Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 3. (1965)

Bakó Ferenc: Mikófalva. Adatok a magyar csűrös kertes települések ismeretéhez

nemesi háztartások száma, mert — a természetes szaporodás mellett — többen kiváltak a családközösségből és vagy gazdasági udvarukkal, vagy lakótelkükkel kiköltöztek a falu szélére. Ez a folyamat 1789-ig nem fejeződött be, mert a következő 20 év alatt, 1809-re a kisnemesi háztartások száma újabb hússzal 74-re emelkedik. Ekkor a nemesi családok létszámát mintegy 350-re tehetjük. Annak ellenére, hogy ennyi háztartás jelentkezik az összeírásokban, az 1829 — 30. évi regulatio során a Kovácsok mégis 5, a Kelemenek pedig 1 családba tömörülve lépnek fel érdekeik védelmében, mintha a korábbi, a jobbágytelek szervezetéhez igazodó nemzetségek keretei még ekkor is fennállnának. A jobbágyfelszabadítást megelőzően, 1845-ből a voksoló nemesek számát, tehát a nagykorú nemes férfinépességet ismerjük, mely 177 volt, az 1844—48. évi dikális összeírás pedig az úrbéres adózó családfőket sorolja fel. A két összeírás adatait elemezve a nemes lakosság számát 530-ra, az úrbéresekét 215-re becsülhetjük.

117 Ha elfogadjuk az 1829 — 30. évi részarányokat a belterület elfoglalásában, akkor adataink alapján azt a helyzetképet rekonstruálhatjuk, mely szerint 530 nemes 14 magyar hold, 215 úrbéres pedig 23 hold terjedelmű beltelken osztozott. Ezek a körülmények kényszerítették a nemeseket a falu belsőségén és határában újabb területek megszerzésére, s ennek a törekvésnek az 1857. évi térképen már eredményei is mutatkoznak. Az eddig elmondottak után válaszolatlan még a kérdésnek az a része, hogy mi okozta a népesség aránytalan eloszlása mellett a nemesi beltelkek elaprózódását és az úrbéres porták viszonylagos osztatlanságát. A kérdés megoldását legcélszerűbb az öröklési jogszokásokban keresni. A nemesek, amint nagykorúvá lettek, szavazati jogot kaptak, jogilag tehát önállósultak szüleiktől. Ezt a jogi különválást természetszerűen követhette a gazdasági önállósulásra törekvés is. Kovács-Matyó Alajos szerint válakozás után a nagybátyjai mind külön házat kaptak a közös telken, melyeket közös erővel építettek. A kisebb családok a nemzetségi telken belül elszórtan, rendszertelenül települtek, de a népesebb hadak a nagy telken is külön egységet alkotva építkeztek. Az úrbéresek egy részénél, a zselléreknél hasonló telekviszonyok fejlődtek ki. A telkes jobbágyok portái azonban — amint a keleti, úrbéres soron megfigyelhető — nem épültek így be és nem aprózódtak el. Ennek a jelenségnek magyarázatául Soós I. egyik adatára hivatkozunk, mely a XVIII. század közepére vonatkozóan a Mátravidék falvainak jobbágy-öröklési rendjét idézi. ,,Amidőn válakozás történik, egy atyának ámbár mennyi fiai találkoznak is, azoknak jussa . .. egyaránt mégyen minden keresett és lévő jószágbul . . ., amelyek ortásokbul . . . állanak . . . Egyedül az telekhez tartozandók maradnak meg, melyek ezen kívül találtatnak".

114 A telekszervezet tartozékait tehát, a külső és belső telket nem lehetett osztani, a válakozás tárgya csak a telken kívüli ingatlan lehetett. Ez a jogszokás, melyről feltételezhetjük, hogy Mikófalván is érvényben volt, előidézője lehetett a nagycsalád rendszernek, mert sem a funduson, sem tartozékain nem lehetett megosztozni, az örökösöknek tehát együtt kellett azt megművelni, ha egyáltalán valamennyien jogot formáltak rá. Amikor a jobbágytelket összetartó jogi rendszabályok érvényüket vesztették, a jobbágyfelszabadítás után a nagycsalád gazdasági kényszere is megszűnt, ezért a XIX. század végén már csak igen kevés ilyen családszervezeti formát találunk Mikófalván. Bakó Ferenc 118 Szántó Géza tanító közlése. 1,7 A szavazati joggal bíró férfiakat a családlétszám egyharmadának vettük, az úrbéres családokat pedig átlag öt fővel számoltuk. 118 Ld. Soós I.: i. m. 53. 1. 242