Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 15. (1977)
Németi Gábor: Adalékok Hatvan város felszabadulásának történetéhez (visszaemlékezések alapján)
1945. április 29-én az amerikaiak meghozták a szabadulást a dachaui halálraítélteknek. Hosszas utókezelés után, 1945. szept. 2-án három hatvani tért haza a dachaui táborból: Juhász József, Forgács István és dr. Földes Jakab. 23 A leventék elhurcolása A leventeszervezet Novemberben, a szovjet hadsereg közeledésének hírére a nyilas fasiszták újabb gaztettel tetézték eddigi bűneiket: a fegyverfogásra alkalmas férfiak vágóhídra hurcolása után elhajtották szülőföldjükről azokat a 16 — 20 éves ifjakat, akik éppen elérték a felnőttkor küszöbét. Elhajtották, hogy ágyútölteléknek használhassák őket a háborúnak olyan időszakában, amikor minden önálló gondolkodásra képes ember felismerhette, hogy ezt a háborút a fasiszták végérvényesen elveszítették. A leventeszervezetet még 1921-ben életre hívták az ellenforradalmi rendszer urai, hogy a trianoni békeszerződésben eltörölt általános katonai szolgálat pótlásaként a (13 — 21 éves) leventeköteles fiatalokat katonai kiképzésben részesíthessék és egyúttal vakfegyelemre, népellenes, fajvédő, soviniszta szellemben neveljék őket. Mivel a leventeszervezet különösen a munkás- és szegényparaszt- fiatalok körében kezdettől fogva nagy ellenszenvvel találkozott, a kiképzésről elmaradókat kénytelenek voltak különböző büntetéssel sújtani. Nem ritkán pénzbüntetéssel, vagy elzárással büntettek, ezért jóformán örülhettek azok a mulasztók, akiket csak a Horthy-hadseregben szokásos katonai fegyelmezési módszerekkel ( „kitolásokkal") fenyítettek. A hatvani leventék behívása és útbaindítása A leventeszervezet 1944-ben széthullott, de a fasiszta-nyilas hadvezetés a leventéket bevonulásra kötelezte. Hatvanban is hatalmas falragaszokon rendelték el minden hadköteles férfi és minden 1924 —1928-ban született levente bevonulását, illetve elvonulását. Az előkészületek már októberben kezdetét vették, de többszöri elhalasztás után 1944. november 9-re tűzték ki az indulás napját. Elrendelték két napi élelem, fehérnemű stb. vitelét katonaládába csomagolva. A csomagok és a felszerelés szállítására a járási katonai kiegészítő parancsnokság lovas szekereket rendelt ki. A bevonulási parancsot az érintettek és hozzátartozóik rossz érzésekkel fogadták, csak a nyilas vezetők üdvözölték lelkesen. A leventék és szüleik hosszasan tépelődtek, hogy mit tegyenek. A legtöbben végül is arra jutottak, hogy nem kockáztathatják meg a parancsmegtagadást, mert tartottak a megtorlástól. Néhány antifasiszta megpróbálta a szülőket és a fiatalokat jobb belátásra bírni. Meggyőző érvelésük nem maradt hatástalan, mert néhányan rájuk hallgatva orvosi bizonyítványt szereztek, hogy ne kelljen bevonulni, mások egyszerűen megtagadták a parancsot, megbújtak valami erre alkalmas helyen, amíg a németeket ki nem verik a szovjet katonák. Kozsa József 1919-es kommunista így emlékezett vissza, hogyan beszélte le unokaöccsét arról, hogy eleget tegyen a bevonulási parancsnak: 347
