Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 14. (1976)
Kozák Károly: Az egri székesegyház románkori kőfaragványai
első látásra mutatkozó különbözőség dacára szoros kapcsolat mutatható ki. Ez a különbség elsősorban a két anyag közti különbség miatt van. A mészkőből szépen megfaragott gyámkő mestere a márvány faragásában már nem volt olyan járatos, mint a megszokott kőanyagnál. Nézzük azonban meg azokat a részleteket, amelyek hasonlóak egymáshoz. Maga a fejforma, annak arányai — leszámítva az eredetileg is gyámkőnek készült darab fejezetét — igen közel állnak egymáshoz (25 — 26. kép). Az arcon belül a szemek, orr és száj elrendezése, méretei is igen hasonlóak. A szemek részletformálása (árkoltság, szemgolyó külön képzése és a középen befúrt kis lyuk), az orr és száj formája, valamint azoknak egymáshoz való viszonya (mély árok az orr és a száj szöglet között) szinte teljesen azonosnak mondható. Ezen egyezések és hasonlóságok alapján felvetődik annak lehetősége, hogy a két gyámkő fejrészét, illetve az egyiket teljes egészében egy mester készítette a XII. században. A szépen faragott gyámkővel kapcsolatban is megemlítjük a kihangsúlyozott szemformálást és az arc alámetszett síkon, lefelé tekintően való kialakítását. Ezek, valamint a fejezeten látható felirat a védő- és bajelhárító jelképek csoportjába sorolja e gyámkövet is 20 . Mai ismereteink szerint a templomokat védő — és bajelhárító jelképek románkori építészetünkben sokkal elterjedtebbek és változatosabbak voltak, mint ahogy azt korábban hittük. Az addig csak díszítő célzatú alakos kőfaragványoknak — és a falképek egy részének is — védő-, bajelhárító szerepük is volt. Az akkori emberek — az egyháziakat is beleértve 21 — hite szerint az ártó, gonosz szellemek ellen védekezni kellett. Elsősorban a megszentelt helvét, a templomot, s az ott egybegyűlő keresztény közösséget, s talán az ősi hiedelem nyomán a templom körül eltemetetteket kellett megvédeni azok támadása ellen 22 . Ez a védelem több módon, tekintéllyel, hatalommal (Krisztus vagy jelképei, B. Szűz, védőszentek) és a varázslás ismert módszereivel, a Gonosz jelképeivel (meztelen emberelak, szemérmetlen testhelyzet, sárkány, kentaur, stb.), vagy ellen varázslással, a szemmelverés jelképeivel („mágus", varázsló, torzfej, maszk, ember-vagy állatfej, stb.) történhetett. 23 A most ismertetett egri gyámkövek azt mutatják, hogy a románkori székesegyháznál is alkalmazták a kor szokása szerint a védő- és bajelhárító jelképeket. A románkori székesegyház maradványainak D-i részében az alapozásból több kőfaragványtöredék került elő. 24 Ezek feldolgozása folyamatban van. Most mégis — mielőtt e munkát befejeznénk — megemlítünk ezek közül egy darabot, amely véleményünk szerint kiegészíti a gyámkövekkel kapcsolatban elmondottakat. Az elmúlt hetekben sikerült az alapozásból előkerült kövek közül két darabot úgy összeillesztenünk, ahogy azok eredetileg voltak, egy helyen, egy románkori kapu ívmezőjében. Ez a románkori kapu a székesegyház D-i, esetleg É-i kapuja lehetett. A félköríves záródású ívmező kő felső szélén jól látható a beépítés vonala. Az egykor látható felületen falkép maradványait találjuk. Bal oldalt egy szárnyas alak részleteit látjuk, amelynek fejét glória ékesíti. Talán nem állunk messze az igazságtól, ha a székesegyház védőszentjének, Szt. János evangélistának jelképét véljük ebben az angyalban. A másik oldalon, egy másik alak található, amelynek értelmezését megnehezíti még töredékesebb volta. E két alakból következik, hogy középen volt egykor egy harmadik, méretben is a legnagyobb, a főalak. Románkori ívmeződomborműveinkből tudjuk, hogy azok főalakja eddigi ismereteink szerint Krisztus, vagy az ő jelképe, a kereszt, az életfa, vagy Isten báránya. Nálunk igen ritkán fordul elő e helyen más ábrázolás. Azt tudjuk, hogy Esztergomban a Porta Speciosa ívmezejét a Bold. Szűz alakja díszítette. Kassán a Szt. Mihály templom ívmezejében a védőszent alakját látjuk 25 . Ezek azonban ritka példának tekinthetők. így az a véleményünk, hogy az egri 126
