Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 5. (1967)

Molnár László: Az Apátfalvi Keménycserépgyár a XIX. század utolsó harmadában

„Remélhető a színvonal emelés — állapítja meg, majd folytatja —, amelyre az újítás nagyon is ráfér. Hajtó ereje rozzant, régiszerkezetű vízikerék."

24 Máshol foglalkozik a gyár dolgozóival, valószínűleg szóbeli adatközlés alapján, mert 27 — 38 férfi munkásról tájékoztat. Megjegyzi, hogy akkor az üzemben sem nőt, sem fiatalkorú gyermeket nem foglalkoztattak. A munkabér elszámolása a készített tárgyak után darabszám történt. A napi munkaidő átlag 12 óra volt és évente 300 napot dolgoztak. Minden különösebb adat, vagy megjegyzés nélkül említi a dolgozók betegsegélyzését.

25 A fentiekhez nem szükséges az elmaradottság bizonyítására más, hasonló külföldi gyárak technikai felszerelését, vagy belső munkaszervezését idézni. Ha összevetjük az akkori hazai üzemek működését és foglalkoztatottságát, akkor teljesen világossá válik az alacsony termelési színvonal, amelynek természetes következménye a csekély kivitel és eredménye a nagymérvű edénybehozatal. A haszonbérlők gyakori változása során bekövetkező hosszabb-rövidebb ideig tartó pangás a termelést nagymértékben befolyásolta. Ilyen csökkenésről ad hírt a kamarai jelentés 1890-ből,

26 amikor mint ismeretes ugyancsak bérlőváltozás történt. Akkor került a gyárhoz Remenyik Béla, aki jóformán alig indította meg a termelést, már is továbbadta az üzemet a Nagy testvéreknek. A XIX. század utolsó harmadában is, hasonlóan a korábbi évtizedekhez mind az edénykészítők, mind a festők igen magas színvonalú munkát végeztek. Ezt bizonyítják a nagyszámú és számtalan változatban napjainkig fennmaradt apátfalvi edények. A folyamatos termelés mennyiségi színvonala egy-egy bérlő változásakor hosszabb, vagy rövidebb ideig csökkent, de teljesen sohasem szűnt meg, mert egy nagyobb földrajzi egységen belül kifejlődött vásárló közönség igényelte a keménycserép edényeket. — A Dubravszky család bérletének időszakában közel húsz esztendeig nem működik a miskolci és a közeli szilvási edénygyár. A távolabbi telkibányai és hollóházi gyárak inkább a dél-keleti vidékek igényét elégítették ki. Ilyen formán egy hatalmas területen nyílt alkalom vásárokon és piacokon, boltokban, belföldi versenytárs nélkül, az apátfalvi edények értékesítésére. IV. A kiegyezés utáni évtizedek, egészen a milleneumig a falusi társadalom újjárétegeződésének a korszakát is jelentik. A civilizáció korabeli vívmányai ugyan eljutottak, ha lassan is, az elmaradottabb vidékekre, de alapvetően nem gyakorolnak hatást sem a környezet művészeti arculatára, sem a társadalmi — családi szokások — hagyományok állapotára. A falusi földmívelő és birtokos, valamint a földmunkások más rétegei, bár anyagiakban differenciáltak egymástól, lényegében a mindennapi élet megnyilvánulásaiban és annak használati és díszítőeszközeiben olyan mértékben nem érzékelhető a különbség, ami megfigyelhető ebben és különösen a ruházkodási — viseleti — szokásokban inkább a mennyiségi, mint a minőségi szempontok érvényesültek. Ennek vizuális tárgyakban érzékelhető képe a tisztaszoba, amelyben lehet egyetlen, vagy több festett láda, lehet néhány vagy több tucatra tehető cserép- és kőedénytányér a tálasokon és a falakon körben elhelyezve. A vidékiek ilyen vonatkozású szükségleteinek kielégítésénél, a falusi kisipar és a háziipar még mindég nagyobb mértékben jutott szerephez, mint a gyáripar, amelynek termékei egy kizárólagos falusi — paraszti — igény kielégítésére készültek részben a hazai, de nagyobbrészt a külföldi üzemekben. A külföldi árubehozatalban jelentős mennyiséggel szerepelt a kőedény még ezekben az évtizedekben is, — a korábban közölt statisztikai adatok szerint. A falusi igény — a paraszti életforma és környezetkultúra viszonylagos mozdulatlansága — biztosította az apátfalvi 24 A Miskolci Kereskedelmies Iparkamara jelentése 1890-ben Miskolc 1891. 34 — 35 o. 25 A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara Jelentése 1882 évben. Miskolc 1883. 51 o. 26 1890-es Kamarai jelentés. U.-ott. '' 249