Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 13. (1975)

Lénárt Andor: Az egri céhek és a magisztrátus a 18–19. század fordulóján

Neki mint legfiatalabbnak, a sorban utolsóként kellett volna árulnia. De ő Oláh János és Keviczky János előtt felállított sátrát meg akarta tartani. A céh nem látott lehetőséget, hogy a renitenskedővel megegyezzék; ezért kért a tanácstól segítséget. A magisztrátus Lusseich Mihály és Molnár Mihály tanácsbeli urakat küldte ki, hogy „ezen pörlekedést" (mindkét fél) meghallgatása mellett vizsgálják meg, és ha lehet jó móddal complanállyák közöttük ezen villongást."

52 A helytartótanács 1818. február 9-én megerősítette az egri szíjgyártó céh privilégiumlevelét.

53 A jó rendnek egymás között való fenntartására, és ezért, hogy a sattlerok és kontárok a mesterségüket kárukra ne gyakorolhassák; — kérték a királyi rendelet szerint privilégiumlevelüket. Miután megkapták, nem volt más hátra, mint a kiváltáshoz szükséges taxa befizetése. — A céhbeliek olyan rendeletről tudtak, mely szerint ha a céhük kisebb létszámmal működne, („vékonyabb tehetséggel is bírna") az illető elöljáróság tanúbizonyság levele mellett a cameralis taxájukat, mely 110 frt pengő pénzbül állott, — elengedéséért folyamodhatnának. Mivel a céh csak hat főből áll, és „illy kis Számai Mestereknek azon Cameralis Taxának lefizetése sokkal súlyosabban esne, mint más tellyesebb Számmal lévő akár egyes, akár 'pedig egyesült Czéhnek, " ezért kérte a hiteles bizonyító levél kiadását. A kérdést az elöljáróság teljesítette.

54 A sattlerok már arra vetemedtek, hogy nemcsak foltozó, hanem új munkákat is vállaltak és készítettek. Olyanokat, amelyek a szíjgyártók mesterségéhez tartoztak. „Minekutána a' Nyert Kegyelmes Czéhbeli Privilégumunknak egyedülvaló tzélja az volna, hogy tanult mesterségünket minden akadály nélkül szabadon, és egyebeknek kirekesztésével gyakorolhassuk", annak 32-ik artikulusa a kontárokat (stőrereket) eltiltotta a szíjgyártó mesterség gyakorlásától. De eltiltotta más mesterséget űzőket (így a sattlerokat is), a szíjgyártó munkák készítésétől. — E tilalom megerősítését kérték a mesterek azzal a megtoldással, hogy a tilalom ne csak az új árukra vonatkozzék, (elkobzás és egyéb szigorú büntetés mellett), hanem a „reparálni valók"-v^ is.

55 A városi magisztrátus az 1820. november 20-án tartott gyűlésén e kérvényt „jeleiéire" kiadta a nyereggyártóknak (a sattleroknak).

56 Válaszukban a „Német Czéhbeli Sattlerek" elmondták, hogy ők a szíjgyártók tanult mesterségébe nem ártották magukat, sem artikulusaik ellen nem tettek. Az ő mesterségük ui. különbözik a magyar szíjgyártókétól; akik maguk sem tudják, hogy mitől akarják eltiltani őket. Az országos vásárokra nem jártak, az egri piacon a hetivásárokkor nem árultak magyar hámokat, csíkos kantárokat, magyar nyereghez való szerszámot, nadrágszíjakat, bocskorba és szűrbe való és másfajta szíjakat; amelyekhez való timsós bőröket maguk szokták készíteni. Ezek készítésébe, melyek a szíjgyártók mesterségéhez tartoztak, nem avatkoztak. Mesterégük „mellységét egészen kimagyarázni sok volna" — írták, de egy két dologra azért emlékeztettek. 1. A szíjgyártók olyan dolgoktól kívánták eltiltani őket, amelyeket ők mesterségük mellett inas korukban és vándorlásuk alatt sattleroknál tanultak. Például a finom német bőrből, vagy a jól kidolgozott, tímárok kikészítette bőrből, lakkozott (lakírozott) bőrből készített hámokat angol hintóhoz való egész szerszámokat. E munkák földesuraságok számára valók. Különböztek a magyar szíjgyártó munkáktól, mely munkák nem tetszettek az uraknak. A sattlerok az uraságok kérésére vállalták ezeket a munkákat. Előbb elutasították a felkérést, a szíjgyártókhoz küldték a rendelőket. De azok azt felelték, hogy nekik nem kell a szíjgyártó munka, és inkább Pestre mennek akkor és ott csináltatják meg a szerszámokat, mint itthon a szíjgyártókkal dolgoztassanak, ha ők nem vállalják. — 168