Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 16.-17. (1978-1979)

Szabó János Győző: Árpád-kori telep és temetője Sarud határában IV.

44 Szegedi Múzeum ltsz. 53.43. 1. skk. — Kralovánszky, Rég. Tan. II., 31. 45 С. А. Плетнева, МИА 109. (Москва-Ленинград 1963) 236-37., 250., 30. j. 46 С. А. Плетнева, Древности черых клобуков, Свод El

—19. (Москва 1973) 39., 72. 47 С. А. Плетнева, Половецкие каменные извания, Свод Е4 —

2. (Москва 1974) 71. 48 Г. Ф. Корзухина, Русские клады, (Москва-Ленинград 1954), 132., LIV t. 49 Ebben az összefüggésben nem hagyható említés nélkül, hogy az oroszoknál a nemes fémből készült nyakperec az igen előkelő férfiak rangjelző ékszere volt, erre érdekes történeti adatok maradtak fenn: A. W. Arzichowski, Die Kleidung. Geschichte der Kultur der alten Rus I. (Berlin 1959), 240. — Valószínű, hogy bizánci hatásra alakult ki az oroszoknál ez a szokás, hiszen Bizáncban a társadalmi rang egyik jelképe volt. Z. Cilinská helyesen mutatott rá, hogy bár Justinianus is már ajándékai között arany nyakláncot küldött az avar kagánnak, a nyaklánc és nyakperec, mint hatalmi jelvény az avarságnál nem mutatkozik. (Z. Őilinská SA XXIII-1/1975, 88.) 50 P. Caplovic, SA П/1954., 42. 51 Szőke, Rég. Tan. I. 94. 52 Caplovic i. m. 31. 53 Bona I., Acta Arch. Hung. 16/1964, 162- 163., I. t. 54 Bona i. m. 165. 55 B. Svoboda, Pam. Arch. XLIV. 1953, 37., 102., 104. — A nemesvarbóki nyakperec poncolt díszű lemezes zárólapjának korban és típusban legközelebbi hasonmását hazánkból a Baranya megyei Terehegyről ismerjük. 56 Fettich N, Régészeti tanulmányok a késői hun fémművesség történetéhez. AH XXXI. (Bp. 1951), 14-15., VI. t. 1., VII. t. 1-2. 57 A kazár birodalom X. sz.-i kereskedelmi viszonyaira és az összeomlásra a legrészletesebb összefoglalás: M. I. Артамонов, История Хазар, (Ленинград 1962) 400—425., 426—437. —A kazárok földje L. N. Gumilev szerint a X. sz. első felében részben víz alá került (A Káspi tenger partjainál), emiatt csődbe jutott a gazdaságuk, s ez megkönnyítette az oroszok győzelmét. (L. N. Gumilev, TSZ 1968, 13.). — A kazárok bukásának az okai valójában sokfélék. Külpolitikailag elszigetelődtek nemcsak a keresztény (Bizánc), hanem a mohamedán (Kvárezm) országoktól is (zsidó vezetőik miatt). Másrészt Szjatiszlav és Vladimir a keleti szlávok jelentékeny részét egyesíteni tudta, s ugyanakkor a guzokkal összehangoltan támadott. — Az oroszok ki akartak jutni a Fekete tengerhez, be akartak aktívan kapcsolódni a Volga menti kereskedelembe, mindez sikerült is 965 után. Ez a körülmény éppenséggel nem lehet bizonyíték az orosz kereskedelem előbb feltételezett megnövekvő DNY-i (azaz a Kárpát-Medence felé való) orientációjához. Kazária átmenő kereskedelme a X. sz. utolsó harmadában erősen lecsökkent. Dirhem leleteink (arab pénzforgalmunk) megszűnése e korszakban nincs összefüggésben a kazár zsidóság bukásával és az oroszok felemelkedésével, hanem — ahogy Bartha Antal — hangsúlyozta — a Szamanida Emirátus politikai válságával kapcsolatos. {Bartha A., A IX—X. századi magyar társadalom, Bp. 1968, 157.) 58

Taksony házasságára az egyetlen forrás: Anonymus, Gest. Hung. 57. Szentpétery L, Scriptores rerum Hungaricarum I. (Bp. 1937) 114.:... tunc dux Zulta duxit filio Tocsun uxorem de terrea Cumanorum" — Szentpétery Ed és Edumen honfoglaláskori „cumán" vezérek rokonait (mai felfogásban így kabarokat) értette a „cumánok" földje ill. Taksony vonatkozásában (Szentpétery i. h. 3. j.). Györffy György mutatta ki, hogy e korszakban csak a besenyők lakhattak Cumania földjén, tehát Taksony felesége besenyő volt. (Györffy Gy., Besenyők és magyarok. Körösi Csorna Archívum I. (Bp. 1940) 6 skk. — Ugyanígy vélekedett később is: Györffy Gy.: István király és műve (Bp. 1977), 50. S9 Jellemző, hogy Csallány Dezső a gepidák emlékanyagában két nyakperecet mutat be. Az egyik Cosoveni de Jos lelőhelyről való és valószínűleg dísztű volt ; a másik Szászbuda helynévvel hunkori szórvány. Csallány meg is jegyezte, hogy nyakperec gepida temetőkben nem fordult elő. (Csallány D., Archologische Denkmäler der Gépiden im Mitteldonaubecken. АН XXXVIII. (Bp. 1961) 271., CCXLII. t. 6., CCXXXIX. t. 10. - Az eddig közzétett longobárd síranyagból (Várpalota, Vörs, Mohács, Hegykő, Szentendre) sem ismert. A VI—VII. századi Keszthely és környéke síranyaga: Lipp V., A keszthelyi sírmező, Bp. 1884. — Kovrig, Arch. Ért. 87/1960, 136— 166. — Barkóczy L., Acta Arch. Hung. 20/1968, 257- 311. 109