Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Németi Gábor: Lengyel menekültek a II. világháború idején Hatvanban

A középkori Lengyelország és Magyarország között nemcsak a közös királyok, az uralkodó családok közötti rokonság teremtett kapcsolatot, hanem az egyszerű emberek is érintkeztek egymással. Említést érdemelnek a kereskedelmi kapcsolatok, amelyek keretében különböző termékeket szállítottak lengyel földre: gabonát, tokaji bort és állatokat, főleg lovakat. Ezen kívül rezet, vasat. Lengyelországból viszont sót, ólmot és posztót vásárolnak magyarországi értékesítésre. Az utóbbi évek folyamán a nagyszabású építkezések során többször került elő középkori pénzlelet Hatvanban. A pénzek jelentős része lengyel, ami ugyancsak a kereskedelmi kapcsolatok meglétére utal. A két nemzet, története folyamán gyakran került szembe közös ellenséggel: tatárokkal, törökökkel és végül a Habsburg uralommal. Sobiesky János lengyel király jelentős haderővel járult hozzá ahhoz, hogy a török uralom alól felszabaduljon hazánk. Méginkább hálásak vagyunk azért, hogy a lengyelek nyújtottak menedéket II. Rákóczi Ferencnek, és lengyel katonák segítségét élvezhette a kuruc szabadságharc kezdetének idején. A Rákóczi-szabadságharc bukása után lengyel földön találtak menedéket a száműzött fejedelem és katonái. A politikai és gazdasági kapcsolatokon kívül a középkorban kiépült a két nemzet kulturális érintkezése is. Számos magyar fiatalember kereste fel a XV — XVI. század folyamán a krakkói egyetemet. A Hunyadiak korában felvirágzott reneszánsz művészetek viszont a lengyel kulturális életre hatottak serkentőleg. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: miben találhatjuk magyarázatát annak a mély lengyel — magyar barátságnak, amelyhez hasonló nemigen alakult ki sem a szomszédainkkal, sem távolabbi nemzetekkel. A választ abban találhatjuk, hogy noha közvetlen szomszédok voltunk évszázadokon keresztül, a két nemzet érdekei nagyon ritkán ütköztek egymással. Éppen ellenkezőleg: sokszor előfordult, hogy ugyanazon ellenséggel kellett megbirkózni függetlenségünk érdekében. De túl ezen a véletlennek felfogható, külsődlegesnek ítélhető helyzeten, szorosak voltak belső problémáink is, hiszen hosszú időn keresztül a társadalom fejlődésének sajátos kelet-európai útját jártuk. A két nemzet ebből táplálkozó barátsága és rokonszenve legfőbbként a XIX. század első két harmadában mutatkozott meg. Ezidoben Lengyelország területén Poroszország, Ausztria és a cári orosz állam osztozkodott. A magyar nép is idegen elnyomás alatt szenvedett. Mindkét nemzetnek meg kellett oldani a társadalmi haladás kérdését is a függetlenség kivívásával egyidőben. Az 1830-as, 1846-os és 1863-as lengyel függetlenségi küzdelmeket élénk figyelemmel kísérték Magyarországon. Haladó politikusaink, íróink szót emeltek a lengyelek ügye mellett. Az írók közül csak a Heves megyei származású Bajza Józsefet hadd idézzük, aki költeményt írt az 1830-as lengyel felkelés emlékére. Hatvanban, a Kossuth téri 48-as emlékműre az ő szavait vésték emlékeztetőül: „. . . csatájok a népjog csatája volt . . . ". Bajza, amikor ezt írta, a lengyelekről beszélt. A haladó lengyel mozgalmak vérbefojtása után tömegesen kerestek menedéket bujdosók hazánkban, és a magyar társadalom mély rokonszenvvel fogadta már akkor is a menekülőket. Szinte divat volt lengyel bujdosóknak menedéket nyújtani. Nem lehet tehát csodálkozni, ha az 1848-49-i magyar forradalom és szabadságharc idején tömegesen igyekeztek az élet-halálharcot vívó magyar nemzet támogatására Lengyelországból és más európai országban élő emigráns lengyel hazafiak. A közkatonák a lengyel légió soraiban küzdöttek Wysocki parancsnoksága alatt, két jeles hadvezérük pedig a szabadságharc fővezérének tisztét is betöltötte 314