Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)
Kecskés Péter: A szőlő telepítésének hagyományos és újabb eljárásai a Mátra alján
A hazai szőlők művelésének gyakorlatában gyökerező eljárások a néprajzi irodalomban nem kaptak figyelmet."- Igaz, a népi szőlészeti tudás e kevéssé kutatott részében nem mutathatók ki olyan táji eltérések;, melyek egyénítő jegyekkel különítenék el az egyes szőlőterületeket, de a munkamódok technikai megvalósításában, az alkalmazott fogások gyakoriságában és intenzitásában, valamint az ide tartozó szakszókincsben értékes adatokat találhatunk a szőlőművelés történeti fejlődésfokozataira. Művelődéstörténeti és nyelvészeti szempontból is jelentős az egyes eljárások pontos ismerete, mert a középkori szőlőkultúra tisztázatlan jelentésű fogialmainak helyes értelmezéséhez is hozzájárul. 33 A tőkék hiányainak pótlását már a középkorban is főként bújtassál, homlítással végezték. Az öreg tőkék fiatalításának döntéssel eszközölt módja a szőlészeti gyakorlat hasonlóképpen régi eljárása. A tőkék nemesítését pedig különféle oltási módok segítségével valósították meg. A szőlő pótlásának és szaporításának általánosan ismert módja volt az az eljárás, melynek során a tőkétől egy vagy több vesszőt a föld alatt elvezettek a kívánt, egy-két méter távolságra. Az ősszel vagy tavasszal végzett munkának a XVI— XIX. század szőlészeti irodalmában, de a népnyelvben is igen változatos elnevezéseit találjuk meg: bujtás' /l , bojtás x> , bújtatás™, homlítás 2 ', porhajasítás m s porbujtás m . Az elnevezések két, egymástól jól elkülöníthető módszert takarnak. A bujtassál, bújtatással éis homlításisal az idősebb, de erős tőkétől az állandó helyére elvezetett vesszővel pótolták a hiányt, ezért ezt az eljárást ma tőkepótló vagy közönséges bujtásnak is nevezik. Ha csak azért hajtják le a veszszőt a föld alá, vagy ív formán szúrják a földbe, hogy gyökeres vesszőt, tehát szaporító anyagot nyerjenek, akkor p^rbujtásról, porhajasításról vagy fejbujtásról /iG beszélünk. 32. Az idevonatkozó vizsgálatot nehezíti, hogy a korábbi gazdasági és történeti irodalom ritkán tért ki e témákra, továbbá az etnográfusok az eredetében már meghatározhatatlan,, régi, illetőleg a filoxeravész után alkalmazott új eljárásokat a szőlészeti irodalom körébe sorolták. 33. Ennek jelentőségét hangsúlyozzák Bakos J. gazdag forrásanyagú tanulmányai is: BakosJ., A tokajhegyaljai régi szőlőművelés szókincse. Az egri Pedagógiai Főiskola Evkönyve V. (1959) 36—38. 1., uő.: Ujabb adatok a tokajhegyaljai régi szőlőművelés szókincséhez és történetéhez. Az egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve VI. (1960) 516, 517, 5:íü, 529, 1., uő.: Szótörténeti adatok Comenius bexikon Januale (Patak, 1652.) című tankönyvének magyar szövegében. Nyr. XC_ (1966) 195—196. 1. 34. A XVI. században előforduló szó, 1560 körül: ,,zóleó buytas" (vö. Melich J., A gyöngyösi latin—magyar szótártöredék. Bp. 1898. 2931.), s ma is a legismertebb elnevezés. 35. Comenius pataki magyarítóinál szerepel, vö. Bakos J. i. m. 1966. 196. 1. 36. A bújtatás és a búzás kifejezések elsősorban a délkeleti magyar területeken ismeretesek,. így Észak-Biharban (Kurucz A., Az észak-bihari szőlőmüvelés és borgazdálkodás. Debrecen. 1964. 28—29. 1.), a régi Arad megyében (Schräm F. közlésében: Peretsényi Nagy László leírása az Arad megyei szőlőművelésről. Agrártörténeti Szemle V. (1963) 158. 1.) és Nagyenyed környékén (Vita Zs., Népi szőlőművelés Nagyenyed környékén — kézirat — 5. 1.). 37. Tokajhegyaljai szó, amely valószínű innen került más területek szakszókincsébe és a gazdasági irodalomba is (bővebben: Bakos J. i. m. 1959. 38. 1.) — A homlítást dolgozatunkban a XIX— XX. századi paraszti szőlészkedés gyakorlata alapján a bujtassál azonosítottuk. Tokaj hegyalján azonban a középkori adatok arra mutatnak, hogy a homlítás, a ma dönteinek nevezett eljárást jelentette. A két hasonló fogás elnevezése felcserélődött. 38. A porhajas és porhajasítás értelmezéséhez: Bakes J., i. m. 1959. 36—37. 1., uő.: i. m. 1960. 516. 1., Vincze I., i. m. 137. 1. 39. A porbujtást különösen Nyugat-Dunántúlon állították elő nagy mennyiségben (Molnár I., i. m. 1897. 255. 1.). 40. A felbujtás a porbujtás egyik formája. A tőkékről a vesszőt nem a föld alatt vezetik el, hanem ív alakban meghajlítva a földbe szúrják. Ezt az eljárást főként Sopron vidékén alkalmazzák. — A Mátraalján mint szálvesszőzési forma szerepel: Kecskés P., i. m. 1968. 507. 1. (14. kép е.). 301
