Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)
Szabó János Győző: A hevesi szkitakori temető
ról leközölt 79 üstszerű edény (XVI. t. 6.) párhuzamát Füzesabony-Kettőshalomról ismerjük (XVI. t. 5.). Ha a keleti eredetű preszkíta fémtárgyakat és a velük összetartozó leletfajtákat térképre vetítjük, — ahogy azt Mészáros Gyula tette, 80 —- és rávezetjük e lapra az említett temetkezési helyeket, meg a gyomai halomsírt, — akkor azt látjuk, hogy a preszkítakori súlyponti szállásterületek a Cserhát—Mátra—Bükk déli pereme és a Tisza közötti vidékre, a Marostorkolat környékére, a Fehér-Körösök mentére és Dél-Dunántúlra lokalizálhatok. Sajnos Dél-Dunántúl НС-kori temetkezési formáiról szinte semmit sem tudunk. PécsJakabhegyen szórthamvas kamrákat tárt fel Török Gyula a kurgánok alatt. 81 A kakasdi leletekkel kapcsolatosan Mészáros csontvázas sírra gyanakodott. 82 A Dráva jobbpartján régóta számontartott dáljai temetőben csak urnás rítus fordult elő. Ebből a kevés adatból esetleg arra lehetne következtethetnünk, hogy a Dráva-torkolat tágabb körzetében a preszkítakorban háromféle rítusban temetkeztek, hasonlóan az alföldi szkítakori temetőkhöz. De egy nagy korszak egészét tekintve lehetne ez csak igaz. A НС-kor végén itt is a csontvázas rítus terjedt el. Másként nem tudnánk megmagyarázni, hogy a Baranya megyei Szentlőrinc La Tene A-korban létesített temetőjében miért szerepeltek csak 11 %-os arányban a szórthamvas sírok és urnasírokat egyáltalán nem tártak fel. 83 Az Alsó-Tisza menti Doroslovo (Doroszló) preszkíta temetőjének urnái a mi késői nyújtott temetkezéseink urnaformájú edényeinek a rokona. De az ásató szerint — mint említettük — e korszak végén rítusváltozással számolhatunk. Ugyanebben a temetőben a sírok mintegy egynegyede már csontvázas és stratigráfiailag kétségtelenül fiatalabb az urnás temetkezéseknél. A magyar Alföldön a preszkíta korszakban a csontvázas sírokon kívül urnásak is kimutathatók, bár lényegesen kisebb arányban. Az égetetlenül való temetkezés uralkodó jellegére a Maros—Sajó közötti síkvidéken határozottabban következtethetünk. Az az elképzelés, hogy az 550 után jelentkező szkíta befolyás itt egy csontvázas-urnás-szórthamvasan temetkező, tehát egészen vegyes rítusú őslakosságot talált volna, amely többségben vagy legalább felerészben elégette halottait, régészetileg nem támasztható alá. C) Etnikai következtetések Jelenlegi ismereteink alapján arra kellett következtessünk, hogy az Alföld lakossága a HD-kor elején többségben égetetlenül temetkezett, tehát a szkítakor nagyszámú hamvasztásos sírjai később jelentkeztek. Szkítakori csontvázas sírjaink zsugorított és nyújtott fekvésű csoportra oszthatók. Vizsgáljuk meg először az égetetlenül való temetkezés szokását, mindig szem előtt tartva az előzményeket. a) Zsugorított csontvázas sírok A szkítakorban a jobboldali zsugorítás volt a gyakoribb a temetők többségében. A csontvázak egy részét hátonfekvő helyzetben találták, csak a lábak voltak felhúzva ill. behajlítva. A zsugorított csontvázak tájolása szabálytalan ill. a NY—K-i főégtájtól való eltérés mértéke mindkét irányban szembetűnő. Az alföldi preszkítakori zsugorított temetkezések csak kivételesen baloldali fekvésűek és jelentékeny számban hátonfekvőek, jobbra felhúzott lábakkal. Tájolásukban sokkal több a szabálytalanság, mint a nyújtott csontvázak körében. Már felhívtuk a figyelmet arra is, hogy éppen a НС-kori zsugorított temetkezések kerámiája árul el viszonylag több rokon vonást a szkítakoriakkal. A sokkal szórványosabb és kisebb mennyiségű állatcsont-mellékletek ugyancsak a zsugorított temetkezések és a szkítakoriak közötti rokonság mellett szólnak. Hiszen a nagymennyiségű és általánosan előforduló állatcsontanyag, amely a preszkítakori 77
