Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 3. (1965)

Bakó Ferenc: Mikófalva. Adatok a magyar csűrös kertes települések ismeretéhez

A beltelkek felosztása után a határra tértek át. Itt is felmértek minden dűlőt és a belterületnél elfogadott arányban osztották szét. Ebben az időszakban a nemesi összeírások szerint 9 Kovács és 5 Kelemen nemesi család él Mikófalván, akik közül a Kovácsok 64, a Kelemenek 30 kila búza után fizették a megyei taksát.

73 A divízió legérzékenyebben a Kelemeneket érintette, akik ez után kénytelenek voltak egy jobbágyteleknek megfelelő udvarban lakni és a hozzá tartozó mennyiségű területen gazdálkodni. Az 1751 — 52. évi összeírás már arról ad számot, hogy két Kelemen családfő elhagyja a falut: az egyik a heves-megyei (?) Kál-ba, a másik a pestmegyei Törteire költözik.

74 így a Kovácsok száma emelkedő, a Kelemeneké csökkenő tendenciát mutat — amit a taksakivetés alapját képező terméseredmények is indokolnak. 1756 —57-ben 11 Kovács család 162 kila, és 4 Kelemen család 20 kila búza után fizet taksát. Ekkor találjuk első írásos nyomát az armalista nemesek elzselléresedésének : Kelemen Mihályról megjegyzi az összeíró, hogy béres.

75 A sequestratio gazdasági és településrajzi viszonyairól alkotott képet teszi teljesebbé egy 1752-ből fennmaradt levél, melyet megbízottja, ispánja, vagy gazdája Mikófalváról Fáy Istvánnak írt. Fáy ismeretlen a mikófalvi birtokosok között, valószínű, hogy inkább bérlő, mint birtokos volt, akinek megbízottja fogalmazta a levelet. „Hogy Isten ő sz. Fölsége áldgya és éltesse a T. Urat szívem szerént kívánom. Számára esett dézsmát Isten kegyelmességébül jó üdőben egybe rakattam és azon is igyekeztem, hogy nyomtatót vagy cseplőt fogadok rea, de nem kaphattam, holott külső szérűn, nem Csűrbe vagyon rakva, mint hogy magamnak is Csűröm nincsen, hanem én ez iránt kívántam az T. Urat informálni, hogy tudhassa magát mihez alkalmaztattni, vagy nyomtatót vagy cseplőket külgyön reája, még az idő szolgál, mert egyszer el múlnak a nyári kívánatos napok, az után ősz következik aki is gyakorta essős szokott lenni, hogy belőle nagy kárt ne vallyon a T. Úr. Azon Kelé Mihály, aki nem régiben a T. Úrnál bizonyos Szántó föld iránt instált volna, az napokban Lelkét Teremtőjének adta, és ez időtül is azon föld iránt más új impetitorai támadtak, holott egy csecsemős fiacskája maradott és két jármos ökre, és reminlem, hogy azon föld nem fog pallagon heverni, a felesége meg szántattya. Hanem én kérem méltó becsülettel és alázatossággal az T. Urat, mind a nyomtatássa iránt ezen dészmabeli gabonának, mind pediglen ezen Kelemen Mihálynak földjei iránt engem tudósítani ne terheltessék, ezen alkalmatossággal, hogy tudhassam magamat mihez tartani. Ezzel midőn magamat tapasztalt kegyes Grátiájában az Úrnak ez után is minden alázatossággal recomendálnám. Maradok Mikófalván die 14. Sept. 1752. Engedelmes kész Szolgája Kovács János".

76 A levél aláírója a jobbágy Kovácsok egyike lehetett, mert ha nemes lett volna, ezt oda írta volna neve mellé. Megosztott beltelken lakott, mert a gabonát a „külső szérű"-n tartotta, minthogy csűrje nem volt. Ebben az időben a gabonát nemcsak nyomtatták, hanem csépelték is, a két szemnyerési mód tehát egymás mellett, a körülményektől függően, váltakozóan volt gyakorlatban. A levélnek ez a része megerősíti a szájhagyomány adatait, melyek a XIX. században általános nyomtatás mellett igen távoli múltban a kézi cséplés gyakorlatát is idézik. Igaz, hogy itt a kézicséplés nem az egyetlen, mást kizáró szemnyerési módszer, de a szájhagyomány alapján azt kell feltételezni, hogy ezt az időszakot megelőzően olyan idő is volt, amikor a nyomtatást még nem ismerték. 7;! EÁL. Nemesi összeírások, öi. 636. 74 Uo.: öi. 645. „Jun. Joannes Kelemen discessit ad Kaál" (?) — „Michael Kelemen migravit ad Törtely (?) Comitatus Pestiensis". 75 Uo. : öi. 657. —- „Michael Kelemen subulcus". 7,i Uo.: Mikófalvi Kovács cs. iratai. 204