Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 14. (1976)

Sugár István: Adatok az egri vörös bor történetéhez

század derekán Mártonffytól megtudjuk, hogy a „veres ragya"a, szőlő leveleit támadta meg, a „buddogó vagy fekete ragya" pedig magát a fürtöket.

38 Igen figyelemre méltó, hogy amíg a Nagy Egeden és a tőle nyugatra fekvő szőlőtermő dűlőkben nagy volt a termésingadozás, addig a Síkhegyen és az Afrikában a négy év alatt ilyenről nem beszélhetünk, sőt egyre intenzívebb mértékű gyarapodást láthatunk. Ilyen nagy terményingadozás a termelőt nemcsak a bor mennyiségét illetően érintette érzékenyen, de számtalan esetben kétségtelenül a minőségére is kihatott, melynek a bor árában látták kárát az egriek. Mint érdekességet megemlítem, hogy 1572-ben súlyos problémát okozott a bor értékesítése Lengyelországban, mivel „a bor savaniu, egyébkor az lengielnek attak pénzen, posztón, most azoknak sem kell. "

39 Erre az ingadozó, gyenge minőségre utal egy paraszti bor minősítése 1782-ben, melyet a város küldöttei „ízére, színére igen csekély"-nek találtak.

40 Nem egy esetben sáskajárás pusztításával is számolhatunk. így volt ez például 1784-ben.

41 Miért pusztultak ki az egedi szőlők ? Aminő nagy jelentősége volt az Eged hegyi szőlőültetvényeknek a középkortól a XIX. század első feléig, fokozatosan oly annyira csökkent, majd pedig teljesen meg is szűnt. Mivel ott termett szőlőből szűrték a legnemesebb, a legminőségibb vörösbort Egerben, szükségét láttuk beható levéltári kutatás tárgyává tenni e csökkenő tendencia okát és körülményeit. Még 1860-ban is az Egedet szinte az egri bortermelés szimbólumának tekintették, mert ekkor az egedi szőlők pusztulásában látták az egri bor ázsiójának vészes csökkenését. Az egri szőlőhegyek talajművelési technológiájában a XVIII— XIX. század során döntő szerepet kapott a termőtalaj megvédése a heves esőzésekből adódó súlyos eróziók ellen, valamint az elveszett termőtalaj pótlása. Levéltári adatok hosszú sora bizonyítja, hogy az egyes szőlőparcellák alsó, legmélyebb részén úgynevezett sankgödröt ástak, hogy felfogja a heves esőzések során lehordott, lemosott földet, melyet azután ismételten vissza- és visszahordtak a tőkék közé. Egy 1769-ből származó egedi adat szemléletesen írja le a sankgödör funkcióját: „Az Szőllőnek a közepén jön le a nagy barázda, és az víz Járásának elkerülhetetlen uttya, mellyen vagyon egy nagy Sankgödör."*

1 Oly annyira általános szükségesség volt ez a meredek hegyoldali szőlőkben Egerben, hogy több vincellérszerződésben kikötötték a sankgödör kellő mélységben való tartását, gondozását, valamint a nagy záporesőzések után beléhordott termőtalajnak a visszahordását, az úgynevezett „földelés"-t. Mivel ez a többszörösen lemosott és visszaszállított talaj termőértéke valószínűleg lecsökkent, sőt lassan-lassan maga a föld is számottevően megfogyott, elengedhetetlen szükségszerűséggé vált a termőtalaj pótlása. — 1723-ban a város magisztrátusa például úgy határozott, hogy „mivel a Város Egedi Szőttéiben a Víz nagy károkat tett és más képpen is a föld igen elvonódott (azaz lassan-lassan elfogyott az erózió miatt, S. L), ezért Borbíró Uraimék ahol Szükségesnek látják, földeitessék meg. "

42 A szőlők talaj pótlását, a földelést az úgynevezett földelőhely ekvő\ végezték, jelesen a legveszélyeztetettebb egedi szőlők esetében a szomszédos szőlőskei földesúri erdőből. Ez a tagadhatatlanul kényszerhelyzet oly annyira rendszeressé vált, hogy már veszélyeztette az erdő faállományát is.(\) A püspöki birtokok prefektusa 1768-ban szigorú tilalmat bocsátott ki, mely szerint „senki mind erdőben vagy mene304