Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)

Selmeczi Kovács Attila: Hagyományos berendezésű vízimalom a Bene patakon

sőt. A frissen vágott kövek közé fél véka korpát öntöttek. Csak amikor ez lejárt, öntötték fel az őrölni való gabonát. A két malomkő 10—12 évig is eltartott, ha vigyáztak rá. Az őrlőkövek felett állt a garat. A malomban már nincs meg. Csak a kőkéreg felett a műhely és a tömlöc padlásának egymás felé néző oldalára erősített fakeret, a garatszék 70x70 cm-es mérete mutatja, hogy itt öblös garat lehetett. Az elbeszélések szerint kb. 1,5 q búza fért bele egy felöntésre. A garatból a szem a kőnyíláson át jutott a kövek közé. A garatszék fal felőli oldalán két félkör alakú vasgyűrű van, amely a csillegő és az adagoló zsinórja részére szolgált. A garat összeszűkülő alsó végén volt a csillegő.

m Négyszögletű fadoboz volt, amely felül nyitott, és egyik rövidebb oldala hiányzott. Aljának ezen a végén kerek nyílás volt. Ezen keresztül folyt a szemestermény a néhány cm hosszúságú zsák közvetítésével a kőnyílásba. A zsák azt a célt szolgálta, hogy a szemek ne szóródjanak ki. A csillegő egyik végénél dróttal a garathoz volt erősítve, úgy hogy oldalai körülvették a garat száját. A csillegő két hosszabb oldalára drótfület erősítettek. Ehhez egy zsinórt kötöttek. A garatállvány két korlátfáját egy vékony farúd kapcsolta össze, ezen vetették át a csillegő zsinórját, amit a kőpad oldalán elhelyezett adagolóhoz kötöttek.

50 A kőpadból kinyúló két lapos fa között volt egy vékony orsó, ami egy rajta átdugott fadarabbal volt forgatható. Az orsót magunk felé forgatva a zsinór feltekeredett az orsóra. A zsinór tekeredésekor a csillegő perem nélküli lejtős vége emelkedni kezdett, mígnem az alja a garat nyílásához szorult és teljesen elzárta azt. Ekkor a garatból nem jutott szem a kövek közé. A csillegő egy pálca segítségével érintkezett a felső kő nyílásánál levő keresztvassal. Egyik vége a csillegő oldalához volt szögezve, a pálca másik vége szabad volt, és csak a szögletes keresztvashoz verődött. A kő forgásakor a pálca rezgő mozgást végzett, magával együtt ringatta a csillegőt. így a gabonaszemek folyamatosan hullottak a kövek közé. A kőkéreg négyzet alakú nyílása mellett még egy kisebb, téglalap alakú nyílást láthatunk, ami a csörgő, a jelzőberendezés részére volt kivágva. A jelző legfontosabb része egy V alakú ágasfa, a patkó volt. Rendszerint juharfának természetesen nőtt ágából vágták. Az ujjnyi vastagságú szívós, erős ág nem könnyen törött el. Mindhárom végét kifúrták és spárgát fűztek bele. A garat alsó nyílása fölött 25—30 cm-re a garat belső falára vert kampókra vízszintesen kikötötték. Az összenőtt végén levő lyukba kötött zsinórt pedig a garatnak ugyanilyen magasságban vágott kis nyílásán húzták ki. A spárga olyan hosszú volt, hogy leért a felső kőig. Végére háromszög alakú vasgyűrűt kötöttek, amire kis vaskarikák voltak fűzve. A csörgő vasa a kőkéreg nyílásán keresztül a kő felületéhez ért. Amikor a garatot felöntötték búzával, a patkó a ránehezedő gabona nyomása miatt lefelé süllyedt, mert az összenőtt végnél levő spárga engedte, de a két kikötött szára miatt a csillegő vonaláig nem tudott leereszkedni. így nem zavarta a gabona kövek közé folyását. A patkó süllyedésével a garaton kívül lógó csörgővas felemelkedett a spárga húzódása miatt, és a csörgő nem érte el a követ. Ahogy fogyott a gabona, csökkent a patkóra nehezedő nyomás, úgy emelkedett az, és kívül úgy ereszkedett a csörgő. Amikor a búza szintje elérte a patkót, a csörgő éppen csak a kőhöz ért, de még nem nagyon zörgött, mert a zsinór feszült. Azután a gabona kevesebb lett, szintje a patkó alá süllyedt. A meglazult zsinór teljesen a forgókőre engedte a csörgőt, ami éktelen csörömpölést művelt (12. kép). Ebből tudták, hogy lejárt az őrlemény. A kismalmok a „köveken őröltek együvé mindent" (Abasár), lisztet, korpát. Ezt a munkát parasztőrlésnek mondták.

51 Az őrlés legrégibb, hagyományos módja volt ez. A múlt század végén már sok malomban szereltek fel egyszerű szitákat. Az első szitákat alakjuk után gatyás szitának mondták, amiről a tulajdonosokat gatyásmónároknak nevezte a nép. A szita favályúhoz hasonlító keretére alulról szűrővásznat erősítettek, ami gatyaszárhoz hasonlóan lógott le. Alsó vége spárgával el volt kötve. A kötést szitálás után kibontották és a nyíláson, a gatyaszáron engedték ki a fennmaradt durvább liszet és korpát. A szitának mozogni kellett, hogy működhessen. Ezt úgy oldották meg, hogy a szálvasra, a korong alá 6 cm vastag gömbölyített három ágú rázóvasat, csillagot erősítettek. A tengely szorult a vas négyszögletű nyí327