Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Németi Gábor: Lengyel menekültek a II. világháború idején Hatvanban

egy időben Dembinszky és Bem. Kiváltképpen felesleges lenne Bem apó érde­meit méltatni, hiszen elvégezték azt már sokan mások, legméltóbban Petőfi, aki fiúi szeretettel követte az erdélyi hadjáratok során haláláig. A két nép helyzetében döntő fordulat az I. világháború utolsó éveiben történt. Újjászületett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom eredményeképp az önálló lengyel állam és az őszirózsás forradalom után végre Magyarország is önálló álammá lett. Lengyelországban a forradalmi erők még gyengének bizonyultak ahhoz, hogy szocialista hatalmat vívjanak ki, de hazánkban megszületett a Tanácsköztársaság. A lengyel munkások üdvözletben fejezték ki jókívánságukat, a magyar Vörös Had­seregen belül lengyel zászlóalj alakult, amely kivette részét a tanácshatalom védel­méből. A Magyar Tanácsköztársaság megdöntése után mindkét országban reakciós rendszer alakult ki, amely a kommunista mozgalmat törvényen kívül helyezte. A hatalom birtokosai egyaránt kommunistaellenes és szovjetellenes politikát foly­tattak. A magyar—lengyel barátság haladáöellenes töltést kapott a Csehszlovákia­ellenes területszerző külpolitika közösségében is. E haladásellenes jelleg csak a II. világháború időszakában változott meg. 1 1939 őszén, amikor nyilvánvalóvá vált a hitleri Németország Lengyelország megtámadására irányuló szándéka, igen nehéz helyzetbe került Horthy Magyaror­szágának kormánya az ezzel kapcsolatos állástfoglalást illetően. A trianoni béke­szerződés felülvizsgálásáért folytatott harcában korábban egyaránt támogatást várt és kapott mindkét említett államtól. Most azonban választani kellett a kettő közül. A magyar kormány nem akarta elveszíteni a németek barátságát, mert további támogatást elsősorban tőlük remélhetett, de a lengyeleket sem hagyhatta cserben. Nemcsak azért, mert ez rút hálátlanság lett volna, hanem attól is tartania kellett, hogy Hitlerek oldalán Magyarország belesodródik egy olyan világháborúba, amelyben szemben találja magát a tőkés nagyhatalmakkal, Lengyelország szövet­ségeseivel : Angliával és Franciaországgal. Ez utóbbit ekkor még mindenáron el akarták kerülni, ezért már megelőzően tudtára adták a németeknek, hogy Magyarország nem lesz hajlandó harcba menni Lengyelország ellen, sőt még azt sem engedélyezi a kormány, hogy a németek Magyarország útjain, vasútjain csapatokat szállítsanak a lengyel határra. Ha ezt erőszakkal akarnák keresztül vinni, a magyar hadsereg fegyverrel állna ellen. Emellett a kormány ki is tartott mindvégig a lengyel háború idején, de teljesí­tette a németek néhány kisebb jelentőségű követelését: Nem tett semlegességi nyilatkozatot; utasította a sajtót, hogy vagy maradjanak meg a tárgyilagosságnál vagy igyekezzenek a német álláspontot népszerűsíteni. Ennek érdekében bevezették a cenzúrát is. A közvélemény azonban döntően a lengyelekkel rokonszenvezett, a magyar sajtó jelentős része lengyelbarát hangnemben írt, Eckhardt Tibor Londonban a magyar semlegességről nyilatkozott, Bethlen István volt miniszterelnök Londonba és Párizsba utazott; a háborús feszültség fokozódásával a magyar—lengyel rokon­szenvtüntetések olyannyira elszaporodtak, hogy megtorlásképpen Keitel vezérez­redes a Magyarországra irányult hadianyagszállítmányokat mindaddig leállította, amíg a magyar magatartás nem alakul számukra kedvezően. A háború kitörésekor a kormány a németek kívánságának megfelelően nem tett semlegességi nyilatkozatot, de ennek ellensúlyozásaként ismételten megnyug­tatta a lengyeleket, hogy Magyarország felől nem fenyegeti őket veszély. Ez arra vezetett, hogy a lengyel hadvezetőség nem készült fel védekezésre ezen az oldalon, nem volt kénytelen erőket lekötni feleslegesen a magyar határ mentén. 315

Next

/
Thumbnails
Contents