Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 3. (1965)

Bakó Ferenc: Mikófalva. Adatok a magyar csűrös kertes települések ismeretéhez

Az úrbéresek panaszának tárgyát képező közlegelő egy részét tehát nem szántóföld, hanem kert céljára foglalták el. A nemesek válaszából kitűnik az is, hogy az elfoglalt területen kertek, házak és csűrök vannak. A kisnemesi hadak elszaporodása tehát ilyen, vitathatóan jogos lépésekre kényszerítette őket: gyarapítani kellett lakó és gazdasági udvaraikat, minthogy a korábbi települési keretek között már nem tudtak megférni. A kisnemesi települési területnek ez a kiterjesztése valószínűleg a falu nyugati szélén, a templom mögötti völgyben mehetett végbe. A kisnemesek a kérdés megoldásának számukra egyetlen járható útjaként a földrendezést tartották és javasolták. Bár az úriszék döntése értelmében a foglalásokat vissza kellett adniok, erre nem valószínű, hogy sor került, annál inkább a proportio-ra, mely 1829-ben vette kezdetét. AZ 1829—30. ÉVI REGULATIO Egyes helységek behatóbb településtudományi vizsgálata — korábbi adatok hiányában — csak a XIX. századdal kezdődhet és ebből a korból általában több térkép és hozzájuk kapcsolódó leírás maradt is fenn. Mikofalva esetében nem vagyunk ilyen szerencsések, mert maradtak ugyan ránk a belterület és a határ használatát tükröző iratok és térképek, de ezek, különösen a korábbiak, nem egymáshoz tartozók és amint látni fogjuk, nem is egy időpontban készültek, ezért csak csökkent értékben használhatóak. E nem várt nehézségek felismerése és bevallása mellett azonban mégis azt kell mondanunk, hogy községünk település-szerkezetét, a belső és külső telkek használatát ebben az időszakban sikerült a legteljesebb formában megismerni, tehát megragadni azt a faluszerkezetet, melyből a település mai színes, bonyolult képe alakult ki. A század első jelentős, a faluforma kifejlődésének irányt adó eseménye az 1829 — 30. évi földrendezés, regulatio. Mielőtt azonban rátérnénk ennek részletezésére, bemutatjuk a község jobbágynépességét egy összeírás alapján, melyet a telekszabályozás előestéjén, 1828-ban hajtottak végre. Az összeírás az egész nem nemes populációt felöleli, szám szerint 43 adózót, akiknek nagyobb része a XVIII. századból már ismert családok leszármazottja. Legnagyobb számban a Kelemen nevű családfők szerepelnek itt, 17-en, de közülük öten már nem jobbágyok, hanem zsellérek. A második legnépesebb család a Farkas 11 családfővel, akikből csak 1 a zsellér. A Bárányi nevű adózók száma 6, de 3 közöttük a zsellér, a Kovács pedig mind az. A többi zsellérnév mind új, korábban itt ismeretlen, mint a Józsa, Mikó, Vámos, Kátsor, és Somodi. Ekkor jelenik meg az első zsidó is, Klein Ábrahám személyében, aki az urasági kocsmát bérelte. Az „Észrevételek" rovatban megjegyzi az összeíró, hogy 6 adózó felesége nemes, akik közül 5 Kelemen és 1 Farkas nevű. Ez a jelenség, hogy jobbágy családokban nemesek lányait találjuk, véleményünk szerint azzal a szokással hozható kapcsolatba, hogy a nemesek egyrészénél a lányok nem örököltek. Ez egyrészt abból következik, hogy — mint láttuk — 1806-ban tiltakoznak a „leányrész" meghonosítása ellen, ami a hagyomány szerint nem is vált soha általánossá; másrészt abból, hogy a nemesek a jobbágyokhoz viszonyított nagyobb lélekszám és csekélyebb földterület szegénységbe sodró kényszerűségét is így enyhítették. Amellett, hogy vőt nem fogadtak be és egymás között házasodtak, feleslegüket így a faluban élő jobbágyok családjaiba adták le, akik számára az ilyen házasság jogi előnyöket és társadalmi feljebblépést jelentett. Az összeírás 2. rovata adja a család mindkét nemű felnőtt (18 — 60 éves) tagjainak létszámát, mely Mikófalván 83 személyt jelent. A legnagyobb létszámú család 5 felnőtt taggal Farkas Imréé, 4 tagú család pedig 4 van (Farkas Gergely, Kelemen János, még egy Farkas 208