Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 4. (1966)

Bakó Ferenc: A májfa és a májusi kosár Heves megyében

(III.) minden lányos ház elé állítottak fát a legények, kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Később (II.) csak az eladó lányok kaptak, ma pedig 4—5 éves kislányoknak szüleik állítanak. Két lánynak közös májfát is vittek, ha egy házban laktak. Ha valaki május elsején tartotta a lakodalmát, a menyasszonynak hatalmas májfát állítottak, amit borral és rossz pénzzel díszítettek. Április utolsó napján este, sötétedés után vitték a fát és pántlikát, főkötőt, legalább 6 db „főre való kendőt" tettek rá, amit a legény anyja már korábban megvett a vásáron. Minél gazdagabb volt a legény, annál több ajándékot kötözött a fára. Ezen kívül tettek még rá „májusi ruhát", „májusi cipőt", ruha anyagot és „szerelmes verset" (II). Esetleg a lány is segített és cérnára fűzött, pattogatott kukoricát akasztott még a fa gallyaira. Ma cukorkát, csokoládét tesznek csak rá. Ez alatt a lányos házban már készülődtek és mikor a legények már a kapuoszlophoz kötötték a fát, behívták őket áldomásra úgy, hogy a lány ment ki értük és odaadott a legénynek egy szép „kivarrott kötőt". Régebben (II.) a fa egy hónapig állt, ma csak egy napig. Este azok a legények „bontották le" a májfát, akik állították. A fára kötözött ajándékokat a lány, a bort a legény kapta, majd újra áldomást ittak. A májfáért a lányok pünkösdre ajándékot küldtek a legénynek: „májfa inget", „cifra inget", zsebkendőt, vagy kötényt. A májfaállítást emberemlékezet óta a „hancsikolás" kíséri. Miután a legények felállították a májfákat, kapát vesznek magukhoz és felássák, „felgödrölik" a lányos házak elejét, az „ablak alját". A szokásban kifejezett szándék erősen elhomályosult, egyértelműen már nem vehető ki. Okát a következő megjegyzések fejezik ki. Amelyik fiú elkésik a májfaállítással, az legfeljebb hancsikot ás az ablak alá. — Az egyik utalás szerint „akinek nem volt szeretője, felásták az ablak alját" (II.), egy másik viszont azt állítja, hogy „egy helyre annyi kapavágást tesznek, ahány legény udvarol a lánynak" (I.). Az utóbbi adatot erősíti az a vélekedés, hogy „májfából minden lánynak egy, de háncsokból több is volt. A lányok aztán megbeszélték, hogy kinek hány hancsíkja volt és ebből következtettek egymás udvarlóinak számára". (II.) Ezekben az esetekben kétségtelen a vonzalom kifejezésének szándéka, de ennek ellenkezőjével is találkozunk: „Ha a lány elutasította az ajándékot, a legény méregből felhancsikolta az ablak alját". Még nehezebben teszi érthetővé a szokást az, hogy nem mindig a lányokat illette, mert „még ott is felásták a ház elejét, ahol nem volt lány". Vagy még inkább az a régebbi (II. és korábban) gyakorlat, hogy az utca végén és az útkereszteződéseknél is ástak gödröt, „nagy halom földet" hordtak össze és a tetejébe egy száraz gallyat szúrtak. Májfát szoktak a falu vezetőinek is állítani, de hancsikolni nem. Kosár és ajándék. 1920 körül a legény anyja „májusi szoknyát" vitt a lánynak, akinek a fiú a májfát akarta vinni. 1930 táján jelent meg a májusi kosár, vagy „díszkosár" 2 — 3 cserép virággal, amit a legény akkor még maga készített és díszített fel. Ma városban veszik és a virág mellé édességet is tesznek. 1938-ban kazettaszerű, festett „ládát" küldött a legény, édesség volt benne. Kb. 1940 óta virág és édesség nélkül is küldenek ajándékot, a legény „május ruhát", amit a lány a bálban viselni szokott, ő pedig ezt ugyanúgy viszonozza, mint ahogyan a májfát szokták. A kosarat és az ajándékot menyasszonynak, vagy régi szeretőnek küldték, április 30-án délelőtt a legény anyja vitte. A „kosárvívő" egy fejkendőt szokott kapni, amellett, hogy megkínálták. Az ajándékot nem illő visszautasítani és ezt azonnal viszonozzák is épp úgy, mint korábban. Az ajándék ruhaféle, amit a fiú másnap feltétlen felvesz. Korábban (II.) éjfélkor a módosabb legény hintóba ült és muzsikus cigányok kíséretében éjjeli zenével „köszöntötte kedvesét". Ha a lány elfogadta, három szál gyertyát gyújtott. A kosarat az ablakba teszik, egy hónap múlva kiveszik belőle a virágot és csak azt teszik vissza. 272