Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 15. (1977)

Szabó János Győző: Az egyház és a reformáció Egerben (1553–1595)

dettől hazai misszióra készítették fel. Figyelőként ott volt az 1569. évi váradi hitvitán is.

181 Leleszi 1578 szeptemberében érkezett Egerbe, s csaknem teljes fél esztendeig, 1579. március közepéig ott tartózkodott.

182 A jezsuita provinciális és a generális is rendkívüli esetnek minősítette Leleszi hosszú egri misszióját. A jezsuiták ugyanis huzamosabb, távoli kiküldetésben egyedül sohasem utaztak. Mercurien Eberhard rendfőnök Rómából már nov. 27-én sürgette, hogy társakat küldjenek Leleszi mellé, ha nincs módjukban visszahívni.

183 Az egri katolicizmus nagy kárára erre nem került sor. 1579 elején Leleszit a provinciális Erdélybe parancsolta, bár Radéczi és különösen Melegh Boldizsár csanádi püspök, egri nagyprépost heves kérelmekkel marasztalta. Leleszi 1579. április 7-én már Gyulafehérvárról jelentette a megérkezését. Mint arról Leleszi beszámolt,

184 a katolikus térítés szempontjából éppen alkalmas időben érkezett Egerbe. A csapások és nélkülözések a vallási szónoklatok jámbor meghallgatására fogékonnyá tették az embereket. A katonák ugyan eleinte ellenségesen fogadták, de győzött bennük a megértés, a türelem. A páter személyes beszélgetésekkel és prédikációkkal elérte, hogy a Szt. Mihály templomot havonta megnyitották az egész népnek. Tömeges gyónásokról történik említés — a jezsuiták jelentéseiben ez szinte szokványos formula. Leleszi hitvitákat is szervezett, amelyben a katonák „eretnek" prédikátorát legyőzte. Az egész városban — megrökönyödésére — csak egyetlen felszentelt oltárt talált (a Szt. Mihály templomban), ennek szentségtartója is fából készült. Leleszi elérte, hogy püspöki adományokkal egy új oltár építésébe kezdtek és aranyozott ezüst ciboriumot szereztetett be. Leleszi hitvitáival kapcsolatosan egy látszólag tisztázatlan kérdés merül fel. A jezsuita forrás ugyanis név szerint nem említi az ellenfelet, csupán a katonák lelkészéről ír. Szerintünk nem lehet kétséges, hogy Magdeburgi Joachimról van szó. Joachim lelkész egymaga látta el a tábori lelkészi feladatokat. 1579. januárban hagyta el Egert; Kassára majd onnan Németországba utazott, mindezeket nem jezsuita forrásokból tudjuk.

185 De hiszen ez is egybevág a jezsuita kútfővel. Leleszi beszámolójából az derül ki, hogy egri tartózkodásának a vége felé ellenfele titokban, egész házanépével elköltözött Egerből.

186 Természetesen nem a hitvitákkal kapcsolatos veresége következtében, ahogy ezt a jezsuita szövegezés intonálta. Hanem elsősorban az anyagi nyomorúság, egri pártfogóinak az elvesztése, elszigetelődése vitte erre a lépésre. Kolonich várnagy szükségesnek látta, hogy a Szepesi Kamarának írjon 1579. januárban Magdeburgius segélye dolgában. 1580-ban végül is Rueber helyezte el grafenwerthi kastélyában. De két év múlva megszabadult tőle.

187 Amikor 1579 elején nyilvánvalóvá vált, hogy Joachim többé nem tér vissza, akkor hívta meg Egerbe a város helvét hitvallású közössége vezető lelkésznek Paksy Cormeus Mihályt. Paksy, a sárospataki iskola egykori vezetője a leghamarabb 1579 második évnegyedében foglalhatta el egri állását. Mivel Paksy csak Magdeburgius távozása után jött Egerbe, s addig Szikszay Bálint óta Egernek nagy tudományú, hírneves kálvinista lelkésze nem volt — ezek a körülmények olyan benyomást keltenek, hogy talán Magdeburgius Joachim jelenléte miatt nem hívtak (hívhattak) neves helvét hitvallású prédikátort, s a katolikus egyház felé az egri reformációt külsőleg Magdeburgius képviselte. Lehetséges, hogy nemcsak Ungnádnak, hanem kezdetben Kolonichnak is az elképzeléseivel ellentétes lett volna egy Magdeburgius-szabású nagy egyéniség a helvét vallásúak táborában. A Memoria Dignitatum 1577-ben jelöli meg Paksy meghívását Egerbe, mivel a Tudományos Gyűjteményben 1818-ban publikált jegyzékben 1578-ban Patakon 124