Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Dancza János: Az egri szakszervezetek harcai a Tanácsköztársaság megdöntése után II.

erkölcsi és anyagi veszteséggel kerülnek ki a harcból. Subik dühöngött és a végén azt mondta Heringnek, hogy csináljon azt, amit akar. A reakció a vasasoknál elszenvedett vereségét az építőknél próbálta kiköszörülni. 1927 —28-ban az építőmunkások is elég munkájuk volt, mert Egerben mintegy 6 iskolát teljesen újjáépítettek. A munkák befejezésével elérkezettnek látták az időt, hogy kikezdjék az építőmunkások szakszervezetét. Subik kiadta a vállalkozóknak az utasítást: csak annak adjanak munkát, aki átlép a ker. szocialista szakszervezetbe. Ezen a vonalon nagy segítségükre volt Szakos János előbb kőműves majd kéményseprő, aki hosszú időn át a MÉMOSZ tagja volt, sőt az egri csoport alakulásánál 1907-ben az első belépők közt volt. Nos ez a Szakos mint képzett szervezett munkás renegát lett. A reakció tárt karokkal fogadta és a ker. szocialista szakszervezetnek megyei szervezője lett. Szakos szorgalmasan járta a nagyobb vidéki községeket, mint Füzesabony, Heves, Tiszafüred, Pétervásárra, és élénk agitáeiót fejtett ki a „vörös" szakszervezetek ellen. Ebbeli ténykedéséről az Egri Népújság néhányszor nagy elismeréssel emlékszik meg. Ezt a sintérmunkát vállalta Egerben is. A reakció teljesen az ő elgondolása alapján lépett fel az építőmunkások ellen, ami sajnos néha sikerre is vezetett. A hazafias szólamok, a „keresztényi "eszme, de főként a munkanélküliség réme nem egy építőmunkásnak megzavarta a fejét. Most kezdte megbosszulni magát az, hogy nem volt munkásotthonunk, ahol a dolgozókat elszánt és öntudatos munkásokká nevelhettük volna. Amit előre láttam, annak kezdtek a jelei mutatkozni. A csoport vezetői bár gyakran komoly anyagi hátrányokat és zaklatást szenvedtek el, mert tisztséget vállalatak, de legtöbbjük politikailag gyengén képzett és éppen ezért nem tudták a szaktársaikat sem szakszervezeti, sem politikai téren nevelni. Ehhez az ő képzésükre lett volna szükség, amit megfelelő helyiség hiányában nem tudtunk megvalósítani. Március végén Gál elvtárstól levelet kaptam, amiben többek közt a következőket írja : „. .. Az otthonra vonatkozólag pedig ismételten megkeressük a központokat intézkedés végett. (24)" Otthon? Már csak bosszúsan legyintettünk, ha ez a kérdés szóba került, mert valamennyiünk előtt világosan állt a Szakszervezeti Tanács tehetetlensége. Ezt meg is írtam Gál elvtársnak és azt is, hogy most már hagyjanak nekünk békét az otthon üggyel. Jeleztem azt is, hogy ez az ügy milyen kiábrándítólag hatott a szervezett munkásságra, és rámutattam az építők csoportjában mutatkozó jelenségekre. Rájuk olvastam, hogy a következményekért magukra vessenek. Lehet, hogy ennek a levélnek, de valószínűbb, hogy a közelgő OTI (Országos Társadalombiztosító Intézet) választásokra való tekintettel, de a nyár folyamán az otthon ügyet a Szakszervezeti Tanács kezdte forszírozni, ami az augusztus 28-i leveléből is kitűnik. Miután kimutatja, hogy a szakmák központjainak a hozzájárulásaival 4 147 Pengő állna a rendelkezésünkre a következőket írja: „Kérjük szíves és sürgős válaszukat, hogy ezért az összegért kapható-e ott olyan helyiség, amely az otthon céljaira alkalmas. Amennyiben kapható, úgy beszéljenek a tulajdonossal és sürgősen értesítsenek, hogy lemehessünk azt megnézni. PH. Elvtársi tisztelettel Gál (25)" Hogy a Szakszervezeti Tanács ebben az ügyben milyen tehetetlenséget árul el erre jó példa az Elelemezési Munkások Szövetségének alábbi levele: 279