Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 10. (1972)

Schwalm Edit: Nagyböjti táplálkozás Észak-Heves megye palóc falvaiban

a Dömötör Tekla: Naptári ünnepek — népi színjátszás. Bp. 1964. 94. 1. 10 Cibere vajda és Konc vajda harcának dramatikus színrehozatalára nem emlékeznek. Vö. Dömötör Tekla: i. m. 89-94. 1. 11 Pusztainé Madár Ilona gyűjtése Szarvaskőről. Ugyanígy készítik elő a vajat a nagyböjti főzéshez Mátraderecskén, Sírokban és Bélapátfalván is. 12 Egri Múzeum Néprajzi Adattára (továbbiakban: ENA). 1060 — 69. 13 Selmeczi Kovács Attila: A csűr szerepe Észak-Heves megye paraszti gazdálkodásában. KI. a Magyar Mezőgazdasági Múzeum 1967—1968. évi Közleményeiből. Bp. 1968. 215. 1. u Selmeczi Kovács Attila: A napraforgó meghonosodása és elterjedése Európában. KI. a Magyar Mezőgazdasági Múzeum 1969 — 1970. évi Közleményeiből. Bp. 1970. 115. 1. A napraforgó „Fő termesztése Szilágy, Szatmár, Bihar és Arad megyékben jött létre, főként a szegényparasztság körében. A napraforgó sajátosan a kisgazdaságok növénye volt, amelyekben túlnyomórészt szegélynövényként művelték." (115. 1.). 15 Palotay Gertrud: A palóc olajütő. Néprajzi Értesítő, XXIV. 1932. 33. 1. 16 A feldolgozás első lépésének leírása csak tökmagra vonatkozik. Kender és napraforgómagot, s ha nagyobb mennyiségű volt, még a tökmagot is az olajütőben zúzták össze. Részletes leírását adjuk a következőkben. 17 Mikófalván az egyik olajütő tulajdonosa Göböly József volt, fia szintén folytatta a mesterséget. 1906-ban szedette szét az ütőt. Az olajosság hagyományozódásához ld. még: Vajkai Aurél: Olajütők Veszprém vármegyében. Ethn. 1942. Lili. 113—123. 1. 18 Vajkai Aurél Lm. 113— 123. Schmidt Tibolt: Olajkészítés és eszközei a hunyadmegyei oláhoknál. Néprajzi Értesítő, XII. 1911. 59 — 67. 1. Pongrácz Pál: Régi malomépítészet. Bp. 1967. 163. 1. 19 Palotay Gertrud i. m. 33-34. 1. 20 Palotay Gertrud i. m. 33. 1. 21 Mikófalván, az 1971-ben megnyitott falumúzeum (kisnemesi lakóház kovácsműhellyel) udvarán 1906-ig állt az olajütő. A ház konyhájában helyre van állítva a szakkavaró. Azért építették a nyitott kémény alá, mert a ház pincéjében, a kamra alatt elhelyezkedő kovácsműhely kürtője is itt helyezkedett el és a szakkavaró füstjét is ide tudták vezetni. 22 Palotay Gertrud i. m. 34. 1. 23 Vö. Gunda Béla: Néprajzi gyűjtőúton. Debrecen, 1956. 54. 1., Gunda Béla: Ethnographica Carpatika. Bp. 1966. 17-19. 1., Palotay Gertrud i. m. 34-35. 1., Schmidt Tibolt: i. m. 5967. 1. Bátky Zsigmond i. m. 48. 1. Hoffmann H.: Eine Typologie der Anlagen zur Ölgewinnung in Rumänien. Cibinium, 1966. 49 — 59. 1. 24 Palotay Gertrud i. m. 33. 1. 25 Ilyen típusú olajprés leírásával nem találkoztam. Szerkezetileg hasonlít Vincze István felül hajtós, középorsós névvel jelölt borsajtójához. Vö.: Vincze István: Magyar borsajtók. Ethn. LXIX. 1958. 1-28. 1. 26 Az egész olajütő berendezés neve is sotu: pl.: „Elvittük a sotuba a tökmagot", de magát a prést is sotunak nevezték. Pl.: „A megpirított magot zacskóba rakták és beletették a sotuba." Ugyanitt egy terminológia keveredést is megfigyelhetünk: a lengőkalapácsos éksajtót is nevezik sotunak, holott ez „igazi" olajütő, valóban ütik az olajat. Ugyanakkor, ha csavarorsós préssel készítették az olajat, gyakran mondták, hogy olajat ütöttek. 27 Palotay Gertrud az előzőekben is idézett tanulmányában részletesen leírja a prés egyes részeinek elnevezését, amire adatközlőim már nem emlékeztek: pl. pap, bálvány. 28 Mátraballán, emlékezet szerint, olyan méretű sotu volt, hogy a csavarkart mindkét oldalon hat-hat ember hajtotta. ENA. 1060 — 69. 29 Szinnyei József : Magyar Táj szótár, Bp. 1897-1901. II. 473. 1. 30 Maga a szó a német Suppe-ből átvett zufa, 'leves' származéka. Ld. Kniezsa István: A magyar nyelv szláv jövevényszavai. Bp. 1955. I. kötet, 1. rész 582. 1. 31 Az elles után legelőször kifejt tej neve. 32 Zsufát, szakból készült leves megnevezésére máshol nem említenek. Maga a fogalom különböző savanyú leveseket takar: tárkonyos savanyú levest (zsufa) vagy fölforralt, megtúrósodott aludttejből készült böjtös levest (zsuffa). Vö. : Szinnyei József i. m. II. 1083. 1. Az utóbbi hasonlít a palócok csóré leveséhez, amit böjtben is gyakran készítettek. 33 Istvánffy Gyula: Újabb adalékok a palócok ethnográfiájához. Ethn. 1898. IX. 310. 1. 34 A szó maga szláv eredetű, közvetlenül a szlovákból vettük át. Ld. Kniezsa István i. m. 181 — 182. 1.; A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Bp. 1967. I. kötet. 1025. 1. 35 Istvánffy Gyula i. m. 310. 1. 36 Északi szláv, közelebbről ukrán és szlovák eredetű. Kysel: 'savanyú leves-féle, cibere', 'Savanyú korpalesev, mint böjti étel'. E névvel jelölt szalmabáb vízbevetése a nagyböjt temetését, a húsos ételekhez való visszatérést jelent. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Bp. 1970. II. kötet. 498. 1. Kniezsa István i. m. 267. 1. 313