Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 4. (1966)

Bakó Ferenc: A májfa és a májusi kosár Heves megyében

csondról is (IV.). A Pély község határában lévő uradalmi tanyán a legények és a lányok együttesen állítottak közös fát. A legények vágták ki, hozták be és állították fel, a lányok díszítették. Amíg a májusfa állt, két hétig minden este „vígan mulattak" alatta, majd közös erővel döntötték ki (III.). Ehhez a kategóriához sorolhatjuk a summások májfáját is, bár ezt nem a faluban, hanem attól távol és idegenben, nem is faluszerű településen, hanem tanyán állították. Számos faluból jártak ugyan Heves megyéből summásnak, de mégis kevés az ilyen adat, s ezért az egyetlen részletes leírást szószerint közöljük. Hatvanban írja Podonyi József tanuló: „Régen, a summás életben úgy történt (a májfaállítás), hogy az emberek, asszonyok este, mikor már abbahagyták a munkát, kimentek újból a határba és kerestek egy jókora nagy májusfát. Azt elvitték oda, ahol volt a szállások, ástak egy hatalmas gödröt, beletették a fát és betúrták. Ekkor a gazda adott nekik szalagot, zsebkendőt, kendőt minden színben és literes üvegekben bort, pálinkát és a fát földíszítették. A fa ott állt 3—4 napig, mikor letelt az idő, akkor a májusfa tetejére tettek egy kötelet, az aljáról elszedték a földet és a májusfa eldőlt. Ekkor az emberek, asszonyok megrohanták és ki mit ért, az az övé lett. így történt a májusfa állítása és döntése". A közös májfa másik formáját az egész falu számára állították, ezért találóan nevezték ezt Párádon „mindenki fájának" (IV.). Ettől az esettől eltekintve, a falu-májfák inkább a megye déli részére jellemzők, a szokást csak Tárnáméra (III.), Tarnaszentmiklós (50 éve), Hevesvezekény (IV.) és Tarnazsadány (II.) községekből ismerjük. Hevesvezekényen három vendégoldalt kötöttek össze és a tetejébe egy fűzfaágat tűztek. Az ág „fel volt szalagozva". Tarnamérán (Veréb István közlése nyomán) április utolsó napjának délutánján a legénysereg kivágta a közeli kis erdőben a májfának való jegyenyefákat és ezekből a legszebbet a piactérre vitték. Itt a lányok már várták őket és feldíszítették színes szalagokkal, de ezen kívül még „lógtak az ágon a borral teli üvegek" is. Ezeket a fa hegyébe kötötték. Néhány legény ott maradt őrizni a fát, a többi pedig innen vitte a maga májfáját a szeretőjének. A fa egyesek szerint azonban nem az egész falué volt: reggel, mikor jöttek ki a lányok a templomból, gyönyörködtek benne, mert a májfa „az egész falu lányáé volt". A fát délután (más szerint egy hét múlva) döntötték le, megitták az italt és éjszakáig táncoltak. Tarnazsadányon (II.) vasárnap döntötték ki és ez egyben azt is jelentette, „hogy megnyitották május napjai előtt a kaput". Füzesabonyban (IV.), Makiáron (II.) és Terpesen (II.) a kocsma és a „táncoló helyek" elé állítottak, amiért a kocsmáros áldomást szokott fizetni. Füzesabonyban (IV). azoknak a lányoknak, akik nem kaptak májfát, valamelyik közkútra (feltehetően gémeskút) kötöttek gallyat. És bár mai szokásnak tünteti fel közlője, mégis ide kapcsolódik az a gyöngyöshalászi szokás is, mely szerint a legények a hozzájuk legközelebb eső közkútra papírszalaggal, virággal feldíszített nagy ágat kötöznek. Az iskolások dolgozatai két olyan adatot is hoznak, amelyek nem Heves megyeiek ugyan, de érdemesnek találjuk közlésüket. A Nógrád megyei Bujákon is állítottak közös májfát (IV.). amire a lányok keszkenőjüket kötötték fel. A legények dobálni, vagy célbalőni szoktak a kendőkre és közben annak a lánynak a nevét kiabálják, akinek ők állítottak májfát. A lányok ajándék tárgyakat is kötöttek a fára, ezek mindegyike azé lett, aki hozzá tudott férni a legények közül. — Kömlőn több dolgozat írója is megemlíti, hogy Borsod megyében, Szentistvánon: 1937-ben „szép, híres májusfát állítottak", melyen száz, különböző színű és mintájú fejkendő volt. Az egy hónapig fennálló fának távolabbi vidékekről is csudájára jártak. b) A szokás napjainkban Az egy személynek adott és a tiszteletadást kifejező májusfa ma már ritka, mindössze néhány előfordulását ismerjük: a tanács elnökének, a termelőszövetkezet vezetőinek, gyárigazgatónak visznek. Recsken az egyes tanároknak állított májfára töltőtollat, likőrt szoktak kötni. A szokás azonban személyekről inkább intézményekre, közületekre öröklődött: 292