Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)

Bakó Ferenc: Északmagyarországi parasztházak tüzelőberendezésének történeti előzményei

ismeretlen, amint erre néprajzi módszerekkel fentebb már visszakövetkeztettünk.

104 A szomszédos népek szóhasználatától eltérő megnevezése mindenesetre független fejlődésre utal,

105 ami a középkor végén, vagy az újkor elején következhetett be. A külső tüzelésű, alföldi-пек mondható boglyakemence és a hozzákapcsolódó szabadkémény eleve kétsejtű lakást feltételez, illetve ennek egysejtű változata csak igen kezdetleges körülmények között ismert. Ismertettük fentebb a Tenk-Fakés tanyai cselédház, az egri barlanglakás és a besenyőtelki cigányputri tüzelőberendezését, melyek az egysejtű lakás kemencéjét kívülről, hevenyészett helyiségből, szinte a szabad ég alól tüzelték. Ez a helyiség a barlanglakások mellett idővel fennálló és állandó jellegű konyhává fejlődött, vagy ezzel parallel füstös konyhává alakult, mint Egerszalókon. Bár a külső tüzelésű kemence fejlődésének e két állomása között nem tudunk átmeneti mozzanatokról, az összefüggést mégis feltételeznünk kell. Ezt elfogadva, magyarázatát tudjuk adni a konyha és kunyhó szavaink rokonságának, ami etimológiailag bizonyított, de indoklása nem eléggé meggyőző.

106 Példáinkat szem előtt tartva, nagyobb valószínűséggel állítható, hogy az egysejtű ház kemencéjének szabadba nyíló szája elé összetákolt helyiséget előbb kunyhó-nak nevezték és csak később vált el szóhasadással a konyha a kunyhó-tói. Mai szóhasználatunkkal az ilyen tüzelő helyiséget inkább szín-пек, vagy eresz-пек mondanánk, de az 1565-ből ismert „viskó" és „kaliba" szavak jelentése

107 már közelebb áll ahhoz az építményhez, amiről itt beszélünk. A külső tüzelésű kemence fejlődéstörténetének egy másik állomása lehetett a konyhabeli kürtő megjelenése abban a fázisban, amikor a kémény használata még ismeretlen volt. A fejlődésnek ez a mozzanata építészeti emlékanyagunkban, az írott forrásokban, vagy a néphagyományban egyaránt ismeretlen, létét azonban feltételeznünk kell. Szihalmon még 1910 körül állt olyan kétsejtű ház, amelynek konyhába nyíló kemenceszája fölött nem volt sem kürtő, sem kémény, a füst a konyha ajtaján keresztül távozott.

108 Ezt az egészen alacsony, füstöskonyhás fokozatot követnie kellett egy másiknak — kürtővel és a padláson kiskemencével —, s csak azután állhatott elő a jelenleg ismert szabadkéményes forma, ami azonban megőrizte kontytetős oromzatán a füstlukat, mint a kémény nélküli fázis ma már értelmetlen emlékét. Az így feltételezett fejlődés egyébként az északi, palóc kemencés házban is bekövetkezett, amint ezt Pápai Károly a múlt század végén megfigyelte és leírta,

109 Annak ellenére, hogy adataink nem nagyszámúak és nem eléggé egyértelműek, mégis tanulságos következtetések vonhatók le belőlük a konyha és pitvar nevek használatára és azoknak a helyiségeknek a funkcióváltozásaira, amelyeket jelölnek. A belső tüzelésű palóc kemencés ház pitvara a kürtős-kemencés füstelvezetés fázisában inkább kamra, így eszközök, szerszámok raktára, ahol tűzhely nem lévén, a konyha megnevezés semmilyen formában nem kaphat szerepet. Valószínű, hogy ezen a fejlődési fokozaton konyhának a ház belsejében, a kemence szája előtti térséget nevezték, amit egyes helyeken a szapha nevű fekvő patka megnyújtásával — a boldoganyáig — el is zártak az ajtón belül eső, legforgalmasabb területtől. — A kemence szájának a pitvarba helyezése, vagyis a külső tüzelésre való áttérés kísérőjelensége lehet a „kis-konyha" elnevezés meghonosodása, ami a kemence szája előtti pitvar-részt jelentette. Fölötte gyakran még kürtő volt, amit irodalmunk elvétve kabolá-nak határoz meg.

110 A kis-konyha név azért is kialakulhatott, mert a kürtös kemence mellett, amikor szája a pitvarba került ki, kőből, vályogból rakott, vagy vasból készített takaréktűzhely kapott helyet, ami átvette a korábbi tiszpal, vagy kucig sütő-főző funkcióit, s így a konyha a házban maradt. A kiskonyha később szabadkéményes konyhává fejlődött és a pitvartól elkülönült any277