Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Németi Gábor: Lengyel menekültek a II. világháború idején Hatvanban

kedvező képet festeni az otthoni helyzetről, a lengyel források viszont elrettentőén komor színekkel ecsetelték a hazai állapotokat. Ezek a hírek egyrészt a budapesti lengyel követség által kiadott WIESCI POLSKIÉ с újság révén jutottak el a me­nekültekhez, másrészt a hazulról kapott levelek szolgáltak némi tájékoztatással. A hatvani menekültek egy idő után arra az elhatározásra jutottak, hogy a pon­tos tájékozódás érdekében megbízottakat küldenek haza, a személyes tapasztalat­szerzés céljából. Két férfit jelöltek ki: Füriinger Antoni-t és Nowak-ot. Füriinger azonban az elutazás előtt megbetegedett, így másik társat választottak Nowak mellé, aki történetesen zsidó volt, ezért a németek Lengyelországban Przemysl-ben elfogták. Egy csoport sorstársával együtt kihajtották a folyóhoz, ott sorba állítot­ták őket a parton, majd sortüzet adtak rájuk. A mi emberünknek szerencséje volt. Még közvetlenül a sortűz előtt bevetette magát a folyóba és hosszas vízalatti úszás után szerencsésen partra vergődött. Miután sikeresen megmenekült a vérengzés­ből, izgalmas bujkálás közepette eljutott a határig, ott átszökött és végül visszatért Hatvanba, ahol tájékoztatta a társait rettenetes élményeiről. Nowak csak egyszer került nehéz helyzetbe, de az számára végzetes volt: Már szinte sikeresen elvégezte a rábízott feladatot, de amikor a határon vissza­akart szökni Magyarországra, német járőrbe ütközött és agyonlőtték. Társai ha­marosan tudomást szereztek szomorú sorsáról a WIESCI POLSKIÉ (Lengyel Hírek) egyik számából. 25 A fegyverforgatásra alkalmas és a harcra készen álló elszánt férfiak átszök­tetése titokban, de a magyar hatóságok támogatásával szervezetten folyt a né­metekkel hadiállapotban levő államok területére a semleges országokon keresztül. Erről a folyamatról tudomást szereztek a megbízható házigazdák még a szökés lebonyolításának időszakában, de a szökevények leveleiből utólag is, akik tájékoz­tatták magyar barátaikat útjuk sikeres befejezéséről. Fülöp Jánosné határozottan emlékszik, hogy lengyel vendégeik : „Franciaor­szágba szerettek volna menni, mégis először Jugoszláviából, majd Egyiptomból kaptunk tőlük levelet." 26 Fabriczy Gyuláné úgy emlékezik, hogy az a Sztasek, aki náluk lakott, Olasz­országba ment 1940 tavaszán. Kabza Jerzy Milánóból írt haza Lengyelországba a szüleinek, akik ezt tudat­ták egykori hatvani házigazdájával Kiss Istvánnal, levélben még a háború alatt. 27 Perger Sándorné úgy emlékszik, hogy egy Wladislaw nevű fiatalember Francia­országból írt üdvözletet, amelyen rajta volt az ottani lakcíme is. A nyugatra való szökés körülményeit némiképp érzékelteti Bukat Ferencné visszaemlékezése: „A bátyám Lengyelországba nősült. Az ő társaságában 1939 májusában Magyarországra látogattak lengyel férfiak a budapesti nemzetközi vá­sárra. Két férfi a bátyámmal együtt Hatvanba is eljött hozzánk látogatóba. A lengyel—német háború kitörése után néhány héttel vagy hónappal egyszer­csak megjelent Hatvanban, a lakásunkon két katonaruhás lengyel. Nem ismertük meg őket, de emlékeztettek arra, hogy ők voltak azok, akik a nemzetközi vásár idején a bátyámmal együtt voltak nálunk. Az egyiket Franeknak, a másikat Tádék­nak hívták. Tadek őrnagy volt, civilben pedig Nowi Tark város polgármestere. A két lengyel tiszt elmondta nekünk, hogy a selypi táborból szöktek meg, mert Jugoszláviába akarnak menni, onnan pedig Franciaországba. A lakásunkra eljöttek hozzájuk más hatvani lengyel menekültek is (például az, aki Kraváróknál lakott), és ezekkel megbeszélték a tervüket, mielőtt elindultak volna." 27 A lengyel menekültek lényegében 1940 tavaszának végén elkerültek Hatvan­326

Next

/
Thumbnails
Contents