Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)

Bakó Ferenc: A mészégetők életmódja a Bükk-hegységben

ketté választva két oldalt fonták be, hármas fonással. A két varkocsot nem hátul, hanem a vállon keresztülvetve, elöl hordták. Hagyományos történetek utalnak arra, hogy néha alkalmatlan is volt ez a hosszú haj, mert az áldomások gyakran verekedéssel végződtek, amikor egymás haját igyekeztek elkapni és a másikat így a földre rántani. A múlt század második felében jöhetett divatba a körhaj, amelyet az öregek még az 1930-as években is hordtak Bélapátfalván. A hajat disznózsírral kenték, épp úgy, mint a kalapot. Nagy szélű, fekete gyapjú kalapokat hordtak, amelyek „karimája messze állott", mert így védte az erdei ember fejét, vállát eső ellen. Nyáron szalmakalapot is viseltek. A mészégető munkához mindenkinek külön kalapja volt, amit a faluban nem szoktak viselni. .Mink, a mészégetők, a csizmát a világért se húztuk vóna fel, csak vasárnap. A kemencénél bocskorban jártunk" — emlékezett vissza az egyik répáshutai adatközlő. A bocskor általános viseleti darab volt a mészégetőknél. Még magunk is láthattunk 1949-ben bükkszentkeresztieket bocskorban dolgozni. A magyarok a kerek orrú formát, a szlovákok a hegyes orrút viselték. A bükkszentkeresztiek a kerek orrút magyar bocskor-пак, a másikat tót bocsfcor-nak nevezték. A bocskort kapcára húzták. A régieknél mindenkinek volt varrós fonal-íx a bocskorjavításhoz. Beszélték, hogy egyszer egy Darázs nevű apátfalvi mészégetőnek kihasította a kő a hasát, mire ő elővette a varrós fonalat és bevarrta magának. A munka természete és terméke, valamint a félnomád életmód hozta magával a mészégetők sajátos tisztálkodási rendjét. Amíg fával és kővel dolgoztak, lehetőségük nyílt volna rendszeres mosdásra, tisztálkodásra, ezt azonban a gyakori vízhiány korlátozta. Legtöbbször csak az ivóvízből szájba hörpintett vizet használták erre a célra, vagyis „szájbul mosdottak" — ahogy mondani szokták. A termelés későbbi szakaszán, amikor már a kiégett mésszel volt dolguk, mosdani csak elővigyázatosain lehetett, mert a bőr pórusaiban lerakódott mészpor a víz hatására megoltódik és kisebb égési sebeket okozhat. Ilyen időszakban a mészégetők egyáltalán nem is mosdottak csak szombaton, amikor hazatértek a faluba. Még elindulás előtt bekenték a kezüket, arcukat zsírral, mert annyi szalonnát mindenki meg szokott hagyni az étkezések után. Odahaza egy fazék forró vízbe kis lapát hamut szórtak és ezzel a lúggal mosták le magukat. A mészgazdák természetesen rangosabban jártak, mint a mészégető legények. Zukkar Bagi András (kb. 1823—1879) gatyában járt ugyan, de annak bősége tíz szél volt, tehát az üneplő gatyának megfelelő forma. Az ing fölé lajbi-t húzott. Ezen a szűk, fekete posztómellényen, három sorban harminc fekete fonott vagy rézgomb díszlett. Elején és háitán gazdag zsinórozás tekergett, amely szív alak és pálca motívumokat adott ki. A bandzsúr-t hidegebb időben a lajbi felett hordta. A derékban szűk, alul fodros, combig érő posztókabátot ugyancsak fekete zsinórozás és színes üveggombok díszítették. A mészgazda jobban lépést tartott a divattal: haját már nem befonva, hanem körbenyírva viselte. A gazdának és a mészégető banda tagjainak viselete között adódó ilyen eltérések a társadalmi és gazdasági szintkülönbséggel magyarázhatók. 276