Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 8.-9. (1972)

Molnár József: Az egri Kethüdá dzsámi

így írta le Gorové a Széles utcai dzsámit a nyelvújítás korában. Leírását igazolják azok az 1825. év körül készített datálatlan metszetek is, amelyeknek névtelen szerzői már jóval többet mondanak számunkra, a monográfus kezdetleges leírásánál (2., 2/a kép). A különböző kéztől származó metszetek megközelítően azonos állapotban és időben ábrázolják műemlékünket. De egyik metszeten sem láthatjuk az „Irgalmasok teré"-n álló dzsámi csonka mináréjának állagához tartozó zsámolyát (Kaidé). Ügy látszik, egy évszázaddal a törökvilág után már feltöltötték az utca szintjét. Ugyancsak hiányzik a metszeten a mináré süvege (tadzs) és a kas (gövdé) egy része is, valamint a körerkély (serefe) kőkorlátja is. A dzsámi épületét - mindkét rajzoló - délkelet felől ábrázolja kontytetővel, amelyet adataink szerint 1730. III. 25-én építettek az irgalmasok/

1 Ebben az időben már hiányzott vagy lebontották a 11,50 m átmérőjű kupolát és a nyolcszög alaprajzú dobfalat is, „ezért inkább közönséges kis lakházhoz hasonlított, mint templomhoz" írta Mészáros Ferenc (1798-1850) a dzsámi első komolyabb méltatója, aki nemcsak leírását, de ma már ellenőrizhetetlen méreteit (bécsi ölben) is feljegyezte az utókor számára.'' Az egykori dzsámi alaprajzi mérete kb. 11,50/11,50 m volt, tehát a hazai jól ismert típusok közé sorolhatjuk, amelynek legközelebbi analógiáját a pécsi Jakováli Hasszán dzsámiban véljük felismerni (10,30/10,30 m). Azonban mináréja úgy méreteivel, mint mozgalmas épületplasztikájával, messze kiemelkedik hazai társai közül. A kontytetővel lefedett csonka dzsáminak védett udvara volt, mert kőfal választotta el a környezettől: ma már nem állapítható meg a magas kőfal eredete. A tetőszerkezet alakjáról, amelyet 1730-ban készítettek - arra következtethetünk, hogy a dzsámi előcsarnoka (harim) ekkor még állhatott, mert ha sátortetőt ábrázolna a metszet, úgy csakis a központos dzsámi körítőfalait fedhették volna be. A dzsámi déli oldalához épített félkontyos fedésű sekrestye jelentéktelen toldaléképület volt, ezért nem érdemel különösebb figyelmet. A májszínú, kemény faragott homokkövekből épített dzsámit 1841-ben utolérte végzete: ekkor bontották le az irgalmasok, felhasználva köveit az utca másik oldalán épülő klasszicista templom és rendház épületéhez. Itt meg kívánjuk jegyezni, hogy a hazai dzsámik közül az egri volt a legutolsók egyike, amely csákány alá került, de a kőfaragványok közül egyetlen darab sem került kőtárba vagy éppen múzeumi gyűjteménybe. A mináré megmaradása Pyrker J. László (1772-1848) egri érseknek köszönhető, aki a tornyot bádogtetővel fedette le, felismerve annak építészettörténeti értékét és jelentőségét. Elhatározását talán Gorové írása is befolyásolhatta, mert a „Tudományos Gyűjtemény" 1828-ban megjelent „Eger város történetei" с tanulmányát követő évben fedette le Pyrker a minaret

0 (3. kép). A múlt század végén, pontosabban 1895-ben villámcsapás érte a minaret, ekkor a körerkélye is megsérült. A Műemlékek Országos Bizottsága (M. О. B.) végül is elhatározta a csonka műemlék helyreállítását. A műemlék felmérésével és a munka megtervezésével Möller István (1860-1934) és Sztehló Ottó építészeket bízta meg.

7 A benyújtott tervek alapján az önkényes restaurálási elveket valló Sztehló kapott megbízást (1911). Sztehló nyomott kősüveggel helyettesítette a Pyrker-féle harangalakú bádogfedést, egyúttal önkényesen kiegészítette a kas hiányzó három kősorát és párkányát, amelynek kisebbített mását, a körerkélyt tartó koszorúpárkánynak leegyszerűsített „fogsor" plasztikáját használta fel. Ugyanekkor készült a nyolcszögalaprajzú kovácsolt vaskerítés, továbbá a félkörzáródású ajtó és a villámhárító. A körerkély egyszerű vaskorlátja korábbi keletű 232