Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)

Szujkóné Lacza Júlia: Megemlékezés Andreánszky Gáborról (1895–1967)

A tankönyvi követelményeknek megfelelően megadja az ősnövény tan tárgyának és a tudományban elfoglalt helyzetének pontos leírását. Az ősnövénytan tudománytörténete után a kövülési módok ismertetésével foglalkozik. S máris megjelenik egy nagymértékben önálló korbeosztás, eredeti táblázatával, s ezzel a növények társulásviszonyait is beillesztette a földtörténetbe. Ennek szinte alátámasztására foglalja össze törzsfejlődéstani fejtegetéseit. Ebben a fejezetben már minden előző tapasztalata, a fajok, genuszok, családok morfológiai és szervi átalakulása és a növénytársulások kifejlődése, vagy eltűnése, a környezeti tényezők kronológiai változásának sorrendjében, annak függvényeként kerül értékelésre. A paleofitológiai rész, mely a növénymaradványok áttekintését tartalmazza, a szisztematikai és morfológiai ismeretek kiváló bizonyítéka, a leszármazási törzsfa konstrukciójával egyetemben. Korbeosztása eredeti, s a növénytakaró változásán alapul. Ebben megkülönbözteti a fátlanság, az őscserjék, az erdők ókorát; utóbbiakat olyan spórás és magvas növények alkották, melyek ma kihaltnak tekinthetők. Az erdők középkorában a megváltozott környezeti tényezők hatására fellépnek a szágópálma félék és az ősfenyők. S az erdők újkorában uralomra jutnak a zárvatermők, és az újabb fenyők, ugyanakkor sok régi „típus" kihalása követhető nyomon. A növényvilág ökológiai alkalmazkodása révén, változatos életformákkal, de ebben az időben már a föld szárazulatait teljesen elborította. Hazai ősnövénytani leleteink elsősorban az erdők újkorára — a hármadkorra — tehetők. Könyvében a kréta kor flórájától a pleisztocén flórák éis vegetáció tárgyalásáig megy el. Időközben az életforma fejlődés gondolata is jelentős mértékben kristályosodott tovább. Ugyancsak 1945-ben jelent meg „Az életforma fejlődési központokról" с dolgozata, mely megállapítja: Az életforma tehát a környezeti hatásokon kívül, amely az epharmonikus életformát tényleg létrehozta, két további tényezőtől függően alakult ki: a megfelelő családtól, ill. rendszertani egységtől és a földrajzi fekvéstől. „Továbbá", amennyiben az életforma rendszertani egységhez van kötve, legtöbbször földrajzilag meghatározott területhez is van kötve, nemcsak egy meghatározott környezetegyütteshez." Ekkor Andreánszky Gábor már minden idejét a paieobotamkai kutatásokra és a Növénytár-i gyűjtemény gyarapítására fordítja, a szakterületén megmaradt tanítványaival, munkatársaival közösen. (Cziffery Gabriella, Horváth Ernő, Коváts Éva, Pálfalvy István, utóbbi időben hozzájuk csatlakozott Skoflek István.) Érdeklődése egyre inkább a világhírű magyarországi ősnövénytani lelőhelyek anyagának teljes feltárására s az egyes korszakok flóra és vegetéeió rekonstrukciójára irányul. A paleoszisztematikának is jelentős előrehaladását adják genusz feldolgozásai, melyeket gyakran összeköt paleohiszitológiai vizsgálatokkal (Acer, Quercus stfo. genuszok). 1959-ben megjelenik a „Die Flora der sarmatischen Stufe in Ungarn" с. monográfia 360 oldalon. A bevezető részben kifejti a flórafejlődés kronológiai sorrendjének megállapításánál alkalmazott elveket. Úgymint: 1. Az egyes növényfajok eltűnése, mások megjelenése amely a fluktuáló hőmérsékleti és csapadékviszonyok változásának eredménye. A hőmérsékletnél az abszolút minimum, a csapadékviszonyoknál a páratelítettség hiánya a döntő. 2. A flóra és társulásfejlődés, azaz a cönogenezis. 3. A kezdeti mediterrán éghajlat típus egyenletes csapadékeloszlásúvá válása. 4. A fajok számainak változása a szarmata időszakban (csökkenő tendenciát mutat). A levelek meghatározása alapján a fent említett elvek érvényesítésével tárja fel a lelőhelyek flóráját és a szarmata időszak vegetációtörténetét. E munkában jelentős fejezeteket 6