Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Németi Gábor: Lengyel menekültek a II. világháború idején Hatvanban

Németi Gábor LENGYEL MENEKÜLTEK A II. VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN HATVANBAN Polák wegier dwa bratanki ido sabli, ido sklanki. Gyakran idézik a fenti vesikét akkor, ha lengyelek magyarokkal beszélgetnek. Lefordítva az értelme a következő: Lengyel magyar két jó barát harcol avagy issza borát. Mint látható, a versecske a hagyományos lengyel magyar barátság kifejezője. Milyen régi ez a barátság ? Csak a történelemtudósok a megmondhatói, hiszen olyan mélyen gyökerezik, hogy emberek emlékezete, de még a szájhagyomány se igen tudja nyomon követni. Nem az a feladat, hogy most ezt boncolgassuk, de hadd utaljunk rá, hogy már a magyar nép történetének első krónikásai bizonyítékot nyújtanak a lengyel magyar baráti kapcsolatokról, amikor elmondják, hogy az Arpádliázi Béla herceg az első trónviszály idején a lengyelországi Krakkóban talált menedéket, ott szerzett magának vitézi hírnevet és királylányt feleségnek. A krónikaírók elsősorban az uralkodók történetét figyelték. Nem csoda, ha feljegyzéseikből a lengyel magyar dinasztikus kapcsolatokról szerezhetünk tudomást. Ezek sorából csak kettővel hadd foglalkozzunk röviden. Az egyik: a XIV. században a mi Nagy Lajosunkat a lengyelek is királyukká választották. Erre gondolt Petőfi, amikor a következőket írta : Oh, nagy volt hajdan a magyar, Nagy volt hatalma, birtoka; Magyar tenger vízében hunyt el Éjszak, kelet s dél hullócsillaga. Csakhogy el kell oszlatnunk azt a félreértést, amely abból fakad, hogy a költői túlzást történelmi ténynek fogadjuk el. Szó sincs arról, hogy a Balti tengerig terjedt volna valaha is Magyarország határa. Nagy Lajos a lengyeleknek is királya volt, a magyaroknak is, de Lengyelország nem volt alárendeltje Magyarországnak jogilag sem és a valóságban sem. Sőt éppen ellenkezőleg. Nagy Lajos uralkodása alatt a lengyel urak a kelleténél is nagyobb szabadságot élveztek, mert Lajos figyelmét túlságosan lekötötték a hazai és a dél-európai események. Ennek éppen ellenkezője következett be a másik közös uralkodó: Báthori István uralma idején, akit túlságosan lefoglaltak Lengyelország bel- és külpolitikai ügyei. Olyannyira, hogy bizony nem sok ideje maradt szülőhazája, az erdélyi fejedelemség ügyeinek intézésére. Nem csoda hát, ha a lengyelek egyik legnagyobb uralkodójukat tisztelik személyében, amiért nem csekély hadvezéri tehetségét Lengyelország naggyátétele szolgálatába állította. Emlékét kegyelettel őrzi és ápolja a szocialista lengyel nép is. 313