Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)
Szabó János Győző: Árpád-kori falu és temetője Sarud határában II.
erődben végzett nagy feltárás, ahol az erőd elkészülte előtti település házai lemélyített padlójú kerek jurták és négyszögű, de könnyű favázas szerkezetükben az előbbiekhez hasonló gödörlakások voltak, középen nyílt tűzhellyel. Két-ágasfás nyeregtetős fonott falú házak és boronaházak, szintén gödörlakások, nyílt tűzhellyel, (egy esetben agyagkemencével) is előfordultak. Ezek a VII—VIII. sz. fordulója körüli építmények a szaltovoi kultúra leleteit tartalmazták. E korszakban a házak csaknem fele arányban felszíniek, közelebbről nem ismert szerkezettel, nyílt tűzhellyel. Az erőd felépítése utáni kazár korszak (837—965) török műveltségű katonasága téglatűzhelyes fonott falú felszíni házakban lakott. Két másik népelem is lakta ekkor az erődöt, földmíves, kézműves és kereskedő réteg : a szaltovoi kultúra (alán-török) népe és a szlávság —, felerészben felszíni, fele részben gödörlakásokban, amelyeknek falazata oszlopokkal összekötött gerendákból állt, a sarokban kőkemencével. Az erőd szláv korszakában (965 — 1117) agyagkemencés és téglakemencés házak épültek. Az agyagkemencések oszlopos-gerendafalú gödörlakások és süllyesztett padlójú boronaházak. 76 Az előbbiek szerint a kemence többé-kevésbé a szláv népelemhez kötődik. Ezt hangsúlyozta Sz. A. Pletneva is, a szaltovoi kultúra monografikus feldolgozása során. A kemence megjelenése pásztornépek téli szállásain szerinte a szomszédos szláv népek kulturális hatását, vagy egyenesen szláv jövevényeket tételez fel. Másrészt viszont Sz. A. Pletneva a néprajz eredményeit figyelembe véve a kiváló orosz etnográfus N. Haruzin megállapításaira hivatkozott, aki már a XIX. sz. végén hangsúlyozta, hogy a lovasnépeket nem szabad egyszerűen sátorlakó népeknek tartani; már a félnomádok is különböző lakóházakat építenek. A letelepedettség mértéke szerint három fokozaton mennek keresztül. Először a jurtból fonott házfalú kerek gödörlakás lesz, majd deszkafalú házat, s végül boronaházat építenek. Mindhárom típusnál a tűzhely középen van. A tatárok egy részénél később a kemence is a ház közepére került emiatt. E házak berendezése, beosztása a jurtoknak megfelelő, az istenség helye (tor) a bejárattal szemben van, ez utóbbi a déli vagy a keleti oldalon létesült. A sarokban levő tűzhely viszont alapvetően új háztípust jelent. A központi tűzhelyes házakat Sz. A. Pletneva első (korábbi) formáknak tekinti a saltovói k. régészeti anyagában. A második típusban a fonott falú kétágasfás, a többoszlopos deszkafalú és a boronaház egyaránt előfordul a Don mentén, de tűzhely a sarokban, ritkán az egyik falnál található. A tűzhelyek mélyítettek, bennük kövek hevertek. Az egy rakásban felhalmozott kövek a tűzhelyen jobban tartják a meleget és az első lépést jelentik a kemence felé. Ezek a gödörlakások kissé mélyebbek és nagyobbak voltak, mint az előzőek. További fokozatként jelenik meg az agyagkemence. Sz. A. Pletneva bemutat egy olyan házalaprajzot és metszetet, amelyből kiderül, hogy ekkor az ülő gödör is feltűnik a házban. Felszíni nádfalú, agyagtapasztású építmények is megjelennek a gödörlakások mellett, nyári tartózkodásra, a jurtok helyett. A Don menti vidékkel szemben, az Azovi-tenger melléki steppén nem gödörlakásokat, hanem kőalapozású agyagfalú házakat emeltek téli tartózkodásra a pásztornépek. Ezek a VIII. sz. végétől megjelenő nyílt tűzhelyes építmények általában kétosztatúak, a kisebbik helyiségben a növendék (újszülött) állatokat tartották, s nem volt fűthető. Sz. A. Pletneva feltételezte, hogy először csak a szegényebbek építettek ilyen házakat, (s nem 60 cm-es, hanem 30 cm-es kőfalakkal), egysejtű helyiséget, azok, akiknek nem volt elég jószága ahhoz, hogy jurtájukat nemezzel borítsák. Maga a kőrakás technikája bizánci hatást mutat, hasonlóak Krímben, a Tamán félszigeten, sőt a bolgáriai Preszlavban is találhatók. 77 52
