Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 15. (1977)

Németi Gábor: Adalékok Hatvan város felszabadulásának történetéhez (visszaemlékezések alapján)

lesújtanak rájuk, ezért rejtekhelyet kerestek, ahol a felszabadulás előtti utolsó napokat átvészelhetik. Vajda István Ujhatvanban, az úgynevezett Hídelőtti földeknél épített egy földbevájt óvóhelyet. Itt várta meg a felszabadulást. Juhász József és Liptai János Jászfényszarun bujkáltak. Nappal a határban, éjszaka pedig a Juhász József apósának lakásán. Néhány nap után úgy vélték, már elmúlt a veszély, nem hallották, hogy akárkit is letartóztattak volna. Elhagyták rejtekhelyüket és hazamentek Hatvanba a családjukhoz. Vesztükre tették, mert másnap november 3-án éjszaka mindkettőjüket letartóztatták a nyilasok. Először Liptai Jánost fogták el, majd a Juhász József lakásához vonult az őrjárat, amely három rendőrből és számos nyilas karszalagosból állt. Juhászoknál házkutatást tartottak, felforgatták az egész lakást, még az ágyat is széttúrták. Ezután Liptai Jánost és Juhász Józsefet bekísérték a rendőrségre. Akkor már ott voltak a többiek is: Liptai István, Joó György, Forgács István, Győri Zoltán, Mezei András, egy Kűri néven ismert cigány, valamint Fekete Endre vasúti mérnök. Őt azért hurcolták el, mert zsidó származású volt. A zsidótörvények és a gettórendelet rá nem vonatkozott, mert már a szülei áttértek keresztény hitre, őt már születése után katolikusnak keresztelték. A nyilas uralom idején azonban mindezeket nem vették figyelembe és igyekeztek elfogni mindazokat, akik a korábbi deportálást elkerülték. Ekkor tartóztatták le az ugyancsak zsidó származású, Strasszer nevű hentest is, továbbá Tóth József cipészt. Az ő bűne az volt, hogy nyíltan kimutatta együttérzését az üldözött zsidók iránt.

22 Az 1944 novemberében letartóztatottak elhurcolása Németországba A letartóztatottak közül néhányat ismét szabadon engedtek: Liptai Jánost és Istvánt, valamint Fekete Endrét. A többieket két rendőr kíséretében indították Budapestre. Mikor elhagyták Hatvant, némileg megkönnyebbültek a foglyok, mert a rendőrségi fogdában az a hír járta, hogy Hatvan német katonai parancsnoka minden teketória nélkül ki akarta végeztetni őket. Csak a község vezetőinek kérésére állt el ettől a szándékától. Pest felé közeledve már azon törték a fejüket, hogyan lehetne idehaza maradni, hogyan lehetne megszökni. Ez egyedül Strasszernek sikerült, mert ő Pesten, amikor a vonat lassított egy jelzőnél, kiugrott a kocsiból. A többieket az is visszatartotta a szökéstől, hogy attól féltek, az őrök bosszút állnak az ittmaradottakon. Pesten két napot töltöttek egy gyűjtőtáborban. Itt minden értéktárgyuktól (pénz, óra, jegygyűrű, ékszer) megfosztották őket, majd vagonokba zsúfolva megindultak Németország felé. Az utazás embertelen körülmények között zajlott. A kocsiban szinte mozdulni sem lehetett. Amikor például katonák utaztak tehervagonban, harmincötnek járt egy kocsi. Most 65 — 70 fogolyt zsúfoltak itt össze, akik leülni is alig tudtak. Nem csoda, ha a foglyok nyugtalanok és ingerültek voltak, nemegyszer összeverekedtek egymással. Az utolsó magyarországi állomás Komárom volt, ahol két napot töltöttek a megérkezés után egy átmeneti táborban, amelyben magyarokon kívül más nemzetiségűeket is őriztek. Kétnapi komáromi tartózkodás után ismét vonatra szálltak. A vonat elején lévő vagonokban a férfiakat, az utolsókban pedig a nőket szállították. Útközben megtudták, hogy három napig fognak utazni. 344