Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 3. (1965)

Bakó Ferenc: Mikófalva. Adatok a magyar csűrös kertes települések ismeretéhez

bíró, hogy a templom körül mintegy 12 ölnyi szabad térséget hagyjanak, a házakat és a bika ólat ne engedjék még egyszer oda építeni, de ugyanakkor keserűen jegyzi meg, hogy a zsellér az ő tilalma ellenére, házát a régi helyre már fel is építette.

8Az alszolgabíró jelentéséből kiolvasható, hogy a templomtól nyugatra eső telek, vagy telkek, melyek az 1748. évi helyszínrajzon Bekény Zsigmond és István kertjeiként szerepeltek, időközben házakkal épültek be. Az elöljárók kérelmének ide vonatkozó része világosan megmondja, hogy nem zsellérsorban élő nemesekről van itt szó, akik a hagyomány szerint szintén ott, a közelben laktak, hanem valamelyik földesúr jobbágyáról vagy inkább zsellérjéről, aki a kert szélére építkezett, azért helytelenítik a telken a sok gyúlékony takarmányt. FOGLALÁSOK A LEGELŐBEN A XIX. sz. elejéről a jobbágyok és kisnemesek viszonyáról, gazdasági és társadalmi egymás mellett élésükről egyetlen általános összeírás sem ad számot, de pótolja ezt némiképp egy ügy iratanyaga, mely 1818-ban jobbágyok és nemesek között a legelő használata tárgyában keletkezett. Az ügy azzal kezdődött, hogy a „mikófalusi Adófizetők", tehát jobbágyok és zsellérek panasszal fordultak a vármegyéhez, mert „a nemes Kováts és nemes Kelemen familiabeliek igen el Szaporodván", a sok birtokosztály következtében „szántóföldeikben igen meg szűkültek" és az utóbbi időben „arra vetemedtek", hogy a közlegelőnek egyes részeit feltörték és szántóföldnek elfoglalták. Igaz, hogy ezek a ,,pascuum"-ok a saját erdeikben voltak, de a jobbágyok ezeket is közösnek tartották, ezért a foglalást jogtalannak. így olyan szűk lett a legelő a sok marhának, hogy „vonó marhát" is alig lehet rajta tartani, de ha az adófizetők elszakítanák csordáikat és más „Járó jószágaikat" a nemesekétől, akkor ők „egy darab marhát sem tudnak hol legyeltetni", mert minden legelőjüket feltörték. Az eddig elmondottakra hivatkozva azt kérik a vármegyétől, hogy tiltsa meg a nemeseket a közlegelő elfoglalásától és a már felszántott részek bevetésétől. Kérik továbbá azokat a foglalásokat, amelyek „akár kertekkel, akár másokkal" a közlegelőben történtek eltörölni és a legelőt régi kiterjedésére visszaállítani. Kovács János alszolgabíró „tiszti nyomozást" végzett az ügyben és jelentést írt a vármegyének. Megállapítja, hogy mind a nemesek, mind a nemtelenek részén foglalások történtek a közlegelőből és ezeket a nemesek az ő tilalma ellenére is „felforgatták" és bevetették. A „feltörött részt" 135 kila alá való nagyságnak ítéli, melyből 67 kila alá valót be is vetettek, a többit kerteknek használják. Végül tolmácsolja az adófizetők kérését, hogy vagy különítsék el a közlegelőt a nemesekétől, vagy a régi legelőt állítsák vissza. Az úriszék 1821. VIII. 22-én hozott végzéséhez két levél van csatolva. Az egyiket az úrbéresek írták, fenntartva korábbi kérésüket a legelő elkülönözésére, mert a nemesek „majd háromszor annyival több marhái" rövid idő alatt felélnék mezeiket és az ő állataiknak nem jutna. Kérik most is a foglalások visszaállítását és azt, hogy a nemesek ne a jobbágyok részén „jártassák marháikat a legyelőikre, hanem a bizonyos volt ösvény vagy marha járó helyen". — A nemesek levelükben azzal védekeznek, hogy e foglalások már régiek, még 40 évvel korábban történtek és azokon „sokaknak közülönk Háza, némellyeknek vagy Kertye, vagy Csűrje" áll. Ezek elrontása megkárosítaná őket, ezért arra kérik az úriszéket, hogy segítse elő egy új tagosítás — proportio — előkészítését, melynek során a közbirtokosokkal barátságosan meg lehetne egyezni és a közlegelőt valahol másutt kijelölni.

815 H- Uo.: No. 656. (S. I.) 83 Uo.: No. 967. (S. I.) 207