Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)

Dancza János: Heves megyei internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban

és egy tiszt be akarta sorozni a katonák közé. Kénytelen volt megmondani, hogy ő nem orosz, hanem magyar hadifogoly és „zászlós". A tiszt magával vitte egészen Krasznojarszkig és ott leadta a hadifogolytáborban. Miután egy elesett zászlós halálcédulájával, tehát álnéven és zászlósként igazolta magát, a tiszti táborban helyezitek el. A táborban bekapcsolódott azoknak a baloldali tiszteknek a mozgalmába, akik kapcsolatot tartottak fenn a városban működő orosz bolsevikokkal. Bent a táborban az „Ember" és a „Jenyiszej" című, kézzel írt és a legénységi táborban is terjesztett újságot jelentették meg. Szemináriumokat tartottak részben a tiszti táborban, részben a legénységi táborban. Ezek hallgatóit megbízható egyénekből válogatták össze. Tagja volt ennek a körnek Zalka Máté is. A szemináriumok előadói képzett marxisták voltak, akik egyben az említett lapok szerkesztői és munkatársai is. 1919. július 30-án Krasznojarszkban a katonavárosban, a harctérre irányított szibériai lövészezred katonái fellázadtak, de a lázadást leverték. Felmerült az a gyanú, hogy a „lázadás előkészítésében részt vettek a hadifogoly tisztek kommunista érzelmű tagjai is. Elfogták és kivégezték a következőket: Forgács Dezsőt, Dukesz Artúrt, Ludvig Kálmánt, Pável Györgyöt, Pap Jánost, Gáspár Bélát, Molnár Lajost, Krasovszky Dezsőt, Skof Bélát, Zséder Sándort és Szekér Károlyt. Pogonyi is rajta volt a kivégzendők listáján, de elrejtőzött a legénységi barakkokban és innét mint „kőműves" kiment a városba dolgozni. A Vörös Hadsereg bevonulása után a hadifoglyokból szervezték meg a IIÏ. internacionalista ezredet, amelynek a parancsnoka Varga István lett. Az ezred megszervezésében tevékenyen részt vett Pogonyi is. Visszaemlékezéseiben elmondja, hogy az ezred szervezése közben előkerült Zalka Máté is, akinek a letartóztatás elől sikerült elmenekülni. Zalka előbb század-, majd később zászlóaljparancsnok lett. Az ezred megszervezése után kihantolták a kivégzett elvtársakat és a tábor udvarán katonai tiszteletadással temették el. Erre a sírra később a krasznojarszki szovjet emlékművet állított, Poganyi elmondja, hogy a hadifogolytábor megmaradt lakói közül a temetésen csak a legénységi állományhoz tartozók mertek részt venni, mert a törzstisztek feljegyezték mindenkinek a nevét, akik bármilyen eseményben részt vettek, ami „vörös" érzelmeikről tanúskodhatott. 1918 nyarán a kazáni ellenforradalmi zendülés eredményeként a szovjet állami bank teljes aranykészlete Kolcsak kezébe került. Kolcsak hadseregének szétzúzása után ezt a hatalmas aranykészletet is magával vitte. Irkutszk előtt a cseremhovói bányászok és partizánok közölték az aranyvonatot és Kolcsakot kísérő légionistákkal, hogy csak az esetben adnak szenet a szerelvényeik számára, ha átadják nekik Kolcsakot és az aranyvonatot. A szorult helyzetben levő légionisták teljesítették a követelést. Kolcsaknak sikerült megszökni, de Irkutszkban elfogták és kivégezitek. így került vissza a legendás hírű aranyvonat a szovjethatalom birtokába. Az aranyvonat már Acsinszkban volt, amikor a III. internacionalista ezred azt a parancsot kapta, hogy induljon Acsinszkba és vegye át a vonat kíséretét. Erről az aranyvonatról legendák keringtek, regényeket írtak róla, és ezek egy részét meg is filmesítették. Attól az időponttól kezdve, hogy az aranyvonatot 1920 április 12-én Acsinszk állomáson a 30. lövészhadosztály 262-es, krasznoufimszki lövészezredének 3. zászlóaljától a III. internacionalista ezred átvette, pontos értesüléseink vannak a vonat egyik kísérőjétől, Pogonyi Antal elvtárstól. Éppen az említett legendákra való tekintettel nem árt, ha erről Pogonyi elvtárs, visszaemlékezéséből idézünk. 21 Az Egri Múzeum Évkönyve 321