Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Szabó János Győző: Árpád-kori falu és temetője Sarud határában II.

Magyarad népének, mivel a hagyomány előírta, ha nehézségek árán is, a Mátrából kellett a tűzhely (kemence) építéséhez való riolit köveket beszereznie. Poroszló-Rábolyról még a XII. században is felmentek Egerig tufakőért. Itt jegyezzük meg, hogy a magyaradi 1. ház lemélyített, kőbélelésű tűzhelye és a 2. ház felszíni kőkemencéje időrendi különbség tekintetében a Dridu-i telep ilyen kétféle tűzhely típusa val szorosan párhuzamosítható. Nem lehet kizárni a bolgár hatást, s ezek az adatok azért is fontosak, mert a későbbi kutatásoknál kronológiai támpontot nyújthatnak. A magyaradi nép tehát olyan területről érkezeit, ahol a kőtűzhely (kőkemence) építése volt gyakorlatban, talán kőben éppen nem szegény vidékről. A Megyer törzs szállásterületének kérdése itt új oldalról vethető fel; a jövő kutatásainak ebben az irányban is nagy lehetőségei vannak. A Poroszló-rábolyi kőkemencés gödörlakás egyrészt arra utal, hogy több „jövevény" (megyer törzsbeli) szállást is feltételezhetünk Poroszló környékén. Másrészt azt, hogy a hagyományos formákhoz való ragaszkodás a XII. században még nem alakította ki az Alföldön az egységes faluképet mindenütt : arra a veremlakásos, agyagkemencés, ülő gödrös háztípusra gondolunk, amilyen a XII—XIII. sz. fordulója körüli Báb faluban már elénk tárult. Az alföldi földkunyhó gödörlakásos, azaz a felszín fölé magasodó, vert falú típusa a XV. sz.-ban a pitvarból fűtött kétsejtű házformához vezetett", s az erdővidék, így a régi hagyományokat jobban őrző Palócság egy-helyiségű kőkemencés faépítkezésétől

100 egyre nagyobb mértékben elkülönült. JEGYZETEK 1 Az okleveles és néprajzi anyagból visszakövetkeztetett rekonstrukciós kísérletek soros és halmaz jellegű morfológiai típust egyaránt feltételeznek az Árpád-korban. {Szabó, 1969, 126 — 167. —Maksay, 1971, 25 — 50.) A korábbi szakaszban a régészeti eredményekre kell a történeti kutatásnak támaszkodnia, illetve sajátos egyeztetésre kényszerül. Maksay feltételezte, hogy a honfoglalás korában népes, kiterjedt halmazfaluk (nomád óriásszállások) voltak, amelyek csakhamar 30 — 50 kiscsaládnak szállást adó falvakra bomlottak. A szegény (köznépi) réteg laza, szórt beépítettségű telepeken élt. A jobbmódú réteg apró szállásainak hajlékai egymás melletti sorban szabályosan vagy félkörívben sorakoztak. {Maksay, 197.1, 31 — 33). — Mindez merőben hipotézis. 2 Méri István, Arch. Ért. 89 (1962) 211 -218.: többféle rendeltetésük látszik valószínűnek. Az öntözést nem szolgálták, de számolhatunk vízelvezető szerepükkel. A település rendjével, az építmények védelmével való kapcsolatuk felvethető; különösen a nagyállattartással összefüggő elhatárolások (állatoknak, mint karám, szénagyűjtő hely stb.) gondolata kézenfekvő. 3 Faházakkal nemcsak erdős vidékeken számolhatunk, s köztudott, hogy a nomád sátor — jurta — maga is faépítmény. A földkunyhók körüli, nyári tartózkodásra készült különféle építmények, a lakás kettőségének a problémáját Méri István joggal vetette fel a veremlakások körüli, szabadban levő kemencék és a cserépbogrács előfordulások nagy elterjedtsége láttán {Méri 1., Orosháza, 47 — 49.). Árpád-kori faházakról lásd Horváth B. FA 19/1968 113 skk. 4 Tiszalök - Rázom : Arch. Ért. 79 (1952) 49-65. - Kardoskút - Hatablak : Orosháza, 9 — 19. I.m. 50.: Teljes magyar irodalom 1964-ig 5 Szarvas — Rózsás : Arch. Ért. 87 (1960) 36-40. — Doboz —Hajdúirtás, TiszaeszlárBashalom: FA 16 (1964) 123 -141. - Csepely: VeszprémiMuz. Érk. 8/1969. 235. skk. 6 Dunaújváros: FAH, 14-57., 80-81. - Várpalota: Rég. Dolg. 5 (1963) 119-124. 7 Bakó F., A föld és tégla falazat az északmagyarországi népi építészetben. EME 10 (1973) 247-304. 56