Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)
Szabó János Győző: Árpád-kori falu és temetője Sarud határában II.
L. Niederlére hivatkozva, aki szerint a déli szlávok elváltak a többi szlávoktól, mielőtt a berendezést átvehették volna. Bulgáriai régészeti adatokra is történik hivatkozás, de a jegyzetanyagból kiderül, hogy nem elsődleges forrásmunkákból merítettek. 88 Különösen Zs. Vzsarova kutatásai ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítják. 89 A hosszú vándorlással összefüggő hagyomány-elvesztés kérdésében a magyarság ősi kultúrájának a tanulmányozása szempontjából is tisztánlátásra, világos állásfoglalásra van szükség. Több néprajzkutatóval ellentétben Bosko Babic, régészeti ásatásaira támaszkodva éppen azt fejtette ki, hogy az őshazából messzebbre vándorolt szláv törzsek érthetően jobban ragaszkodtak az ősi hagyományokhoz, s a házépítés terén is konzervatívabbak. Prilep melletti ásatása a IX. sz. második felétől a XII. sz. közepéig virágzó falunak csak faház maradványait hozta napvilágra. A házakat ezen a fátlan vidéken még a XII. században is fából építették, a sziklába verve az oszlopokat. 90 Abban, de csakis abban a vonatkozásban egyet lehet érteni Vaclav Frolec nézetével, hogy sem valamely alaprajzi forma, vagy tűzhely feltűnése még önmagában nem jelezhet etnikumot. De bizonyos ház és tűzhely-típus hosszú idejű megtartása már népi sajátosságot tükröz. 91 A késő-avarság háztípusaira a VIII — IX. századi nyugati szláv (és délszláv ) telepek házai ismeretében nem következtethetünk. A császárkori előzmények, a dunaúj vásori avar telep és Trogmayer Otto Csongrád-borkosi feltárása alapján, 92 továbbá néhány közöletlen objektum ismeretében az sejthető, hogy a késő-avarság nagyalföldi házai két-ágasfás nyílt tűzhelyes vagy piciny agyagkemencés verem-gödörlakásokvoltak (talán vesszőfonatos és vert agyagfalakkal a felszínen). Világosabban látunk, h& Кovalovszki Júliai Békés megyei nagyjelentőségű feltárásait is publikálja. 93 A X. századi (és XI. sz. eleji) köznépi m ag y ai ság házairól Bona I. leközlései (Várpalota, Csákvár) 94 , Méri I. rövid ásatási beszámolói (Visegrád-Várkert dűlő) 95 , László Gy. újkeletű tájékoztatásai (Csongrád-Felgyő) 96 , és Szőke M. előadása (Visegrád —Sibrik) 97 alapján alkothatunk képet. A dunántúliak mind kőkemencés kunyhók voltak. A Visegrád —Sibriken feltárt 5—6 oszlopos gödörlakások deszkás-gerendás faépítményre vallhatnak. László Gyula Felgyőn földkunyhókon kívül vert falú házat, boronaházat, sőt téglaházat is feltárt. Méri István az 1963-ig publikált anyag és saját ásatásai alapján méltán hangsúlyozta viszont, hogy a „ — muhi-i példa kivételével — béleletlennek látszó feltárt házak belsejében jól megfigyelhető jelenségek és nyomok még sehol sem árulkodtak arról, hogy a természetes földfalat épített fallal is megmagasították." Ugyanakkor Méri világosan látta, hogy „további feltárások folyamán számítanunk kell ... a dombos és hegyvidéken elütő építőanyagú és szerkezetű házakra is." Méri egyébként a 10 év előtti szovjet publikált anyag alapján is már számolt a keleti szlávság kulturális hatásával a kőkemencékkel kapcsolatosan is, hiszen a szovjet kutatók több IX. sz.-i településen még kőkemencéket találtak. 98 Foglaljuk össze a fenti áttekintések eredményeit. A honfoglaló magyarság lakáskultúrájában, építőhagyományában, feltehetőleg bizonyos regionális kettősség uralkodott. Az óhazában a ligetes-styeppén gazdálkodók és a sztyeppén élők alapvetően különböző háztípusban élhettek. A faépítményeknek sokkal nagyobb szerepet kell tulajdonítani, mint azt eddig hittük. A tüzelőberendezések tekintetében a nyílt tűzhelyen kívül a kőkemence általános elterjedtségnek örvendhetett. Az itt talált szláv lakosságnál a magyarság pedig szinte kizárólag faépítményeket és kőkemencéket talált. Az államszervezés évtizedeiben a széttelepítéseknél a népcsoportok magukkal vitték építő gyakorlatukat, amelyen a helyi adottságok csak igen lassan változtattak. Ez utóbbira a Dél-Hevesben végzett ásatásaink beszédesek voltak. m
