Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)

Bakó Ferenc: Népi építkezés Eger környékén a XVIII. század derekán

tását teszi lehetővé, de találkozunk ilyen indokolással: „istálóra ólra", „istalora kamrára", háromszor pedig elégtelen erre az anyag. Egy alkalommal, Gál Gáspár igényében az istálló és az esztrenga együtt szerepel, valószínű, hogy ezek egy fedél alatt voltak. Az istállók szerkezetét tekintve, úgy látszik, valamennyi két ágassal és egy szelemennel készült. Egyetlen kivétel van csak, az egésztelkes Császár Mártoné, aki négy ágasfával és két szelemennel építkezett. Az istállók fala tizenkilenc esetben kétségtelenül sövény volt és a feltehetően teljes épületekből csak kettő készült más anyagból. A formára következtethetünk abból, hogy a legtöbb istállóra négy ajtófélfát igényeltek (húsz esetben), ezek tehát kétsejtűek voltak. Méreteik alapján az istállókat két csoportba lehet felosztani. A nagyobbak (40%) tizenöt és tizenhat pár horgassal, a kisebbek tíz, ritkábban tizenkét pár horgassal épültek. A nagyobb istállók igénylői inkább egésztelkes jobbágyok voltak, de 1—2 féltelkes és egy negyedtelkes is akad közöttük. Az összeírás adatai szerint az igénylők között a legtöbb állata Császár Mártonnak (12 ökör, 4 ló, 27 tehén, 1 borjú), illetve Antall Jánosnak (12 ökör, 4 ló, 24 tehén, 4 borjú) volt. Az ő épületfaigényeikben a mennyiségi differencia úgy fejeződik ki, hogy négy és három ágasfát, illetve három és két szelement kérnek. A horgasok száma mind a kettőjüknél (és rajtuk kívül még hat esetben) tizenhat pár. Úgy látszik, a horgasok száma csak az ágasokkal és a szelemenekkel együtt lehet meghatározója az épület hosszúságának. Azoknál az istállóknál, ahol a két ágas és az egy szelemen azonos épületelem, csak a horgasok és az általgerendák száma ad támpontot (a vízvetőfák száma általában megegyezik az általgerendákéval). A negyedtelkes Perge Simon tizenhat horgasos, nagyméretű istállóját a társadalmi helyzetéhez viszonyítva sok állat (2 ökör, 3 ló, 2 tehén, 1 borjú) indokolja. A kisebb istállót építő jobbágyok között is akad szép állatállománnyal rendelkező gazda. Ilyen pl. Gulyás István féltelkes, akinek 6 ökre, 11 tehene és 2 borjúja van, igényelt istállója viszont csak két ágasfás, egy szelemenes, tíz pár horgassal. Ez az istálló olyan nagyságú lehetett, mint Csontos Gergely negyedtelkes jobbágyé, akinél az összeírás csak 3 lovat tüntet fel. Valószínű tehát, hogy egy-egy telken több istálló is volt, amint ezt az állatállomány szükségessé tette, az igénylések tehát nem az egyetlen és első ilyen építményre vonatkoznak. Az istálló után gazdasági épületként legnagyobb számban az esztrenga nevű juhakol szerepel az igénylőlapokon. Ebbe a kategóriába mintegy húsz építmény sorolható és az igény többnyire csak ennyiből áll: 12—20 pár karó és 2 szekér vessző. Ezeknek a gazdáknak 10—20 birkájuk van (Csanálosi Mihály: 20, Kalo Márton 20 és 6 bárány) és igénylésükben ritkán fordul elő az akol lefedésére is alkalmas anyag (mint Kalo Mártonnál: 20 pár karó és 2 szekér vessző mellett 6 pár horogfa). Akinek már falkaszámba menő állata volt, annak értékesebb anyagot utalt ki az uraság. Cziglédi Mátyás egésztelkes jobbágynak 40 birkája és 12 báránya volt,kiutalása pedig a következő: egy szelemen,egy ágasfa,négy koszorúágas, négy vízvetőfa, tíz pár karó, két szekér vessző, négy ajtófélfa és tíz pár horogfa. Ez tehát ágasfás, szelemenes, sövényfalú és kétsejtű épület volt. Az igényekben felbukkanó marhaakol és marhaistálló építéséhez is kevés anyag volt szükséges: húsz pár karó és két szekér vessző. Ezek feltehetően nyári állások voltak minden lefedés nélkül. Az öt sertésól anyagigénye eléggé egyforma: Hegedűs Jánosnak (egy sertést és hat süldőt írtak nála össze) az óljához egy szelemenre, két ágasfára, tíz pár karóra és két szekér vesszőre volt szüksége. Úgy látszik, ezek az ólak nem a századunk elején áHalános hidasól típusúak voltak, hanem az alföldi lakóházat formájában és anyagában utánxó építmények. Egy jobbágy, a féltelkes György Péter „udvarnak" való anyagot is igényelt: két szelement, három ágasfát, tizenkét koszorúágast, hat vízvetőfát, ötven pár karót, három szekér vesszőt, négy ajtófélfát és harminc pár horogfát. Nyilvánvaló, hogy az igénylés semmiképpen nem kerítés céljára történt (amire először gondolhatnánk), az udvar szó itt más fogalmat fed, aminek a meghatározásával egyelőre adósak maradunk. 264