Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)

Dancza János: A V/10-es vöröstüzér-üteg szerepe az 1919. május 1-i ellenforradalomban

Kocán elvtárs intésére vártunk, de a paracsnokunk sejtette. Kedvetlenül, bosszús arccal legyintett. Érezte, hogy ami történt az nagyon komoly dolog, és most már sejtette, hogy az üteg egyetlen emberére sem számíthat. Az alatt az idő alatt, amíg együtt voltunk úgy nagyjából megismerhette az üteg embereinek a felfogását, és tisztában volt vele, hogy azok, akik ottmaradtak nem azért tették mintha bárhová követnék. Azt is sejtette, hogy valamilyen útonmódon a legénység értesülhetett a helyzetről, s akkor pedig azt is tudják, hogy csúnyán becsapta, megtévesztette őket. Idegesen veregette pálcájável a csizmáját és lassan lefelé indult a várból. Vele ment a hórihorgas és az Egerben hozzácsatlakozott slepp is. Kimondhatatlanul élveztem a helyzetet. A lovát ő is meg a többiek is otthagyták, s többé még a színüket sem láttuk. Pedig az éjjel elvtársaink felkutatták értük a várost. Egy ideig még ott ácsorogtunk aztán valaki elkiáltotta magát : Bevonulni ! A feszültség egyszeriben lepattant rólunk, és iparkodtunk vissza a laktanyába. Néhányan ottmaradtak és segítettek kifogni a lovakat, mert a hajtók száma is megfogyatkozott. A csendőrök eleinte mint a sóbálvány meredtek a befelé igyekező tüzérekre, azután dühös szemrehányó megjegyzéseket tettek magatartásunkra. „Ezek magyar emberek? Nem szégyellik magukat? Begyulladtak a románoktól?" Persze mondhattak ennél még cifrábbakat is, de mi nem törődtünk velük. Jókedvűen, nevetgélve iparkodtunk befelé a laktanyába, mint valami vásott gyerekcsapat a jól sikerült csíny után. Elöl valaki rákezdett az Internacionáléra és mi teletorokkal fújtuk: Fel, fel, ti rabjai a földnek ... A csendőröket nagyon felháborította a magatartásunk s a hangulat igen feszültté vált köztünk. Mit tudhatták ezek a félrevezetett emberek, hogy mi a háttere annak, ami néhány perccel előbb játszódott le előttük. Ők csak azt látták, hogy nem akarunk az „ellenség" ellen harcolni, és ráadásul szinte kirobbanó jókedvvel ünnepeljük gyáva megfutamodásunkat. Fent a laktanyában azután kitört nevetés. Kocán is boldog volt, de láttam, hogy nem nyugodt. Intézkedett, hogy a málhás kocsiról hozzák fel az üteget biztosító gépfegyvert, amit a folyosón helyeztek el. A csendőrök magatartása engem is nyugtalanított. Elgondoltam, hogy ezek a félrevezetett emberek joggal haragszanak ránk, mert abban a hitben vannak, hogy mi a románok ellen nem akarunk harcolni. Mi lenne a véleményük akkor, ha elmondanánk nekik az igazságot? Eh, megpróbálom. Ezek a csendőrök Erdélyből menekültek családtagjaikkal együtt, és már nagyon unták a herce-hurcát és minden bajuk okozójának a románokat vélték. Ezért lobbant fel bennük úgy a harcikedv, amikor megtudták, hogy román csapatok közelednek, és ezért haragszanak úgy ránk, mert mi meg nem akarunk ellenük harcolni. Szóltam erről a két Veicenhoffer testvérnek is, akik helyeselték elgondolásom, és ajánlották, hogy hárman menjünk le. Ennek bizony megörültem. Eperjesi fiúk voltak, az egyik bádogos, a másik villanyszerelő. Az idősebbik lovas telefonista, a másik félszemmel jelenkezett etetni az ágyút. Lementünk az udvarra és a csendőrök közé keveredtünk. Nyomban pattogott felém a kérdés: Miféle magyar emberek maguk? Nem szégyellik magukat? Itt a román a város előtt, maguk meg megtagadják a parancsot. Úgy körém fonódtak, hogy bajos lett volna odébb állnom. No, de nem is ez volt a célom. Pattogó, ingerült kérdéseikre kérdéssel válaszoltam: Honnét tudják azt maguk, hogy a város felé román csapatok közelednek? Kérdésemre láthatóan meghökkentek. — Honnét ? Hát a parancsnokunk nekünk már előbb megmondta, maguknak meg az a hosszú tisztjük. — Tisztje a fenének, de nekünk nem — mondottam. Úgy vágódott hozzánk Apátfalván, és itt szólt hozzánk először. Hát azt hiszik maguk, hogyha valóban románok jönnének akkor mi megtagadtuk volna a parancsot ? Vagyunk mi olyan magyarok mint maguk. A csendőrök az egyik ámulatból a másikba estek. — Hát akkor miféle csapat jön ? — kérdezték hitetlenkedve. Pár szóval megmagyaráztam nekik, hogy őket is minket is félrevezettek, és becsaptak. Nem románok, hanem egy vörös ezred közeledik, hogy felszámolja az ellenforradalmat. Nem estünk a fejünk lágyára, hogy néhányszáz rosszul felszerelt civil olda347