Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)

Szabó János Győző: A hevesi szkitakori temető

tanyázó néppel hozza összefüggésbe. Sőt, az új életforma (kiterjedt marhaállomány, lóte­nyésztés) és temetkezési rítus gyökereit a Koban vidékig reméli nyomon követni. Végered­ményben a kimmér népmozgalommal, a kimmér törzsszövetség kialakulásával hozza össze­függésbe a Mezőcsáti Csoport népének a megjelenését. Temetőik nem a trakokra jellemző életmódot tükrözik. A Gallus—Horváth által publikált, a keleti műveltség tárgyformáit tar­talmazó kincsleletek, szórványok a Mezőcsáti csoport kultúrájába tartoznak. Patek sejteti, hogy a Mezőcsáti Csoporthoz hasonló kultúra a Duna-medence nagy területein honos lehetett. Patek a mezőcsáti kultúra kerámiája tekintetében talányos kérdés elé került. A fino­man kidolgozott, gazdagon díszített edények hallstatti formák; másrészük szerinte egy késő-bronzkori edényművesség feléledését mutatják és a pilinyi kultúra fazekasságára em­lékeztetnek. Megnyugtató párhuzamként hasonló kettősségre hívta fel a figyelmet a moldvai preszkítakori telepanyagból (Soldanesti). A műveltség helyi gyökerei ellen szól Patek sze­rint az is, hogy a mezőcsáti HA—HB-kori telepanyaggal a temetőnek nincs a régészeti tárgyformákon át kimutatható kapcsolata. Patek a temetkezési rítus behatóbb ismertetésétől beszámolójában eltekintett. Annyit tudtunk meg, hogy a nyújtott és zsugorított helyzetű csontvázakon kívül néhány békafek­vésű is előfordult (ez utóbbi keleti jellegéről is említést tesz). A sírokban talált őrlőkövek (töredékek), silexek és egy kőkalapács is valószínűleg a halotti szertartással összefüggő. Felveti, hogy talán a halotti lepelt díszítették a sírokban talált üveg-borostyán-aranygyön­gyök. Szólt az állati bordából faragott csontlapokról, amelyeket szerinte a két végén zsi­nórral valamihez rögzítettek. Patek tájékoztatásaiban, típustábláját tekintve is a mezőcsáti anyagra támaszkodott. Az alábbiakban azokra a temetkezési szokásokkal összefüggő jelenségekre szeretnénk a figyelmet felhívni, amelyekről eddig nem esett szó, s a Mezőcsáti Csoport jellemzésénél az etnikum megítélése szempontjából sem lényegtelenek; ismertetésünk a Heves megyei ásatási megfigyeléseinkre alapulnak. Mindenekelőtt szeretnénk leszögezni, hogy amíg Mezőcsáton ill. Borsod megyében a Mezőcsáti Csoport anyagában a Kyjatice műveltség 59 urnatípusai tiszta formában nem fordulnak elő, addig a Heves megyei anyagban, elsősorban Füzesabonyban szembeötlőek, annyira, hogy a kerámia alapján néhány sír a Kyjatice műveltségtől nem különböztethető meg. Ezt az edényformát tállal mindössze kétszer találtuk, akkor a tál az edény száját fedte, mint az urnás temetkezéseknél. Két esetben (Dormánd-Hanyipuszta 4a. és 4b. sír) csont­váz nélkül, mint urnasír jelentkezett ez az edénytípus, a 4a urna mellett két csont zablapálca volt. 60 A Kyjatice típusú edényeink a csontvázas sírokban mindig ovális sírgodrökben for­dultak elő (egyszer vese-alakúban), viszont négyszögű gödrökben Kyjatice urnaformát so­hasem találtunk. Ez utóbbiakban a bütykös, fényezetlen felületű НС-kori formák jelent­keztek. Az Észak-Heves és Gömör vidékén a HA közepétől a HB végéig (vagy még tovább) honos Kyjatice kultúra urnasírjaiban állatcsont mellékletek is előfordultak (pl. Szajlán 61 ). A HB-korban a Mátra—Tisza között a síkvidéken jelentkező Mezőcsáti Csoport sírjainak egyik szembeötlő szokásanyagának tehát északon is van párhuzama. Kemencéi Tibor fel­hívta a figyelmemet arra, hogy a Kyjatice kultúra elterjedésének déli határa a Vámosgyörk— Füzesabony vasútvonal mentén húzható meg. 62 Bent a Mátrában, Sírok és Szajla között vi­szont rátaláltunk a Mezőcsáti Csoport temetőjére. Úgy hisszük ennyiből is nyilvánvaló, hogy Heves megye területén a Mezőcsáti Csoport műveltségének korai szakaszában jelen­tős mértékű keveredéssel számolhatunk a Kyjatice műveltség, azaz a hegyi őslakosság és a síkvidéki állattartó népesség, a Mezőcsáti Csoport népe között. Ebből viszont szükségsze­rűen következtethetünk arra, hogy a Mezőcsáti Csoport műveltségének a kialakításában a helyi őslakosság alkotólag részt vett. 74

Next

/
Thumbnails
Contents