Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)

Bakó Ferenc: Északmagyarországi parasztházak tüzelőberendezésének történeti előzményei

meny beiktatása, amikor a kemence szája felett széttáruló kürtő ferde sipon át a szabadkéményes pitvarba vezeti a füstöt. A füstelvezetésnek ez a módja, vagyis a füstnek nem a padlásra, hanem egy másik helyiségbe vezetése, és egyúttal a kémény mellőzése, kezdetlegesebb változatokban is használatos volt. Amint említettük, a füstös pitvarra mind néprajzi, mind történeti adatok is utalnak. Ennek egyszerűbb változatában a pitvarból a füst az ajtón keresztül tódult ki a szabadba, míg a másik, fejlettebb változatban a pitvar mennyezetén vágott füstlukon át a padlásra távozott, ahol esetleg füst és szikrafogó terelte tovább. E változat még egyszerűbb formájában a padlás szikrafogója teljesen hiányozhatott, mert a fekvőkémény szerepét maga a pitvar födémje töltötte be. A füstelvezetésnek ez a módja olyan egyenes liton vezet a szabadkémény kialakulásához, hogy alkalmazása a külső tüzelésű kemencéhez kapcsolódva is elképzelhető, sőt adat is van rá, még pedig a palóc kemencés házak régiójában.

100 Igaz, hogy itt valószínű a kürtös kemencével való kapcsolat a „korszerűsödés" útján, amikor a kemence száját kihelyezik a pitvarba, de a kürtőt nem ismerve, a füstelvezetést így, a födémen nyitott lukon át oldják meg. Az eddigiek alapján feltételezzük, hogy a műszaki fejlődésben a kürtőt megelőzte a padláson elhelyezett füst- és szikrafogó, mert előbbi csak füsttelenítette a lakást — bár nem maradéktalanul —, de a második a tűzveszélyt csökkentette és nélküle a ház csak füstös helyiségekkel képzelhető el, ahonnan a füst ajtón, ablakon át távozik. Mindez csak a kétsejtű, vagy ennél nagyobb lakásokra vonatkozik. Az egysejtű ház tüzelőberendezésében jóval kevesebb variáns alakulhat ki, nemcsak a szűkebb technológiai lehetőségek következtében, hanem azért is, mert a századunkig megmaradt emlékek kis száma miatt az adatgyűjtés sem lehetett elég eredményes. A korunkban ismert kürtős-kiskemencés füstelvezetés előtt itt a kürtő nélküli megoldás két változatával számolhatunk. Az egyik a födémen vágott füstluk-kiskemencés variáns, a másik a teljesen füstös ház volt, füstelvezető alkalmatosság nélkül. Ezeket megelőzően azonban lennie kellett a födém nélküli ház sarkába épített patkára — talán ez volt a „tiszpal" — rakott teljesen szabad tűznek is, amint ez kezdetleges körülmények közé degradálódva napjainkig is megmaradt. A kürtő nélküli kemencés megoldások a XVIII. századból még dokumentálhatók, de a szabadtűz használata már igen régi időkre utal, datálása még a régészeti eredmények ismeretében is alig lehetséges. A Kárpát-medencében a X. században igazolható a kőből rakott, esetleg agyaggal kötött kemence, amit egyes kutatók a szláv népek házkultúrájával hoznak összefüggésbe.

101 A Magyar Alföldön és peremterületén a X —XII. században a kemence kétféle használatára mutatnak a régészeti ásatások eredményei : a veremház falába, vagy amellé készített kemencéket, illetve a ház mellett a szabad ég alatt, ugyancsak földbe mélyített kemencéket tártak fel. Vannak azonban kemence nélküli túzhelyes házak is, de gyakran a kutató nem tudja eldönteni, hogy a háznak nyílt, vagy kemencés tüzelője volt-e.

102 Az eddiginél több és főleg nagyobb területről származó régészeti adatgyűjtés nélkül a szabadtűzhely és a kemence kezdetleges formáinak funkcióváltása pontosabban nem is datálható, de úgy tűnik, hogy ez az Árpád-korban következett be. A régészet számára elérhető emlékek igen ritkán őrzik meg a füstelvezető berendezést, vagy annak módját. Feltételezhető, hogy a kötőanyag nélkül rakott kőkemencék kövei között is kiszivároghatott a füst,

103 de nagyobb a valószínűsége annak, hogy a novotroicki gorodiscsében feltárt kemencék analógiájaként a kemence boltozatán nálunk is kerek nyílásokat hagytak ebből a célból. A kemence kifejlődésének, illetve használatának kezdeti korszakában a kürtő 276