Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 11.-12. (1973-1974)
Lénárt Andor: Műhely és bolt
Miért sajnálják akkor a mesterek, ami tulajdonképpen nem is az övék ? Bizonyosan nem más ennek az oka, „hanem egyedül az, hogy a publikumot jobban húzhassák és vonhassák, mivel nálunk otsöbban kapják és szebbeket". — A gombkötő mesterek csináljanak szebbeket, árulják olcsóbban, akkor „mi hozzánk senki sem gyön, és magunktól el kell állnunk azon krepény munka árultatásátul"'. Hogy viszont „a krepény munka árultatása eltilttasson éppen törvényessnek nem látszik lenni". — Kérik a magisztrátust, hogy a gombkötő mesterek helytelen kérését, mely szerint a kereskedőket tiltsa el az árulástól, vesse el, és „régi ususunkban (gyakorlatunkban) megtartani kegyesen méltóztasson" . u A magisztrátus az ügy békességes jó elintézése érdekében a gombkötők kérésére a kereskedőkhöz küldi Pilinyi Ferenc kancellistát, hogy állnának el a gombkötő munkák árulásától. A kancellista sem hoz más választ, mint ami az írásos feleletben van. Űj csak annyi, hogy ha eltiltanák őket az árulástól, „ők a felséges consiliumhoz fognak folyamodni" . 1Ъ A kereskedők feleletére a gombkötő mesterek is megfogalmazzák válaszukat, és eljuttatják 1794. január 22-én a magisztrátushoz. — A kereskedők maguk megvallják, hogy a számukra kedvező parancsokat tartalmazó iratokat nem találják, — kezdik a beadványt. „Ami nincs, nem is volt, elő nem adhaták !" — Azt is elismerik a kereskedők, hogy „nekik semmi manufacturai, vagyis kézi művei nincsenek, hanem más mester emberekével kelletik kereskedniek." — Azt mondják a gombkötő mesterek felöl a kereskedők, hogy ők nem krepni csinálok. „Holott maga a Gombkötőnév, s nevezet is azt hozza magával, hogy aki selyem, ezüst vagy arany fonalat . . . gombot, és gombot köt, s Krepén munkán dolgozik, az mind Gombkötő mind Krepin csináló mester." — A gombkötők dolga nem hasonlítható a kalaposok vagy a suszterek dolgához és állapotához, amit a kereskedők szintén szoktak érvként emlegetni. — A kalaposoknak nincs céhe Egerben, olyan kevesen vannak, hogy „köz embernek, Parasztoknak, Kapásoknak s más külső vidékieknek, kik itten szoktak vásárolni, azoknak a gyermekeiknek" sem tudnak „gyapjúból elegendő kalapokat készíteni, Nemhogy Castos Kalapokat (hódprémes) s másféléket, („noha ezen város határában igen Kevés Nyúlszőr terem"), melyet mind a férfiak, mind az asszonyok és lányok viselnek, s melyek hiányoznak," — csinálhatnának. — A cipőket külföldről hozzák már az asszonyok. Párizsból. S akiknek a cipője Párizsból való, „már többé a Bécsiekre nemis néznek". Sőt a szolgálók is finom, pántos és „Kamuka Czipellőket" viselnek, kiknek azelőtt jó csizmájuk sem volt. — Elégednének meg a kereskedők, ezt nem sajnálják tőlük a mesterek, hogy hoznának be és árulnák az arany és ezüst fonalakat, mindenféle színű selymeket. Ezt kívánnák is, — hisz akkor nekik nem kellene ezzel törődniök, — „de annak feldolgozása, s munkálkodása a mi tanult mesterségünk, s bennünket illet. . . " — Kérik ezért a mesterek, hogy az úriszék determinációja szerint a kereskedőket „a gombkötő munkáknak az árulásától újabban is tiltsák el", s ha mégis árulnának, a gombkötő munkát kobozzák el. 16 Másfél év múlik el, hogy a gombkötő mesterek benyújtották instanciájukat a kereskedők ellen a magisztrátushoz. 1794. december 20-ig sem végzést, sem determinációt nem kaptak beadványukra. Igaz, hogy szeptemberben mind a két vitatkozó fél képviselőit felhívják a városi tanácshoz, ahol a város bírája „nékik világosan megmondta, hogy valamint a Tekintetes Űri Szék által még 1777-ben elvégeztetett: semminemű Krepiny vagy más Gombkötő munkát nekiek árulni szabad ne legyen". Azonban a gombkötő mesterek azóta is azt tapasztalják, hogy a tilalommal nem törődve a kereskedők azóta is szabadon és bátran árulnak. A mestereknek pedig semmi írás, végzés nincs a kezükben. — Minthogy pedig nekik (az úriszék ítélése szerint is) egyedül csak az az egy mesterségük a kenyérkereső foglalkozásuk, „hogy 197
