Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)
Szabó János Győző: A hevesi szkitakori temető
A Heves megyei preszkítakori síranyag a temetkezési rítust tekintve más okok miatt sem egynemű. Ez a sokrétűség részben abból is fakad, hogy a temetkezési szokásokban a nemek szerinti megkülönböztetés feltűnően érvényesült. Úgy tűnik, hogy a nők szerepe, társadalmi helyzete nem volt alárendelt, különállásuk kihangsúlyozott. A nők egy része a sírba vitte a bőrruhák készítéséhez való felszerelését (munkaeszközeit): a háromszögű átmetszetű bronz varrótűt, a csontlukasztót, vasárat és a kutatás számára rejtélyesnek látszó csontlapokat (általában egyet, ritkán kettőt). Ez utóbbi tárgytípus az előzőkkel néhány esetben egy csomóba került felszínre, megfigyeléseink szerint a varrókészlet tartozéka volt. Érdekes, hogy a halott jobb lábára negyedgömbös bronzgombokkal (2—3) díszes cipőt adtak, jobb kezére (ritkábban mindkettőre) tutulusokkal vagy apró bronzpitykékkel kivarrt kesztyűt húztak. A ruhát apró bronz karikák ékesítették. Borostyán és arany csak nők sírjában fordult eddig elő. Ez a megkülönböztetett tisztelet, amely a nők egy rétegét haláluk után megillette, lehetséges, hogy keleti eredetű. Az állatcsont mellékletekről mondottakat a Mátra vidéki anyag alapján annyiban egészíthetnénk ki, hogy itt a birka, a bárány-áldozatnak nem volt alárendeltebb szerepe. A teljes végtag-övek (lapocka és kar-kézcsontok; medence és comb-lábszárcsontok), azaz a levágott állat egy nagy darabjának sírbahelyezése világosan utal a halotti tor szokására. (IV. t. 4.) A temetéskor a feláldozott állatból részesült a meghalt. Hogy ennek az áldozati húseledelnek a ceremónia szempontjából milyen fontos szerepe lehetett, arra az a megfigyelésünk vall, hogy csontokat a sírban nemcsak a földön, hanem, ha tálat tettek a sírba, akkor a tálban is találtunk. Egy-egy ilyen tál áldozati jellege (benne nagy combcsonttal) olykor szembeötlő volt (IV. t. 2.). A Mezőcsáti Csoport mátravidéki sírjainak egyharmadában találtunk zsugorított helyzetű csontvázakat. A zsugorítás csak három sírnál baloldali. Közülük kettő felnőtté és korai jellegű edényformát tártunk fel mellettük. Egy kisgyermek sírjában viszont későbbi edényforma szerepelt. A többi zsugorított csontváz jobboldali fekvésű volt. De a törzs a legtöbbször a hátán feküdt. Tehát arról a testhelyzetről van szó, amelyet a hátonfekvés és a jobboldalra felhúzott lábak, a nyújtott jobb és a behajlított bal kar jellemez (IV. t. 3.). A hátonfekvés egyenesen felhúzott lábakkal: azaz a békafekvés szerintünk az előbbinek egy változata. Dél-Ukrajnában ezek a zsugorított testhelyzetek az aeneolitikum óta előfordulnak a temetőkben, halmok alatt. A Duna-medencében tudomásunk szerint csak a keletről behatoló okkersíros kultúra kurgánjaibaí, figyelték meg 63 ; de az aeneolitikum vége óta nem is érte az Alföldet keleti, azaz a Kárpátokon túli műveltségi hatás, egészen a preszkíta korszakig. A preszkíta idők Dnyeper-vidéki temstőiben (pl. Nikopolban) 64 és a Kaukázus előterében (Nyeszterovszkij) 65 ez a sajátos fekvési mód egyenesen szembeötlő. A Mátra-vidéki síroknak ez a csoportja a mellékletek tekintetében különbözik a nyújtott csontvázasokétól. Cipő vagy kesztyűdísz nem fordult elő, s karikákat sem varrtak a ruhára, csontlapok sem kerültek eddig még napvilágra. Állatcsont melléklet ritkább. A sírgödrök egy része vese-alakú, a sírgödrök tájolása szabálytalanabb (a NY—K-i főégtájtól való nagyobb eltérések, sok а К—NY-i irányú). A zsugorítottan eltemetettek kerámiaanyaga részben simítatlan felületű, sárgás-barna színű, szemcsés anyagú. Nyúlványos fülű bögrék (XVI. t. 3.), hengeres tégelyek, poharak, hordó és virágcserép formák (XVI. t. 2.) jelennek meg lapos szalagos bütyökkel vagy két füllel. A hallstatti edények szemléletén nevelkedett korai vaskori kutatóknak mindezek idegenszerűen hatnak és közelebbi rokonságban érzik a HB— НС-kori Dnyeper vidék kerámiáját (Csernolesszki kultúra) 66 és a Kárpátmedence szkítakori műveltségének néhány edénytípusát 67 (XVI. t. 4.). A zsugorított temetkezések a nyújtott csontvázasokkal egy temetőben fordulnak elő. Két lelőhelyen (Maklár, Füzesabony-Kettőshalom) megfigyelhettük, hogy a temető északi 75
