Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 5. (1967)
Molnár László: Az Apátfalvi Keménycserépgyár a XIX. század utolsó harmadában
Barta (Bódi) János 1894 gyári napszámos Lipták Ferenc 1894 gyári munkás a kőedénygyárban Csuhány Lajos 1894 — 1895 edénygyáros Vas János 1895 gyáros Dániel János 1895 gyáros A gyárban dolgozók között olyan családok is előfordulnak, amelyeknek harmadik generációja végzi az edénykészítés, vagy a festés mesterségét. Az anyakönyvek bejegyzései szerint évtizedeken keresztül az edénygyáriak egy szűkebb közösséget jelentettek, amely abban is kifejezésre jutott, hogy többnyire az üzemben dolgozók gyermekei házasodtak össze, vagy vállaltak keresztszülőséget, házassági-tanúságot. Az ilyen természetű foglalkozási zártság a feudalizmus emlékét idézi, hasonlóan a patriarchális céhrendszerhez. A dunántúli keménycserépkészítés, de egyáltalán a kerámia manufakturális, majd gyárjellegű termelésében Pápát tekinthetjük minden tekintetben kisugárzó központnak. 20 Ennek a földrajzi területnek, amely a felvidék középső-déli részén terül el és lenyúlik egészen az alföldig — az edénygyártás központjának Miskolcot tekinthetjük, ahol a XIX. század folyamán három gyár is működött, időben egymás után, kisebb megszakításokkal. 21 Miskolcon az 1830-as esztendők elején nemcsak a kőedény, hanem a porcelán gyártást is megkísérlik, amely számos eredménnyel is járt, bár a kísérletezés állapotán a korabeli viszonyok miatt nem fejlődhetett tovább. Ebben a tekintetben az apátfalvi gyárnak elsősorban nem kisugárzó jellegét, hanem vonzó gyűjtő hatását figyelhetjük meg működésének közel száz esztendős folyamatában. A XIX. század utolsó harmadában is gyakran fordulnak elő olyan munkások akik ismert kerámia központokból kerültek Apátfalvára. Más alkalommal is utaltunk hasonló jelenségekre, amelyek az anyagiakon túlmenően a munkalehetőséget is jelentették. 22 Nem kis számban találunk külföldi származású munkásokat még akkor is — a század végén — az apátfalvi edénygyárban. 23 — A szakmunkás bevándorlás más műipari ágakban a XIX. század első felének és közepének időszakában az iparosítás, majd az ipari fellendülés idején viszonyaink között természetes jelenség. Azonban a század utolsó évtizedeiben, már csak a hazai nagyfokú szakmai elmaradottsággal magyarázható. Az edények művészi megjelenítésére mindvégig nagy hatással voltak a külföldön tanult, vagy onnan származott munkások, különösen az edényfestők. Az apátfalvi gyár műszaki felszerelése elmaradott, teljesen kézműjellegű. Az egri szeminárium haszonbérleti szerződései csak utalnak a felszerelésre és berendezési tárgyakra, amelyek minden esetben külön jegyzékben szerepeltek, de ilyen még egyik időszakból sem került elő a kutatás során. A miskolci Kereskedelmi és Iparkamara 1891-ben közreadott jelentésében két helyen is tesz említést az apátfalvi edénygyár belső állapotáról. Először 20 Molnár László: Weimann Ágoston kőszegi köedénygyára. Vasi Szemle XX. évf. 1966. 3. sz. 383-397 0. 21 Miskolcon működött a Buttykay József gyára 1833 — 1844 között, Mildner Alajos gyára 1853 — 1867 között, Koós Soma gyára 1885 -J 893 között, 22 Antonius Nagy Dés, Josephus Kertész Hollóháza, Miki Ferenc Kassa, Plüske Emánuel Igló, Jankovics András Rozsnyó, Snér Lajos Szilvás, Dubravszky Sándor Kassa, Gerlicze Raphael Bakonybél, Niki Nándor Kassa, Gyermek Ferenc Tata, Schilhaber Béla Telkibánya, Schilhaber Ferenc Telkibánya, Dániel János Szilvás, szerepel származási helyként az anyakönyvi bejegyzésekben. u Adalbert Srb Jajvics, Tapricz (Bohemia), Schubert Ágoston Kissenberg (Szilézia), Hein Antal Dallwitz (Csehország) Szerpt Adalbert Teinicz (Csehország) szerepel származási helyként az anyakönyvi bejegyzésekben. Feltehető, hogy Apátfalvára érkezésük előtt más hazai kőedény vagy porcelángyárakban is dolgoztak. Számosan közülük más keménycserépgyárakban tűnnek fel később. 248
