Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)

Mészáros György: Heves megye cigányságának nyelve és alkata

SZOCIOGRÁFIAI MEGJEGYZÉSEK A cigányság igen jelentős konzerváló ereje — nemzeti eszme híján — az etnikai csoport tudat, amely szívósan ellenáll a közösségek többirányú felszívódásának, A cigányság környezetének, sajnos sokhelyütti repulziója ezt az ellenállást még fokozza. Ez az oka annak, hogy megyénkben a cigányságnak csak 30—40 %-a áll az integráció, körülbelül ugyanennyi az ál-integráció fokán, és csak igen vékony réteg jutott túl a teljes integráción és emelkedett környezetének színvonalára. Az integrációt gyorsítja ugyan az, hogy rá vannak kényszerítve a munkára (ál-integráció); állami intézkedések, társadalmi segítség, (teljes integráció), azonban fékezi a megkövesedett előítélet, a cigánykérdés megoldásának eddigi halogatása. Olyan jelenségekkel is találkozunk, amelyek nem engedhetők meg. Gondolok itt pl. a mezőszemerei tapasztalatokra. A Rima-parti cigánytelepről mindössze egy cigány gyerek jár iskolába. Ez a helység megyénk egyik legelmaradottabb cigánytelepe. 10 putriban 68 fő lakik. Víz közelben csak a patakban van. A gyermekek piszkosak, elhanyagoltak. Azt mondják éppen ezért nem mehetnek iskolába. Bogdán Jánosné heted magával él itt. Férje nemrégen meghalt. A kb. két méter hosszú és másfél méter széles földbe süllyesztett, — vázát gallyakból font, — sárból épített putriban szoronganak egymást melegítve. A putrinak csak egy ajtószerű, ronggyal szigetelt bejárója van. Legfiatalabb gyermeke 15 hónapos, a legidősebb 15 éves múlt. Dolgozni a gyermekektől nem tud. Koldulásból és lopásból él. A családi segélyen kívül semmiféle szociális segélyt nem kap. Sajnos, ez nem egyedülálló eset. A korai évek nélkülözése 45—55 évesen már összeroppantja szervezetüket, munkaképtelenné válnak. A füzesabonyi Bronz-telepen ugyanilyen körülményeket találunk. Nem lehet tehát megütközni azon, hogy sorsukat szerencsétlennek és determináltnak érzik. Visszamenekülnek törzsi közösségükbe, ahol lehúzza és összetartja őket, — ahogyan mondják — „az egyenlőség és szabadság". Holott az „egyenlőség" nem más, mint a szokások önkéntes tiszteletben tartása, a „szabadság" pedig az egyén rabszolgasága a törzsi, közösségi nyomorúságban. A szigorúan zárt cigánynyelvű településeken, mint pl. Vécsen, volt módomban megfigyelni, hogy a törzsfőhöz fűződő viszony más minőségű, mint az embert az etnikai közösséghez fűző szokások és sajátságos erkölcsök, mert az előbbinek nincs emocionális tartalma, az utóbbinak igen. Az előbbinek ma már nincs jelentősége, az utóbbi még összetart, annak ellenére, hogy szüntelenül bővül és gazdagodik a környező etnikumok paraszti tradícióival. Az a disszonáns viszony, amely a cigányban az információ és a magatartás között van, erősen zavarja a társadalmi érintkezési formáit. A környezet ellenállásának ez természetes reakciója. Pedig a cigányok egyénenként gyúrhatóbbak, pszihikai sajátosságuk nem azonos azzal a tömeggel, amelyet ők is alkotnak. Ezt a jelenséget nevezzük „egymástfertőzésnek". A fent említett disszonáns viszonyt elsősorban mélyíti az, hogy a cigány asszociációja más, mint a miénk. Primitív nép, nem képes elvont fogalmak alkotására, gondolkodásrendszerük téves szillogizmusok, rossz logikai kapcsolatok nyomán alakult ki bennük. Tulajdonképpen két nem azonos logikai minőségről beszélhetünk. Másik ok az, hogy a cigányságot túlsúlyban természeti, mint 317