Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 4. (1966)

Rozsnyói Márton: A visontai földmunkálatoknál előkerült mammutleletek

A már hosszan kitágított bánya ÉK-i partjainál fejtettek homokot 1959 tavaszán, s két helyen összedobált emberi csontvázakra leltünk, eredeti fekvésükre a partfalba való bevágá­sok nyomaiból következtethettünk. Az egyik csontváz felkarcsontján kétujjnyi széles zöld rozsdafolt volt. A május 25-én megkezdett rendszeres feltárás első szelvényének a területét az említett csontvázak előkerülésének helye szerint tűztük ki a bányapart mellett. Sajnos a továbbiakban kutatóárkokkal dolgoztunk, hogy a rendelkezésre álló igen csekély összegből tájékozódhassunk a temető kiterjedéséről és fekvéséről, a közvetlen veszélyeztetettséget is megszüntetve. 5 Hét nyújtott csontvázas sírt találtunk, mind avarkorinak bizonyult. A temető széleit itt mindenütt elértük. A későbbiek során ezt a sírcsoportot A. temetőnek neveztük. (2. ábra.) 2. ábra. A Remenyik J. (Bencsik) tanyai A. temető l. sír. Tájolása 24'-kal tért el északtól nyugat felé. Elszíneződése egy K-felé kissé ívelt piskóta alakhoz volt hasonlatos, különösen ÉÉNy-i vége szélesedett ki meredek ívben. A sírfolt méretei 90 cm mélyen: h. 208 cm, sz. 88 — 50—65 cm. A sírfenék mélysége 130 cm. 62—66 éves nőt 6 temettek el benne, vázhossza 156 cm volt. A törzs és a lábcsontok iránya egymással szöget alkotott és egész teste kissé balra dőlt. Jobb válla felhúzva, a jobb alkar a jobb medence fölé behajlítva. (I. t. 1—2). Melléklete: sertéscsont (bal humerus), 7 amelyet átlósan elhelyezve az ágyékcsigolyákon találtunk. 5 1000 Ft előleggel kezdtük meg az ásatást úgy, hogy egyidejűleg a Hányi halom nevű területen is leletmentést kellett végeznünk, ahol őskori sírokat s árpádkori település maradványait pusz­tított el a homokkitermelés. 6 Az embertani anyag meghatározását, amely egyelőre csak a nem és életkor megállapítására szorítkozott, K. Éry Kinga végezte el. Fáradozását ezúton is megköszönöm. 7 A temető állatcsont anyagának meghatározását Bökönvi Sándor végezte el. Baráti segítségéért ezúton is köszönetet mondok. 30

Next

/
Thumbnails
Contents