Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Szabó János Győző: Árpád-kori falu és temetője Sarud határában II.

században is kőből rakottak a kemencék, csak a tetejük agyagkupolás. Mindkét területen a XII—XIII. századi házak többsége felszíni építmény volt.

66 Podoliában 88 VI—VIII. századi ház anyaga alapján 0. M. Prihodnjuk arra a következtetésre jutott, hogy a veremlakások ebben az időben már túlhaladott háztípust képviselnek itt; a gödörlakásokat, amelyek tetejét még föld borítja archaikusnak nevezte. Szerinte már ekkor a szalmatetős boronaház, amelyből egyre több készült, az előremutató és a további fejlődés alapját képviselő házforma. A kétsejtű ház elemei is megjelennek. Ügy a verem, mint a gödörlakások és a szalmatetős boronaház kőkemencés volt, földpadlóval (ülő gödör nélkül). Moldvában G. B. Fedorov viszonylag kevés anyag alapján nyújtott a VI—IX. századi szláv településkeről összefoglaló képet. A kő és a föld (agyag) újszerű felhasználása G. B. Fedorovnak azt sugallta, hogy a moldvai házakat a fejlődés élvonalába állítsa. A falakat kívülről kövekkel szegélyezték; a házak belsejében 50 cm magas ko-deszka vagy agyagpad (fekhely) található, szerinte az egész keleti szlávságnál elsőként Moldvában. A kemence agyagból tapasztott, de előfordult a ház közepén kővel bélelt lemélyített nyílt kerek tűzhely is. A házakon kívüli kemencék agyagba ágyazott mészkő darabokból építettek.

78 Az újabb kutatások alapján ma feltehetőleg egy időrendileg szelektívebb ós színesebb kép bontakozna ki. V. V. Basilov Moldvában egy géta település ásatásánál VIII—IX. századi gödörlakást tárt fel, a kemencéje az ÉK-i sarokban kőből épült.

69 A kőkemencés házak retardációja figyelhető meg a Közép-Dnyeper jobbparti Tjaszmin folyó mellékén. Itt számos és nagy volumenű ásatáson a VII. századtól a IX. sz. végéig virágzó településeket tártak fel, kizárólagosan kőkemencés házakat találtak.

70 A hagyományos formához való ragaszkodás kérdését veti fel ezt az anyagot kitűnően ismerő B. P. Petrov, s utal Fehér-Oroszország területére, ahol még a XIX. sz. végén is ugyanúgy kötőanyag nélkül építették meg a házak kőkemencéjét, az alsó nagyobb kövekre kisebbeket rakva.

71 A szlávság kemencés házainak problematikáját új megvilágításba helyezte P. N. Tretyjakov. A Dnyepertől keletre a Közép- és Felső-Djeszna vidékén ill. Brjanszk körzetében végzett ásatásai az I. évezred 2. és 3. negyedéből való olyan gödörlakásokat hoztak napvilágra, amelyeknek a középpontjában oszlop állt nyílt tűzhellyel. P. N. Tretyjakov egyrészt rámutatott e háztípusnak a Bug-Dnyeszter vidékéig megfigyelhető elterjedésére. Másrészt utalt az orosz és fehérorosz néprajzból ismert oszlopos kemencére, amely tulajdonképpen eredetében idáig visszavezethető.

72 — Mi a fentiekhez hozzátennénk, hogy úgy látszik a szlávság is ugyanazt az utat járta be a tüzelőberendezések típusainak fejlődése terén, mint a keleti pásztornépek: a korábbi fázisban a házak tűzhelye középen volt és csak később került a sarokba. Egyébként a kőkemence itt a Középső-Djeszna vidéken is általánosan elterjedt a VI—VII. században. E. A. Gorjunov ásatásai szerint az egyik falu házai ekkor csupán 25—50 cm mély gödörlakások, boronaházak.

73 — Ezt látva még feltűnőbben sajátos fejlődési irányról tanúskodik a Djeszna melletti Pszjol folyónál — Novotroickoje-nél, csaknem teljesen feltárt falu, amely a VIII. sz. végétől a X. sz. elejéig állt fenn. Az oszlopos gerendázatú és boronaházak egytől-egyig veremlakások voltak földtetővel. Az igényes fakonstrukció elárulja, hogy itt nem a kezdetlegesség, hanem a terephez, klímához való alkalmazkodás kérdésével állunk szemben. A házakban a falhoz agyagkemencét tapasztottak, s ez egybevág az általános fejlődési képpel. A földes padlóban ülő gödröt nem ástak.

74 A Dnyepertől keletre egyébként a kőkemencés házak a IX—X. sz-ból nem mutathatók ki.

75 Időrendi és etnikai szempontból egyaránt sok tanulságot jelent a szarkeli /,* 51