Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)

Dancza János: A V/10-es vöröstüzér-üteg szerepe az 1919. május 1-i ellenforradalomban

nehogy észrevegyenek. Szó volt valami rajvonalról, de csak később értettem meg miféle rajvonal húzódhat délre a várostól, mikor a csehek északi irányból közelednek. A beszélgetésből lassanként a következőket sikerült megértenem: Szita alezredes a vezérkarával a vasútállomáson vagy az állomásnál tartózkodik. A csendőrök parancsnoka éppen lent van nála, hogy a csendőrök harcbavetését megbeszélje. Csak még azt nem tudtam, hogy kik azok a csirkefogók, csavargók, akik ellen a rajvonalban levőknek, meg a csendőröknek harcolni kell. Ekkor hallottam először a Tormássy nevet, de hogy kicsoda ez a Tormássy azt nem tudtam. A tervezgetésből azután ez is kiderült. Zászlóalj parancsnok és Mezőkövesdről indult ki az egri ellenforradalom leverésére. Aztán szóbakerült a mi ütegünk is. Egyszeriben feltalálták magukat utasítás nélkül is, és a Szépasszony-völgyet jelölték ki ütegállásnak. Valószínűleg arról volt szó, hogy nekünk mit mondjanak, mert a hórihorgas tiszt ezt magára vállalta. Mindjárt meg is mondta, hogy mit fog mondani : Egy román csapat átkelt a Tiszán és ezek ellen vesszük fel a harcot. Az volt a szerencsém, hogy háttal álltam nekik, és északi irányba nézelődtem. Nem a szememre, hanem a fülemre volt szükségem. Észrevettek, hogy ott állok a közelükben és mint a darázs úgy estek nekem. Egyszeriben odalett az „elvtársias" modor. Durván vontak kérdőre, hogy mit keresek ott, én meg a világ legártatlanabb hangján mondtam, hogy: most jöttem fel széjjelnézni. Takarodjon innen — mondta a hosszú tiszt, s én pedig mint aki nagyon megsértődött, szívesen „takarodtam". Nyomban megkerestem Kocán elvtársat és elmondtam neki azt is, amit a barátomtól megtudtam, és azt is amit percekkel előbb kihallgattam. Civilben kőműves, régi szervezett munkás, kemény, hörcsögtermészetű ember volt, aki nem vesztette el a fejét még a kritikus pillanatokban sem. Stuccolt bajusza alatt csak nyílt szét a szája, ahogy felsoroltam a hallottakat s a végén megeresztett egy cifra káromkodást. Intett, hogy ne szóljak, majd ő megbeszéli a tennivalókat. Összehívta a lövegvezetőket és izgatottan tárgyaltak. Azután a lövegvezetők gyűjtötték maguk köré az embereiket. Abban állapodtunk meg, hogy alaposan megleckéztetjük az árulókat. Kétféle tervet is felvetettek. Az egyik az volt, hogy amikor indulást vezényelnek otthagyjuk az ágyúkat, a másik az volt, hogy szétszéledünk és akkor sem mennek semmire. A végén a nagy izgalomban már az sem volt biztos, hogy mihez tartsuk magunkat de az bizonyos volt, hogy az elvtársaink ellen egyetlen ágyúlövést sem adunk le. Ilyen kavarodás közben hívott a kürtösünk harsogó kürtszóval sorakozóra. A hórihorgas tiszt elénk állt és elmondotta, hogy egy román csapat átkelt a Tiszán és Füzesabony felől rabolva, gyilkolva közeledik Eger felé. Nekünk szent kötelességünk, hogy harcba szálljunk velük. Olyan lelkesítő beszédet vágott ki, hogy a csendőrök fegyvereiket rázva éljeneztek és fogadkoztak, hogy életük árán is megvédik a várost. Annál megdöbbentőbb volt a tüzérek hallgatása, mert mi tudtuk, hogy ennek a szép, lelkesítő beszédnek minden szava hazugság volt. A tisztek arcán komor zavarodottság látszott, mintha csak összeomlott volna valami bennük. Vezényszóra indultunk a laktanyából kifelé az ágyúkhoz. A málhás kocsijaink is indulásra készen álltak. A nagy zűrzavar tisztultaval azután áttekinthetőbbé vált a helyzet. Kocán arcán láttam, hogy nevetni is, káromkodni is volna kedve. Volt olyan ágyú, amelyiktől az irányzó és még két másik tüzér hiányzott, de a három hajtó közül is csak egy ült nyeregbe, amikor a „lóra" vezényszó elhangzott. Nem kellett nagy tapasztalat ahhoz, hogy valaki átláthassa a siralmas helyzetet. Elképzelhető, hogy az eddig magabiztosan nevetgélő tisztek hogy letörtek. A bunkó, amivel elvtársainkra le akartak sújtani kihullt a kezükből, és őket vágta fejbe. Szinte dermedt tehetetlenséggel nézték az erősen megfogyatkozott üteget. A csendőrök, akik kitódultak a laktanya elé nézni, hogyan indul a vörös tüzérség harcba a „románok" ellen észrevették, hogy valami baj van. Mi láttuk, hogy néhány fiatal civil odamegy a parancsnokunkhoz, és katonásan jelentkeztek mint ludovikások, és felajánlották, hogy beállnak az ütegbe segíteni. Ezek a bárgyú alakok nem is sejtették, hogy az ágyúnál maradt tüzérek és hajtók is csak 346