Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)

Dancza János: Az egri szakszervezetek harcai a Tanácsköztársaság megdöntése után

hogy a régi Stecc-féle vasöntöde előtt megszerezze a vízvezeték hálózathoz szükséges nagyméretű, öntöttvas csövek legyártását. Meg is kapták a munkát. Az üzem vezetésére Hering Jánost, egy régi lakatoscsaládból származó mestert nyerték meg. Az öntőmestert Pestről hozatták, aki régi szervezett munkás volt. Bejött a csoportba és megbeszéltük vele a dolgokat. A szaktárs biztosított róla, hogy az öntödében még levegő sem jut a szervezetlen munkások számára. Itt kapott munkát Horváth Sándor esztergályos, az ízig-vérig szocialista, akit csak „Proli "-nak hívtak. Ide került Festő Imre régi szervezett munkás, a fiatalabb Horváth, Bánszki István és még több szervezett munkás. Élveztük, hogy a klérus üzemébe egymás után szervezték be elvtársaink a munkásokat. A bérezés is tűrhető volt, és az üzem minden vasmunkást felvett, úgyhogy nem volt egyetlen munkanélküli tagunk sem. Hering, aki maga is az egyházi „Urak kongregációja" tagja volt, a munka zavartalan folytonossága érdekében elnézte és nem is akadályozta a munkások beszervezését. A fiatalabb nyomdászok már régebbtől agitáltak, hogy lépjek be a Természetbarátok csoportjába, mert ott is rendet kellene csinálni. Elmondották, hogy ez a munkás sportegylet teljesen polgári vezetés alá került. Akkor még nekem erre nem volt időm, ellenben a szakmaközi bizottság révén jónéhány szervezett munkást küldtünk be a csoportba. 1927-ben, két és félévi munka után egy kis lélegzethez jutottam, és beléptem a csoportba, amelynek akkor 118 tagja volt. Elnöke Bajnok János nyugdíjas tanító volt. A vezetőségben a munkásságot a nyomdászok képviselték. Volt a csoportnak néhány ügyvéd és orvos tagja is. A legérdekesebb az volt, hogy volt a csoportban néhány olyan munkás is, akik a katolikus legényegylet tagjai voltak. Ezek azért léptek be a TTE-be, mert akkor még itt sem politizáltak, és itt nem kellett kiszolgálniuk a Magyar Turista Egyesületben bőven található szolgabíró, alispán, kanonok és egyéb más nagyságos és méltóságos sporttársakat. Ebben a „békés egymás mellett élésben" kezdett pezsdülni az élet. A vasasoktól velem lépett be Gertner István, Horváth József, Klein Ármin, Hajdú Imre, Csutor Gyula. Az építőktől Herendovics István, Húsz Lajos, Varga György. A fások közül Nagy Imre, Kovács József, Eichler Imre aranyműves, Breier Miksa kereskedő, Erlich Erzsébet, Kampier Mária, Fazekas Erzsébet, és Polák Klára. A csoport gyorsan kezdett szervezett munkásokkal feltöltődni, és természetesen a hangulat is egycsapásra kezdett megváltozni. Jellemző, hogy ennek a változásnak elsősorban néhány nyomdász vezetőségi tag nem örült, és aggályoskodva figyelték a túrákon megnyilvánuló új hangokat. Amily mértékben ez a hangulat kezdett balra kanyarodni, ezek az emberek oly mértékben kezdtek jobbra igazodni. A Tiba alatt vettünk egy kis telket, és azon társadalmi munkával építettünk egy kedves kis védkunyhót. Ide azután rendszerint kirándulásokat szerveztünk a szervezett munkások és családtagjaik számára, öröm volt látni a füves térségen önfeledten játszadozó felnőtteket és gyerekeket. A túráról ideérve együtt mentünk hazafelé a kiránduló elvtársakkal. Jókedvűen énekeltük a munkásdalokat, ami mintha sértette volna az aggályoskodók fülét, kezdték elkerülni a Tiba alját, és a Magyar Turista Egyesület túráin vettek részt, sőt ott is tagokká váltak. Egészen másként nézték ezeket a fejleményeket a fiatalabb nyomdászturisták,, mint Fazekas János, Simon Ferenc, Kovács Nándor, Molnár József, akik örültek a csoportban bekövetkezett változásnak. A hegyvidéket járva csakhamar megismerkedtem az itt élő nép küzdelmes életével, és felismertem azt a lehetőséget is, hogy mi, munkásturisták tudjuk köztük elhinteni a szocialista eszméket. Néhány elvtársammal gyakran aludtam nyáron a szén- vagy mészégetők, télen a favágók szállásain. Érdeklődtem munka és bérviszonyaik felől, és tanácsokkal láttam el őket. Szinte megható volt, ahogy ezek az időjárás viszontagságainak kitett, primi424