Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 16.-17. (1978-1979)

Lénárt Andor: Az egri vár a XVIII. század végén

A tulajdonos változás következményei Mint ahogyan az előbbi felsorolásból kitűnik, az Eger 18. század végének történetével foglalkozók, vagy az időszak eseményeit megemlítő kutatók mindegyike közölte a tényt, hogy Eger várát a kincstár, miután stratégiai jelentőségét az elvesztette, fenntartása költséges és fölösleges volt a hadügy számára, szabadulni igyekezett attól. Felajánlotta megvételre a városnak. A magisztrátus ezt elutasította, mert ő is hasznavehetetlennek látta. Csak terhet jelentett volna a számára. Az anyagi és politikai hatalmában stagnáló püspök-földesuraság elfogadta az ajánlatot. Felmérték a várat, a benne található épületeket, azok értékét megbecsülték, és adás-vételi szerződésben megállapították ilymódon az erődítmény pénzbeli értékét. A feldolgozók szerint más-más összegért végülis a püspök visszavásárolta az 1687-ben fegyverrel a király birtokába került, de a török megszállást megelőző hosszú időkben az egri püspök birtokában volt várat. E vételnek azonkívül, hogy a város területének eddig a kettős földesuraság (a püspök és a káptalan) által nem felügyelt és birtokolt részek csatlakozásával a város birtoklása egységessé vált, — anyagi jelentősége is volt. A gyakorlati érzékű földesúr nem elégedett meg azzal, hogy a várral újra teljes birtokosa lett a káptalannal együtt a városnak. Hasznosítani akarta azt és hasznosította is. Az épületek közül azokat, amelyeket a kincstártól átvett és használhatók voltak, — a kapitány háza, a nagy magazin, az őrség szálláshelye, a volt püspöki palota használható részei stb. — bérbe adta. A rossz épületek köveit, a volt székesegyház romos falait, a megromlott lakóépületeket eleinte saját építkezéseihez használta, majd amikor ezek meglassultak, a polgároknak, a rácoknak, idegeneknek adta el pénzért. A 18. századi építkezésekről Nem értünk egyet a 18. század történetével foglalkozó tanulmányírók azon megállapításával, hogy „különösen a század utolsó harmadában a nagy építkezések idejérí

,

}

x Eger iparos élete fellendült, a város polgárai gazdagodtak. E dolgozat most csak ez állítások ellenkezőjének megállapítására szorítkozik. Egy későbbi részletesen fogja elemezni a tényeket, okokat, formákat, amelyek e kijelentést igazolni fogják. Most csak annyit, hogy nem emelkedhetett az iparos (céhes) társadalom anyagi jóléte az építkezések következtében, mert ekkor már a városban nem folyt olyan nagyjelentőségű építés, ami ezt eredményezhette volna. A Barkóczy által tervezett líceum ; az ugyancsak tőle indult püspöki palota átépítése, a szeminárium bővítése nem adott annyi munkát Eger iparosainak, hogy azok ebből gondtalanul élhettek volna. Annál is inkább nem, mert az építkezések vezető munkásai a legritkább esetben voltak „tős és gyökeres" egriek, az egri céhek tagjai. Eszterházy Károly püspök a család tatai építészeit, mérnökeit alkalmazta Egerben, és más, idegenből hozott mestereket. Az itteni mestereknek és segédeknek nem egyszer csak a szerződött segédmunka jutott. A kor városi jegyzőkönyvei tele vannak panasszal az idegenből jött, jobban kereső és a céhen kívüli iparosok, mesterek ellen. Új mesterré válást a megélhetéseik nehézségére hivatkozással nehezítik a céhek. Nem véletlen az ács-, kőmíves-, kőfaragó céhben, de a csizmadiáknál, a tímároknál s más céheknél is a belső villongás, az elégedetlenség.

13 A szőlőbirtokok az összeírások adatainak bizonysága szerint az iparosok kezében nem gyarapodtak.

14 A kapások, akik elsősorban napszámból éltek a polgárok szőleit művelve, fellázadtak a földesuraságok ellen, akik legelemibb, s egy évszázados transactionális jogait sértették meg, amikor még száraz fát sem engedtek hordani nekik (pénzért vett) cédula nélkül az erdejükből.

15 18 Az Egri Múzeum 273