ujabb kiadása alapján derült ki pl. az, hogy Berze Nagy János az egyes balladákhoz ilyenféle megjegyzéseket fűzött: „Leírtam Gyöngyösön. Hallottam Vámos Nagy Maris, 58 éves parasztasszony szájából. E balladát már nem sokan ismerik Gyöngyösön sem, csak egyes részeire, legnagyobb részben pedig csak a tartalmára emlékeznek..." (az l.sz. darab jegyzete). „Leírtam Nagy-Körüben, J. N. Kun-Sz. megyében, Majzik Teréz 23 éves menyecskétől, ki több ideig szolgálóskodott a vidéken, s valószínű, ez idő alatt tanulhatta meg. . ." (a 4. sz. darab jegyzete). Ezeket a megjegyzéseket, mint fölöslegeseket a szerkesztő rendre áthúzta (csak a feljegyzés helyét hagyta meg). Hasonlóak, de a tartalmi értékek szempontjából még döntőbb jelentőségűek azok a szemléletbeli különbségek, amelyekre a most szóban forgó gyűjtemény kéziratos és az Ethnogrnphiában kö/ieadott változatának az összevetése világított rá. С sa к a legnagyobb elismerés hangján lehet beszélni arról, hogy rossz tapasztalatai ellenére, Berze Nagy János adatközléseiben továbbra is a legnagyobb fokú teljességre és hitelességre törekedett. Tisztában volt azzal, hogy a néphit, a népszokások jelenségeire vonatkozó adatokban nemcsak az adatok racionálisan elvonatkoztatott puszta tartalma az érdekes, hanem legalább annyira fontos a közlésükben részt vevő nyelvi anyag szerepe is. Különösen értékesek az egyes adatokhoz társult népköltési adaptációk, mint pl. a rossz gebe sikertelen gyógyítását megjelenítő rigmusok (XX-XXI. 1.). Továbbá azok a bizonyos fokig autochtonnak tartható, népköltési jellegű prózai és verses szövegek, amelyek az egyes adatok szerves tartozékai: A nyelven nőtt hólyag gyógyításához kapcsolódó párbeszéd (XVIII.), a szekérbe fogott lovait indító gazda ténykedését kísérő szavak (XLVIIL), a rostafordításhoz kapcsolódó sorok (LVIIL), az egyes naptári napokhoz fűződő rigmusok (XXL). Más népköltési jellegű szövegek pedig maguknak az egyes néphitbeli adatoknak a megjelenítői, hordozói: A kocsis széthasított ingének a szerepe a boszorkány elpusztításában (XLIL), a boszorkány visszaszerzi az ellopott lencsét (XLIIL). a debrei doktor és az elpusztított veszett kutya (XIX-XX.), a szentmáriai hegyhez fűződő hiedelem (XLVI.) stb. A publikált szövegre viszont a most ismertetett jellegzetességek teljes hiánya a jellemző. Az eredeti kézirat tartalmi kivonattá való átdolgozása letörölte az eredeti közlések legértékesebb hímporát, megsemmisítve ezzel valódi értékei nagy részét is. A szerkesztői átdolgozás olyan nagy mérvű és a közlések lényegét is érintő változásokat hozott magával, hogy e mostani publikáció után az Ethnographiában megjelent változat helyett, az eredeti kézirat alapján készült jelen kiadás szövegét kell hitelesnek tartani (kivéve azokat a részleteket, amelyek a most közreadott töredékből hiányzanak, de szerepelnek az Ethnographiában közzétett változatban. Ennek a kérdésnek a részletes tisztázását 1. később.). A most közlésre kerülő kézirattöredék (régi méretű) negyedíves papírlapokon, Berze Nagy János érdekes és sajátos formájú gyöngy betűs kezeírásában maradt fenn. Az egyes lapok piros tintával írt római számokkal vannak sorszámozva. 312
